Anton és Viktor Franke, a Kazah Állami Cirkusz művészei is fellépnek ebben a szezonban a Fővárosi Nagycirkuszban. Hídvégi Krisztina kérdezte őket.
Világsztárokként megannyi rangos díjat vehettetek át nemzetközi cirkuszfesztiválokon. Felléptetek például Svédországban, Svájcban, Kínában, Japánban, az Egyesült Államokban, az Arab Emírségekben Olaszországban, Ukrajnában és Kazahsztában. Mindenhol imád titeket a közönség. Úgy tudom, nagyon örültetek, amikor Fekete Péter főigazgató felkért benneteket. Miért kaptatok a lehetőségen?
Anton Franke:
– Ez a cirkuszi világ egyik legnagyszerűbb intézménye, nem mellesleg a világ egyik legszebb városa!
Viktor Franke:
-Számomra azért megtisztelő, mert ez az egyik legrangosabb cirkusz a világon. Nem csak mi mondjuk ezt, itt tényleg adott egy fantasztikus csapat, amelyet Fekete Péter főigazgató vezet és tart össze. Itt, ebben az épületben a cirkusz valódi reneszánszát éli. Manapság ritka az ilyen hely. Azt látom, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban az a legfontosabb, hogy szívvel-lélekkel végezze mindenki a munkáját, és hogy jót adjanak a világnak. Pontosan ezért telt házasok az előadások, hiszen a nézők érzik ezt.
A világ első bohóca, Joseph Grimaldi 1805-ben lépett porondra. Mennyiben változott meg bohóc hivatás azóta?
Anton Franke:
– Természetesen sok minden változott azóta, ami a szakmánkat illeti. Mi kimondottan szeretjük többféle korszak karaktereit bemutatni a közönségnek. Az egyik ilyen pl. a klasszikus figura piros orral, sminkben, a másik inkább egy varieté-művész öltönyben, és van az egyszerű, hétköznapi alak farmerban, rövidujjú pólóban.
Viktor Franke:
– Szerintem a „ma” vagy a „tegnap” bohóca között alapjaiban nincs nagy különbség. Az egyetlen igazi különbség abban rejlik, hogy jó-e, amit csinálunk vagy sem. Az 1800-as években feltehetőleg még sokkal hosszabb dolgokra terjedt ki az emberek figyelme, mint manapság. Jelenleg, ha a nézők valami unalmasat látnak, egyszerűen odébbállnak. Akkor vagyunk jó bohócok, ha meg tudjuk ragadni az emberek figyelmét, és irányítani tudjuk azt.
Tehát ez egy interaktív előadás lesz, ahol megszólítjátok a közönséget is?
Anton Franke:
-Nem, mi nem szavakkal kommunikálunk. Az egész műsorunk a nonverbalitásra épül.
Értem, ezek szerint színészmesterséget is jócskán bele kell vinni a produkcióba.
Anton Franke:
– Természetesen! Én eredetileg is színművészetet és rendezést tanultam az egyetemen.
Mitől különleges a produkciótok?
Anton Franke:
– Szeretnénk többfajta zsánert megmutatni, hiszen egy jó bohócnak nagyon sokoldalúnak kell lennie. Az előadásunkban a zsonglőrködés, a bűvészet, akrobatika és még sok minden más is jelen van.
Hogyan élitek meg a közös munkát, mint apa és fia?
Anton Franke:
– Csodálatos érzés. Nagyon jó a kapcsolatunk. Én egészen kis gyermekként is már bohóc szerettem volna lenni. Apa azonban nem erőltetett semmilyen irányt, nem kényszerített arra, hogy a cirkuszi világban helyezkedjek el. Egyszerűen csak támogatott az álmaim elérésében, az álmaim megvalósításában.
Viktor Franke:
-Rendezőként nagyon sok jó bohóccal találkoztam már – olyanokkal is, akik díjakat nyertek Monte-Carlóban. De ő itt, ez a fiú, elfogultság nélkül állítom, hogy a legjobb.
Hogyan indult a pályafutásotok?
Anton Franke:
– Hat éves voltam, amikor először közönség elé léptem. A nézők soraiból hívtak be a porondra szerepelni. Ekkor éreztem meg azt, hogy ezt szeretném csinálni. Később a gimnáziumban, majd a színművészeti egyetem idején minden nyáron, hónapokon át, cirkuszi előadásokban vettem részt. 2006-ban diplomáztam a Szentpétervári Állami Kulturális és Művészeti Egyetemen, mint színész és rendező.
Viktor Franke:
-Nekem a szüleim is a cirkuszban dolgoztak, és minthogy folyamatosan turnéztunk, rendszeresen utaztunk egyik városból a másikba. Számomra nem létezett más világ a cirkuszi világon kívül. Amikor megtapasztaltam, hogy létezhet más is, akkor már késő volt. Így maradtam azóta is a cirkuszban.
Anton, téged úgy tudlak elképzelni kisgyerekként, mint aki már akkor állandóan megnevettetett másokat, folyton csak vicceket mesélt. Így volt?
Anton Franke:
-Olyan kisgyerek voltam, aki függött mások figyelmétől, a tapstól. Mindenhol ott akartam lenni, feldobott, ha a hallgatóságom dőlt a nevetéstől.
Van testvéred?
Anton Franke:
-Van egy lánytestvérem, aki jelenleg Olaszországban él. Korábban, gyerekkorunkban még szerepeltünk együtt előadásokban, azonban ő már a saját útját járja, a saját szépségszalonját vezeti.
Apa és fia mióta dolgozik közösen?
