A budapesti Operettszínház 5 perc reflektorfény sorozatában Széles Flórával beszélgettek gyerekkori emlékekről, fontos színházi pillanatokról és a színész legfontosabb erényérő is.

1) Milyen színészként az életed a négy fal között? Általában véve is, és a jelenlegi helyzetben.

Az utóbbi majdnem hat évben, ritka kincsnek számítottak azok a pillanatok, amikor a négy fal között csak magam lehettem. Kollégistaként a színművészeti egyetemen ez nem volt csoda. Utána pedig annyira magába szippantott a munkaőrület, hogy észre sem vettem, mennyire kevés időt töltök magammal. Ezeket az alkalmakat próbáltam minél inkább kihasználni. Alapvetően befelé forduló alkat vagyok, élvezem a jó értelemben vett magányt. Most viszont egészen más a helyzet. Könnyen kétségbe ejt a világjárvány alakulása. Sokat agyalok azon, hogy egy pillanat alatt fenekestül felfordult minden, és nem tudhatjuk, hogyan alakulnak majd a dolgok. Igyekszem úgy felfogni ezt az egészet, hogy legjobb esetben sosem lesz többé ennyi „énidőm”, így ezt most minden olyan dologra felhasználhatom, amire amúgy esélyem sem lenne. 

2) Mi a legkedvesebb emléked gyerekkorodból?

Van egy gyerekkori emlékem, ami sokszor eszembe jut. Az egyik nagymamámnál voltunk öcsémmel a nyári szünetben. Reggel, amikor felébredtem, azt hittem még félálomban, hogy iskolába kell mennem, és előtte ráadásul azt álmodtam, hogy dolgozatot fogok írni, amire nem készültem fel. Percekig tartott mire ráeszméltem, hogy nyári szünet van, és most a legnagyobb gondom az, hogy az unokatesóimmal mit játsszunk. Imádtunk együtt lenni, bandát alapítottunk, bunkert építettünk, bújócskáztunk a kukoricásban. Ma is fel tudom idézni azt a megkönnyebbülést és boldogságot, amit azon a reggelen éreztem.

3) Szakma, vagy magánélet? Miként tudod összeegyeztetni a kettőt?

Nem kell ahhoz színésznek lenni, hogy a magánéletet nehéz legyen összeegyeztetni a munkával. Elég elhivatottnak lenni, foglalkozzon bármivel is az ember. Bár a próbák és az előadások reggeltől késő estig le tudnak foglalni, mégis szerencsés vagyok, mert akikhez közel állok, végtelenül türelmesek és megértők ebben a kérdésben. Választani nem tudnék, és nem is szeretnék, csak reménykedem abban, hogy viszonylag ügyesen lavírozom a kettő között… Bőven van még mit gyakorolnom ezzel kapcsolatban.

4) Meséld el a legkedvesebb és a legkínosabb színházi élményedet!

 A legkedvesebb színházi élményem (eddig) még gyerekkoromban történt meg velem. Körülbelül tízéves lehettem. A Szegedi Nemzeti Színházban épp balettvizsgám volt, és ész nélkül rohantam fel a lépcsőkön az öltözőbe. Egyszer csak egy magas, sötét ruhás alakba ütköztem és visszapattantam róla. Kedvesen utánam nyúlt és visszahúzott, miközben azt mondta: ” Micsoda sebesség, kisművésznő!” Gregor József volt az. Egyszerre voltam rémült és büszke is. A vizsgán végig azt éreztem, hogy most aztán nagyon jónak kell lennem, hogy méltó legyek a megszólításra, amit ismeretlenül kaptam tőle.

Legkínosabb élményként egyvalami jut eszembe, amikor színjátszókörösként a My fair ladyt játszottuk, és az egyik jelenetben a rajtam lévő ruha abroncsos szoknyája leüléskor fellibbent a nyakamba. Alig bírtam visszaküzdeni. A nézők csak annyit láttak, hogy ott kalimpál egy lány, a fehérneműje világít a reflektorban. Persze óriási nevetés tört ki. Pedig ez egy olyan jelenet, amiben a vita komoly veszekedéssé fajul, és nekem sírásban kellett volna kitörnöm. Miután legyőztem a szoknyát, már csak arra voltam képes, hogy eltakarjam az arcom, annyira nevettem én is kínomban.

5) Szerinted mi egy színész legfontosabb erénye?

Egy színész legfontosabb erénye a színpadon talán az, hogy a pontosságot és a játékosságot egymással párhuzamosan valósítja meg. Mindig figyelnünk kell a partnereinkre. Vannak szabályok, amelyek le vannak fektetve, ezek határozzák meg mindenki játékát. Nem hozhatjuk lehetetlen helyzetbe egymást. Ugyanakkor, ha valaki így is képes megtalálni a szabadságát, és a játéka nem válik merevvé, úgy lesz sokszínű és felszabadult, hogy attól még a közösen létrehozott előadást láthatják a nézők. Meglepni egymást a színpadon nagyon jó dolog is tud lenni!

 +1 Meséld el a kedvenc viccedet, vagy humoros anekdotádat!

Túlságosan is könnyű engem megnevettetni, de ami örök és állandó nevetés forrás számomra, az a Jóbarátok sorozat. Ez az egyik dilim. 🙂 A napokban újra rászoktam. Chandler poénjai a kedvenceim, bármikor nézem, jobb kedvem lesz tőle.

Operettszínház

Szerkeztette: Bánkövi Dorottya