Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 12., vasárnap
    banner_bigBanner4

    Vidnyánszky Attilát nevezhetik ki újra a Nemzeti Színház élére

    2023. február 10., péntek 17:01

    Lezárult a pályázat a budapesti Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára, megkezdődött az elbírálási szakasz. A teátrum élére minden bizonnyal ismét a jelenlegi vezetőt, Vidnyánszky Attilát nevezik ki – számolt be az Index.

    A lap információi szerint a direktor Rátóti Zoltánnak, a teátrum stratégiai igazgatójának adta volna át a vezérigazgatói széket, de végül külső-belső nyomásra mégis beadta a pályázatát.

    Budapest, 2022. május 30. Vidnyánszky Attila / Fotó: MTI/Soós Lajos

    Az Index arra is emlékeztet, hogy tavaly a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként is megerősítette: indul a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjáért. Munkatársai is kérték, hogy maradjon, és a jelenlegi krízisidőszakban nem teheti meg, hogy távozik.

    Harcos világban élünk, én pedig nagyon a frontvonalban vagyok. Nehéz innen kilépni

    – mondta. Hozzátette: egy-két évig meg kell tartania a mostani pozícióit, mert mindegyik összefügg egymással. „Nem feltétlenül jó hatások érik a magyar kultúrát, de helyt kell állni, vigyázni kell, hogy ne daráljanak be, és a lényegünket nem érintő eszmék eluralkodjanak. Ez háborús helyzet, és jóval előbb elkezdődött, mint az orosz–ukrán háború” – fogalmazott az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom estjén.

    Forrás: https://index.hu/kultur

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram