Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 12., vasárnap
    banner_bigBanner4

    Vidnyánszky Attila szerint „gátolják a szabad megnyilvánulást az úgymond píszí üzenetek”

    2023. február 26., vasárnap 11:09

    „A színművészet világában (is) nagyban gátolja a szabad megnyilvánulást az úgymond píszí üzenetek (genderizmus-szivárványosság, nemzetellenesség, antiklerikalizmus stb.) közvetítésének már-már beteges kényszere, valami nagy-nagy felszabadulásra lenne szükség ahhoz, hogy újra izgalmasabb és vonzóbb legyen beülni egy-egy előadásra, bár mi magyarok azért élen járunk ezen a téren is” – fogalmazódott meg többek között a Váci Polgári Estek sorozat februári rendezvényén, amelynek keretében Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját kérdezte Fábián Fédra háziasszony és Rétvári Bence országgyűlési képviselő. Erről a www.vaconline.hu számolt be.

    (…)

    Vidnyánszky Attila jó szívvel emlékezett meg itthoni feladatai közül a debreceni és az operett színházi rendezői időszakáról is, ugyanakkor határozottan kijelentette, hogy úgy gondolja, érzi: a Nemzeti Színház igazgatójának lenni a szakma csúcsát jelenti idehaza, ami hatalmas felelősséget ró az emberre.

    – Immár több mint egy évtizede viselhetem ezt a felelősséget, és itt is elmondhatom, hogy újra benyújtottam a pályázatomat a folytatásra, mert úgy érzem, hogy öt évig még biztosan tudnám vállalni a feladatot a mostani lelkesedéssel, szellemiséggel, küldetéstudattal – fogalmazott.

    Arról is megemlékezett, hogy a szomszédban dúló háború miatt egy éve összeszövődött a kezdeti, beregszászi színházcsináló hőskor és a Nemzeti Színház története, hiszen befogadhatták az ottani társulatot, többeket a kényszerű frontra vonulástól megmentve egyúttal.

    Vidnyánszky Attila óriási kihívásnak nevezte a közelgő Színházi Olimpiát, várakozása szerint „biztosan lesznek, akik olyan előadással érkeznek, amellyel kritizálni akarják hazánkat a világpolitikában képviselt álláspontja miatt, de szavai szerint nálunk ez is belefér”.

    „Más kérdés, hogy próbálnánk meg mi másokkal szemben kritikus hangvételű produkciót színpadra állítani másutt, könnyen lehet, hogy letiltanának, de nem ragozom ezt tovább, ennyi is elég a befogadóképesség érzékeltetésére” – mondta a direktor.

    További részletek itt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram