Vidnyánszky Attila nem beszélget Molnár Áronnal, amíg nem lesz 6 gyermeke

Molnár Áronnak személyesen nyílt alkalma találkozni Vidnyánszky Attilával – számolt be a színész a noÁr mozgalom Facebook-oldalára posztolt videójában.

Molnár és Vidnyánszky az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, a LIBE látogatásakor találkoztak, mindketten meghívottak voltak ugyanis abban a panelbeszélgetésben, amely a magyar kultúra helyzetét vizsgálták. A harmadik meghívott Tibor Fischer volt a Mathias Corvinus Collegium képviseletében. A videóhoz Molnár mellékelte azt a szöveget is, amivel a beszélgetésre készült, ebben gyakorlatilag az SZFE-ügyről és Vidnyánszky ebben betöltött szerepéről számolt be – írja a 24.hu.

Molnár Áron úgy tudja, hogy Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház próbáin kritizálta őt. A színész megszólítva érzi magát amiatt, hogy a színházigazgató minősítette.  Elmondása szerint a direktor az előtt is értetlenül állt, hogy miért szerepel a színész egy magyar történelmi filmben (amelyet Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója rendez). 

Az elhangzottak okán Molnár Áron nyilvános vitára hívta egy Instagram videóban a Nemzeti Színház és az SZFE legfőbb vezetőjét.

Molnár nemrég a Toxikoma című filmjére is váltott jegyet Vidnyánszkynak. A kérdésre, megtekintette-e a filmet, vagy bármely általa játszott darabot, „csak a telefonját piszkálta”, majd videót egy, a telefonján lévő videót mutatott neki az épp focizó unokájáról, és megkérdezte, van-e gyereke. Amikor pedig megtudta, hogy Molnárnak nincsen gyereke, közölte vele, hogy neki hat is van, és majd akkor fog leülni Molnárral beszélgetni, ha neki is lesz annyi.

Vidnyánszky Attila korábban egy személyes beszélgetésre invitálta Molnárt telefonon a saját irodájába, de a nyilvános beszélgetést nem vállalta. 

Továbbá azt közölte: “Semmilyen formában nem fogok neked lehetőséget adni, sem a barátaidnak, hogy azok a gondolatok, ideológiák, amelyek szétrohasztjàk Európát és Magyarországot az én színházamban ilyen formában teret kapjon”.

Molnár elmondása szerint Vidnyánszky úgy fogalmazott: Molnár egy Európai Parlamenti képviselő, Guy Fernstadt embere, annak ideológiai harcostársa.