A Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila volt a vendége kedd este a Belvárosi Polgári Szalonnak, ahol az „Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom ” estjét tartották. A kérdező Szarka Eszter (Szarka Gábornak, a Színház-és Filmművészeti Egyetem kancellárjának édesanyja) volt – számolt be a Népszava.

Vidnyánszky Attila a beszélgetés során elmondta, hogy a korábbi szándékaival ellentétben mégis indul majd a Nemzeti Színház igazgatói posztjáért újra, hiszen a munkatársai is kérték, hogy maradjon és a jelenlegi krízis időszakban nem teheti meg, hogy távozik.

„Harcos világban élünk, én pedig nagyon a frontvonalban vagyok. Nehéz innen kilépni” – jegyezte meg.

Hozzátette, egy-két évig meg kell tartania a mostani pozícióit, mert mindegyik összefügg egymással.

„Nem feltétlenül jó hatások érik a magyar kultúrát, de helyt kell állni, vigyázni kell, hogy ne daráljanak be és a lényegünket nem érintő eszmék, eluralkodjanak” – mondta.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és az ő határon túli származását firtató kérdésre azt mondta: „Ha valaki Magyarországon szocializálódik, akkor nagyon nehéz függetlennek maradnia, ha valamit el akar érni. A mostani kulturális közegünkben működik egy nagy fokú igazodási vágy. Demeter Szilárddal együtt, mi kívülről lettünk valakik, ezért szabadok vagyunk. Ezért talán nekünk valamennyivel egyszerűbb harcolnunk és bizonyos lépéseket meglépnünk. Én nem vagyok elkötelezve senkinek, csak a saját hitemnek és meggyőződésemnek” – nyilatkozta a Nemzeti Színház igazgatója.

A Színház-és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban úgy fogalmazott: „(…)Egyszer voltam már itt 2013-ban egy beszélgetésen Kerényi Imrével együtt, nyugodjon békében. Már akkor arról beszéltünk, hogy tarthatatlan, ami a színházi és filmes képzés terén folyik nálunk.

„Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. (…) Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni” – merte kijelenteni Vidnyánszky Attila.

(Whatever that means. A szerk.)

„A diákok áthangolása nem egyszerű dolog” – tette hozzá.

A Színikritikusok Díjáról is szót ejtett: „Régen is tudtuk, hogy a kritikusok kinek adják a díjakat, most legalább az összes díjat odaadják a saját három színházuknak. Azt hittem, itt lehet párbeszédet folytatni, de nem lehet. El kell dönteni, hogy vagy elmenekülsz, meghunyászkodsz, vagy te is ütsz.”

A kérdésre, „sikerül-e tanárokat beszervezni az egyetemre?”, azt felelte: „Félnek az emberek. Továbbra is zseniálisan jönnek a büntetőakciók. Az asztalra kellett azért is csapnom, mert azt láttam, hogy a Nemzetiből nem hívtak meg színészeket magyar filmekbe. Elkezdtem hisztizni Káel Csabánál, és azt mondtam, elég volt. Lassacskán valami elkezdett változni.”