A színház világszerte veszélyes üzem, itthon és külföldről is sokan biztatták a maradásra, a megsérült színészeket sok szeretettel várják vissza – Vidnyánszky Attilát kérdezte a Mandiner a Nemzetiben történt baleset kapcsán.

A kérdésre, azonkívül, hogy a belső vizsgálat nem állapított meg egyszemélyi felelősséget, miért döntött úgy, hogy mégsem mond le az igazgatói posztról, Vidnyánszky Attila elmondta:

„A környezetem – beleértve a nemzetközi és a magyar kulturális élet szereplőit, a nézőinket, az utcán hozzám odalépő embereket – támogató reakciói, szívmelengető szolidaritása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy újragondoljam a döntésemet. 

A lelki folyamat, amíg idáig eljutottam, nem volt egyszerű. 

Különösen, mert már régóta úgy létezem, hogy odafigyelek arra, mi miért történik, és lehet, hogy patetikusan hangzik, de igyekszem a jelek mentén is értelmezni az életemet, életünket.”

A direktor arról számolt be, hogy az elmúlt hetekben azt is próbálta megérteni, miért történhetett ez a baleset, és miért pont most: „Tíz és fél éve vagyok a Nemzeti igazgatója, ez idáig négyezer előadást játszottunk, adott esetben sokkal grandiózusabb és bonyolultabb díszletek között, és soha nem akadt semmilyen probléma. Ebből a számból is látszik, milyen nagy menet volt ez a több mint egy évtized, természetes, hogy az ember, akárcsak én, ennyi idő alatt el is fárad, el is használódik kicsit. Ugyanakkor azzal is kellett szembesülnöm, 

hogy nem tudom olyan egyszerűen elengedni a színházat, mint ahogyan azt első felindulásomban hittem. 

A munkának mennie kell tovább, ami ez esetben azt is jelenti, hogy az előadásokat újra kell strukturálni, ahol lehet, beugró színészeket bevezetni Szász Juli és Horváth Lajos Ottó helyett. És mivel ezen előadások egy részének én vagyok a rendezője is, az én vállamat nyomja a megoldás terhe: ilyenkor szinte új darab születik, hiszen Juli és Ottó akkor is ott vannak a színpadon, ha nincsenek; minden hozzájuk, az ő játékukhoz képest alakul. Az elmúlt másfél hónap nagyjából ezzel ment el: hogyan lehetne a lehető legjobban, a leggördülékenyebben fenntartani a Nemzeti mindennapi működését a két fontos színészünk hiányával együtt – vagy ellenére” – nyilatkozta az igazgató.

Azt is hozzátette: „Szakmai berkeken belül más a visszhangja egy-egy ilyen esetnek, mint amit a politika akar belőle csinálni csak azért, mert a Nemzetiben történt, aminek én vagyok az igazgatója. Besenczi Árpád szintén súlyos színpadi balesete egy napig volt csak hír, ez véletlen? 

Folyamatosan, sok éve próbálnak egyesek fogást találni rajtam, rajtunk. 

Most is jó néhány gátlástalan és mindenfajta erkölcsiséget túllépő gorombaság zúdult a fejemre. De őszintén nem izgat. Mert ezek a vélemények, támadások, valótlan állítások sehol nincsenek többek között ahhoz a több mint kétszáz levélhez, e-mailhez, sms-hez képest, amiket vadidegenektől kaptam, akik egytől egyig a támogatásukról, a megbecsülésükről, szeretetükről biztosítottak. Úgy érzem, ezek valamennyire visszaigazolásai is az eddigi munkámnak; nagyon meghatottak.”