Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 12., vasárnap
    banner_bigBanner4

    Vidnyánszky Attila: „Van még időm gördülékenyebbé tenni a felépített rendszereket”

    2023. április 9., vasárnap 11:07

    Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezérigazgatója a következő öt évben is – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán. Ennek kapcsán kérdezte a direktort a Magyar Nemzet.

    „Ha az ember visszatekint, egy sor dologra büszke és egy sor dologban van hiányérzete. Büszke vagyok arra, hogy felépült egy intézmény, amely más, mint a többi, különbözik a világ összes színházától” – mondta a lapnak Vidnyánszky Attila, aki hozzátette, hogy a Nemzeti Színház egyszerre működik egy normális repertoárszínházként, de befogadószínház is egyben, illetve tájoló színházként bejárják az országot, és a Nemzeti Színház ad otthont az ország legnagyobb nemzetközi fesztiváljának, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, de arról is szólt, hogy oktatási intézményről is beszélhetünk a Nemzeti kapcsán, amely több egyetemmel is együttműködik.

    „A működési rend az, amire a leginkább büszke vagyok, és kifejezetten örülök annak, hogy van még időm gördülékenyebbé tenni a felépített rendszereket. Egyelőre nem tudom messzebb látni a jövőt, mint a színházi olimpia távlata, mert ez egy óriási feladat, ráadásul a lehetőség a megrendezésére nagy elismerése az eddigi munkánknak” – hangsúlyozta az igazgató.

    Vidnyánszky Attila azt is elmondta, hogy nem akar változtatni a klasszikus és modern, valamint a magyar és külföldi színdarabok arányain, vagyis mindegyikből marad az egynegyed arány, de fontosnak tartotta, hogy bátor színházi nyelven szólaljanak meg a darabok a jövőben is a színházban.

    Az új időszak egyik legfontosabb bemutatója a Bánk lesz: „Minden darabon keresztül a máról beszélünk, magunkat fogalmazzuk újra, a Bánk bán kérdésfelvetéseit és konfliktusait tekintve örök darabja a magyar nemzetnek, ami ma is aktuális ebben a köztes helyzetben, amiben vagyunk, mert Magyarország kisülési pontként kelet és nyugat között helyezkedik el. Totális színházat próbálok színpadra vinni, ahol a hősök emberi dimenzióban jelennek meg, és egy igazi, nagy, vívódó hamleti Bánkot is láthatunk majd a színpadon” – tette hozzá Vidnyánszky Attila.

    Forrás: Magyar Nemzet

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram