Szerepeibe már csak ritkán akar belehalni, de nem bánja. Mint mondja, ez semminek nem lehet a fokmérője. Nincs egy éve, hogy az egész ország megismerte Larryként, a dadogó borsodi rapperként, most pedig Szabó Mátyás első nagyjátékfilmjében, a Látom, amit látsz című romantikus sci-fiben alakít főszerepet. Vilmányi Benettet a Fidelio kérdezte. Lapszemle.

A teljes interjú itt olvasható.

Vilmányi Benett elsőként arról mesélt, hogy a Szabó Mátyással való találkozás már eldöntötte, hogy elvállalja a Látom, amit látsz főszerepét: „Az biztos, hogy ezután a beszélgetés után már úgy éreztem, szívesen csinálnék vele filmet. (…) Izgalmasnak gondoltam, hogy megpróbál igazán foglalkozni a szerelem természetével, és valamire jutni is vele – ilyen filmből elég kevés van. Például ezért szerettem nagyon a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre történetét is. Ez fontos. Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy van a színház, ami a legfontosabb, de még egy valami van előtte: a szerelem.”

Annak kapcsán, hogy a filmben mindent részletesen megterveztek-e előre, úgy nyilatkozott: „A forgatókönyvek a Celtx nevű programban íródnak, ami az amerikai filmgyártásra van optimalizálva, a nagy hollywoodi produkciókban maga a szentírás. Azért van rá szükségük, mert átláthatóvá teszi a munkát, a kellékestől a szkriptesen át a ruhásig mindenki erre támaszkodik. Oda vezetik fel azt is, hogy teszem azt, Al Pacino most rá fog csapni egyet az asztalra. Csakhogy ez itt nem Amerika. Ezt a munkamódszert itt nagyon nehéz alkalmazni. Nagyon sok pénzből meg lehet próbálni, csak szerintem a film akkor kevésbé lesz „magyarízű”. Nem mintha a Látom, amit látsz tipikusan magyar mozi lenne, nem is Kelet-Európáról szól, de azért mégsem egy hollywoodi romkom. Ha engem kérdezel, jobb, ha az ember nem figurát játszik, és nem készül el előre, mint egy kartonpapír.

Nekem ez szimpatikusabb, és jobban is tudok így dolgozni. Ott vagyok, belenézek a rendező és a partnerem szemébe, gyakoroljuk a szöveget, és minden az egymásra figyelésből születik meg.”

A film kapcsán azt is elmondta: „Azt hiszem, szerettem volna, ha magamra tudom formázni ezt a karaktert, de végül nem úgy jött ki a lépés. Szerintem ez már ott eldőlt, amikor rám adták ezeket a csicskaruhákat. Egy kissé eltartottam magamtól a szerepet. (…) Először mindig magamat értékelem, és borzalmas volt. „Úristen, mit csinál ez a gyerek?! Játssza itt a szerencsétlent…” Teljesen hiteltelennek gondoltam. Másodszorra már megbarátkoztam vele, és szeretném is még párszor megnézni, hogy ne úgy gondoljak magamra, mint aki elrontott egy munkát. Az viszont jó volt, hogy újra együtt dolgozhattam Lestyán Attilával, aki osztálytársam volt a színművészetin. Egy ilyen kapcsolat nehezen elmesélhető, így annak az érzelmi töltöttsége is, amikor egy forgatáson újra találkoztok. „

Azt is hozzátette: „Nemrég fogalmazódott meg bennem, miben áll az én felelősségem. Azt hiszem, nem szabad többet úgy csinálnom semmit sem, ha közben nem érzem azt, hogy koncentrálódnak a képességeim, és bele tudok állni az adott alkotásba. Máskülönben nem adok magamból semmit.”