A Vígszínház számára mindig is fontos volt, hogy előadásait a külföldi, vidéki és határon túli közönséggel is megismertethesse. Az évtizedek során szinte megszámlálhatatlan vendégjátékon vett részt a társulat – amelyek közül a rekordot egy igazi legenda, az Egy örült naplója tartja, melyet Horvai István rendezésében Darvas Iván játszott feledhetetlenül.
Ungvári Tamás így írt alakításáról: “Popriscsinnel ez a káprázatos színész pályája csúcsára érkezett… A közönséget Darvas Iván azzal vonja be a játékba, hogy nem törődik vele. Magának játszik s ezzel nekünk… Az adottságai maximumánál éli a szerepet – nem maradt benne kilicálatlan tehetség. Pontosan ennyi a színész: szerep és talentum mértékegységei azonosak lesznek. Ritka beteljesülés, hallatlan sansz.”
Darvas a felkészülés és a próbák során rendkívül izgalmas és magával ragadó próbanaplót írt, melyben például lerajzolta az általa elképzelt és Horvaival közösen elemzett karaktereket is, így is segítve munkáját – s ami aztán az előadásban is fontos szerepet kapott. A kezdetektől nyomon követhető, hogyan alakult ez a valóban legendás előadás:
1967. május 15. Ma a társalgóban Czímer Jóska, a Vígszínház dramaturgja átadott nekem egy furcsa darabot, az “Egy őrült naplója” szövegkönyvét… Micsoda szerep! Óriási labda!
augusztus 22. Társulati ülés volt délelőtt. A Pesti Színházban megy az “Őrült”. Rendező, Horvai István… Hurrá!!! Nagy öröm, hogy Pista rendez. 16 éve dolgozunk együtt. Bízunk egymásban. Egyedül leszek a színen, de együtt csináljuk Pistával és Jóskával… Azt hiszem, színházat csak jó értelemben vett klikkekkel lehet csinálni, amelyben az emberek ismerik egymást, egyetértenek, vagy egyáltalán nem értenek egyet, de ez alkotó csata -, s újra, meg újra: Bíznak egymásban!…
augusztus 28. Megtartottuk az első rendelkező próbát. Utána hajnalig együtt maradtunk Pistával. Rengeteg a szöveg, de szerencsére könnyen tanulok… Az ember gyorsan megtanulja, amit szeret, csak azzal kínlódik, ami ellenszenves… Egy hónap alatt kell színpadra hozni. Hogyan csinálom meg? A többieknek is meg kell jelenniük. Általam. Bennem. A Kegyelmes úr, Szofi, Tyeplov, a két kutya, az elmegyógyintézeti felügyelő… Hiszen én nem tudok partnerek nélkül játszani. Lámpalázam van… Ezért mondok mindig nemet, amikor szavalni hívnak… De ez nem pódium, ez “sokszereplős dráma”.
szeptember 5. Nagy, éjszakába nyúló beszélgetés Horvaival, a Százévesben. Napok óta azonos az időbeosztás. Hét órát alszom, tizenhetet Pistával vagyunk együtt. Ha este előadás van a Vígben, akkor csak tizennégyet – színpadon, öltözőben, társalgóban, vagy egy üveg bor mellett, vendéglőkben…
szeptember 8. … Pista azt mondja, rajzoljon Popriscsin. Miért ne használjuk ki az én amatőr rajzkészségemet? … Ötéves koromban minden falat telefirkáltam. Miért ne rajzolná fel látomásait szobája falára ez a 42 éves ember? Ez nem lesz betét, ez belülről, Popriscsinből jön… szeptember 14. Lassan élni kezdenek már körülöttem a figurák. Megpróbáltam őket leskiccelni…
szeptember 18. Végre bejöttek a többiek a szobába. Itt vannak a színpadon… Beszélek hozzájuk. Válaszolnak. Vannak teljesen kész részek, de két kép… Hát igen, ott még nincs Popriscsin. Két képben még én verejtékezem.
szeptember 21. Ma ment le először az egész. Teljes csőd. Borzalmasan fáradt vagyok. S a kellékek lázadása… Minden szétesett, ami már megvolt. Tudtuk, hogy így lesz, az első, teljes próbán mindig így van. De így, egyszerre, mégis sok…
szeptember 24. Irigylem az angol színészeket, akik minden produkciót vidéken kezdenek, csak ha teljesen kész, akkor hozzák londoni színházakba. Más sem tud üres nézőtér előtt igazán dolgozni. Nekem pedig közönség nélkül szinte egyáltalán nem megy. Még öt nap a főpróbáig. Ami rajtunk áll, azt megtesszük…
szeptember 28. Ma voltak először tele a széksorok… Egy hónapi idegeket, izmokat, izületeket gyötrő kemény csata után értelmet kapott az egész. Az öltözőben a tükörből visszanézett rám a kis segédfogalmazó. Mintha fáradt volna a szeme… Pihenni akart, de a hangszóró halkan parancsot adott: “Kezdünk! Darvas Ivánt kérjük a színpadra”. Elindultam, megigazítottam magamon a köpenyt, a bal kezembe vettem, kinyitottam az ernyőt, aztán léptem egyet… A félhomályos színpadon elhangzottak a hazaigyekvő Popriscsin első szavai: Fantasztikus… fantasztikus…
Fotó: Keleti Éva