Orth Péter színművésszel, a Kecskeméti Katona József Színház társulatának tagjával készült interjú a Trafó #addigamíg sorozatában.

1. Hol vagy most, kivel és mióta?

Három hete a 9. kerületi albérletünkben vagyunk a feleségemmel. Csak akkor hagyjuk el a lakást, ha boltba vagy túrázni megyünk.

2. Miben játszanál, vagy mit próbálnál ebben az időszakban?

Április 2-án lett volna a Száll a kakukk fészkére bemutatóm Bagó Bertalan rendezésében Kecskeméten. Ebből és még két másik, már bemutatott előadásból, a Mohácsi János rendezte Illatszertárból és a Horváth Csaba által rendezett Amerikai Elektrából április hónapban 26 előadásom lett volna.

3. Mi segít a napok túlélésében, kialakult valamilyen újfajta rutin?

Választottunk új célokat, amelyeket ebben a helyzetben is el tudunk érni. Így lefoglaljuk az agyunkat, és egyben kihasználjuk az időt, hogy fejlesszük magunkat. Sokat edzünk, hogy a test is karban maradjon, és a feszültségeket is le tudjuk vezetni. Illetve ha szép az idő, kerülve az embereket elmegyünk túrázni, ami a leginkább feltölt most bennünket. Még az is jótékony hatású, hogy nem mindig ugyanazt a napi beosztást követjük, hogy elkerüljük a rutint és ezzel az esetleges unalmat. Próbáljuk variálni a tervezett tevékenységeket, hogy változatosabb legyen az életünk, és ne legyen pont ugyanolyan, mint tegnap volt.

4. Mi a legjobb ebben a helyzetben?

A jelenlegi helyzetben a sok rossz mellett az a jó, hogy van időm olvasni, edzeni és megkísérelni letenni az angol felsőfokú nyelvvizsgát. Továbbá törni a fejem olyan projekteken, amelyekhez mindig is éreztem affinitást, de soha nem jutott rá elegendő időm, ilyen például az írogatás. A legeslegjobb az egészben viszont az, hogy sok időt tölthetek a feleségemmel, ami a rendes kerékvágásban csak ritkán adatik meg.

5. Mennyi időt töltesz online, hogy bírod?

Online nem töltök túl sok időt, mert eléggé távol áll tőlem ez a világ. Sőt, a napi bosszúságaim komoly százalékát teszi ki az, hogy össze vagyok zárva rengeteg kütyüvel, amelyek tudom, hogy most borzasztóan áldásos dolgok, de hót’ hülye vagyok hozzájuk, és szerintem nem igazán szeretnek engem. Most azonban tényleg nagy szükségem van rájuk, hogy a szakmámba vágó minimális feladataimat el tudjam végezni. Így tehát azért sem unatkozom, mert ki kell kísérleteznem, hogyan ne dobáljam ki az ablakon ezeket a drága-kifinomult-szuper technikai eszközöket, miután 4-5 óra gyötrődés után sem sikerül letölteni vagy feltölteni, kicsomagolni vagy becsomagolni, telepíteni, ne adj’ isten szétszerkeszteni valamit.

+1Mi okozza a legnagyobb nehézséget?

Amit az ingerszegénységen túl a legnehezebben viselünk, az a kis térben való párhuzamos munkavégzés. Ha 40 négyzetméteren két különböző dolgot szeretnénk csinálni, az komoly alkalmazkodást igényel, emellett meg kell teremteni az másik számára is az én-idő lehetőségét. Érdemes egy-két napra előre átbeszélni, hogy kinek mi a terve, és hogy hogyan lehet a másikat legkevésbé zavarva, egymás között igazságosan beosztva az időt és a teret megszervezni az életünket. Mondok két példát: nem árt, ha a felolvasás felvételébe nem hallatszik be, ahogy a másik épp telefonon magyarázza az anyukájának a Facetime használatát, vagy ha az online jógaórát nem üvöltő televízió mellett kell “végig meditálni”. Nekünk ez sokat segített ebben a szó szerint is szorult helyzetben, amelyben meg kell tanulnunk boldogulni.

Az interjút szerkesztette: Miklós Melánia