Anton Franke:
-9 éves korom óta. Most 39 éves vagyok, tehát pont 30 éve tart a közös munka.
Biztosan sokat nevettek együtt, a manézson kívül is. Előfordulnak néha nézeteltérések?
Viktor Franke:
-Mi is csak emberek vagyunk, így ahogy mindenki, néha mi is vitatkozunk, ebben nincsen semmi különös.
Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója szerint a nézők nem azért láthatnak ritkán bohócokat, mert nem kedveli őket, hanem mert csak a legkiválóbbak léphetnek nálunk a porondra. Mit gondoltok, mitől igazán jó egy bohóc?
Anton Franke:
– Szerintem ezt a kérdést a közönség tudja a legjobban megválaszolni. Úgy értem, hogy sok olcsó és egyszerű módja lehet az emberek megnevettetésének, de mi tényleg a szívünkből és lelkünkből szeretnénk ezt elérni.
Viktor Franke:
– Számomra igazán fontos, hogy egy bohóc ne csináljon magából bolondot a színpadon. Például, ha felhívunk valakit a közönségből a színpadra, el kell érnünk, hogy a közönség őt is megkedvelje. Szeretni kell tehát a közönséget, így a közönség is szeretni fog minket. Bohócként tiszteletlenség volna bárkit is pellengérre állítani.
Vannak, akik szerint a bohócok, a nevettetők valójában a legszomorúbb emberek. Rejlik ebben bármi igazság?
Viktor Franke:
-Nyilván vannak bohócok, akik a privát életükben szomorú, depressziós emberek. Ha szomorú vagy az életben, az azt jelenti, hogy belefáradtál az életbe. Pedig fontos, hogy szeressük az életet, mert akkor az élet is szeretettel válaszol majd.
Sokan félnek a bohócoktól; talán a különböző kulturális utalások, filmek miatt nem a legjobb a bohócok marketingje- mondjuk így. Hogyan vélekedtek erről?
Viktor Franke:
-Ez valóban igaz és van ennek egy egészen másik oldala is. Amikor látunk egy bohócot, hogy kiválaszt és behív valakit a porondra, hogy ott aztán vizet spricceljen rá vagy beborítsa habbal, az valóban nagyon kellemetlen és ijesztő lehet sokak számára. Nézőként ezután én sem szívesen mennék vissza egy ilyen előadásra. Én magam is láttam ilyet, és ez rosszabb, mint egy bohócos horrorfilm.
Az I. Almati Nemzetközi Cirkuszfesztiválon megkaptátok a Fővárosi Nagycirkusz különdíját. Mit jelent számotokra ez az elismerés?
Anton Franke:
-Nagyszerű érzés volt a Fővárosi Nagycirkusztól díjat kapni, bár a legjobb kitüntetés az, hogy a Csodaláda című előadásba meghívott bennünket előadóként Fekete Péter főigazgató úr.
Hogyan készültök fel egy-egy produkcióra?
Anton Franke:
-Más, pl. akrobata számokhoz képest a bohócok akár az „íróasztalnál ülve” is próbálhatnak. Mivel egy igazán jó bohócnak ismernie kell az alapokat – én gyerekként sok éven keresztül tanultam gimnasztikát, akrobatikát, zsonglőrködést, bűvészetet stb.-, ezért a felkészülés is inkább abból áll, hogy milyen módon fogalmazzuk meg a történetet, milyen ötleteket és hogyan szeretnénk megvalósítani, átadni, és milyen érzelmeket szeretnénk közvetíteni a nézők felé.
Milyen egyéb képességekre van szükségetek a produkciótokban, amelyben – a már említettek szerint-, nincs beszéd?
Anton Franke:
-Sokféle képesség kell. Pantomim, tánc, hangszeres játék, zsonglőrködés, bűvészet, akrobatika, ezek az elemek mind megtalálhatóak az előadásainkban. Tulajdonképpen valamennyi előadóművészeti készség és tudás nagyon hasznosnak bizonyul.
Van még bármi, amit a hivatásotokban szeretnétek elérni?
Anton Franke:
-A legnagyobb álmunk egy gyönyörű és sikeres saját produkció lenne, amelyben minden részletet mi tervezhetünk meg.
Többször hangsúlyoztátok, hogy szeretnétek a nézők lelkét megérinteni. Miért olyan fontos ez számotokra?
Viktor Franke:
-Úgy gondolom, hogy napjainkban a jóság, a kedvesség a legfontosabb, hiszen rengeteg rossz, gonosz dolog van a világban. Ha valakit megérint az előadásunk, az azt jelenti, hogy jót cselekedtünk.
Anton, mit tanultál az édesapádtól?
Anton Franke:
-Minden tudását átadta nekem és jelenleg is folyamatosan tanulok tőle. Mivel most már jómagam is apuka vagyok, most már tudom, hogy minden létező dolgot megkaphattam tőle, ami fontos egy gyereknek és ezért nagyon hálás vagyok. Ezt adom tovább az unokájának.
Van esetleg valamilyen hobbitok?
Viktor Franke:
-A bohóckodás.
Anton Franke:
-Szerintem édesapám arra is gondol, hogy a legjobb munka valójában egy jól fizetett hobbi. Én a magam részéről egyetértek azzal a gondolattal, hogy „Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során.”
Mit vártok az elkövetkező időszaktól?
Viktor Franke:
– Még soha nem voltunk Magyarországon, ezért most úgy érezzük magunkat, mint amikor Kolumbusz felfedezi Amerikát. Remélem a közönség szeretettel fogad bennünket.
Anton Franke:
Mi már nagyon várjuk, hogy porondra léphessünk!
Hídvégi Krisztina