Az utóbbi hónapokban Vilmányi Benett nevével volt tele a sajtó, aki nem vette át a Junior Príma díjat. Az Index most interjút készített a fiatal színésszel, aki a díjjal kapcsolatos herce-hurcáról nem beszélt viszont új filmjéről, a Larry-ről igen.
Legújabb, Larry című filmjében igazán kemény jeleneteket kellett eljátszania. A kérdésre, m volt a legnagyobb kihívás a szerepben a felkészülés alatt és a forgatás közben, a színész elmondta:
„A felkészülés alatt egyértelműen a dadogás. Attól az után is rettegtem, hogy leforgattuk a filmet, mert nem tudtam, mennyire lesz hiteles. A forgatás közben pedig az volt a nehéz, hogy olyan dolgot, ami ennyire igénybe vesz fizikailag és mentálisan, még nem csináltam előtte. Itt szinte minden képben benne vagyok, egyfolytában ott kell lenni. Egy hét után azt gondoltam, hogy ezt nem lehet csinálni, de végül meglett. (…)
Én úgy vagyok vele, hogy ennek a karakternek vannak dolgai, de nekem ezekről nincs tapasztalatom. Nem gondoltam bele abba, hogy milyen lehet, ha az apám ver, hanem azokat a szorongásokat, csalódásokat és frusztrációkat használtam, amik alapjáraton bennem voltak.”
Vilmányi Benett a Larry dalának szövegét is alakította. A színész azt is elmondta, annyira élvezte a rabpelést, hogy CsalaDóval megbeszélték, folytatják a közös zenélést. Egy új dalt elő is adtak a Toldi mozis vetítés után.
A felvetésre, tervez-e ezek után komolyabban foglalkozni a zenéléssel, azt felelte: „Ahogy teltek az évek, és még mindig nem találtam meg a helyemet a világban, azt gondoltam, hogy a zenéléshez túl öreg vagyok. Annyira durva, hogy egy fesztiválon most voltam egy napot a nyáron, és fellépett a Sum 41. Az volt bennem, hogy én nem így emlékszem rátok. Valami zsigeri rettegés fogott el attól, hogy öregként zenéljek. Ez változott, és úgy érzem, hogy talán pár év lehet ebben a rapvonalban. Most éppen ebben vagyok, de napról napra változik, hogy mihez van kedvem. A tanítás, az nagyon jó, de nem ebben a mennyiségben, ami most van, mert az brutális. A másik, amit nagyon élvezek, a színház. Ez a kettő fix, ezekről nem mondok le.”
Arról is beszélt, mi a következő nagyobb projekt, amin dolgozik:
„Pass Andrea fejéből kipattant egy gondolat, ami el is indult Dante Casino néven. Ez egy színházi csapat, de egyelőre azt tudjuk leginkább, hogy mit nem akarunk csinálni. Ami szerintem jó kiindulási alap, és arra gondoltam, hogy nem fogok hazudni.
Mi lenne, ha mi lennénk a 21. század első olyan csapata, amelyik nem hazudik magáról? Így vágtunk bele.”
A Dante Casino keretein belül jelentkezett egy darabbal a Staféta pályázatra, ami egy forgatásról szól: „Arról, hogy a filmGYÁRTÁS és a művészet miért állnak szemben egymással. Azt látom, hogy emberek egy térben dolgoznak valamin, de nincsenek egymással. Részlegek vannak, és munkakörök. Nekem eddig tart a feladatom, a tiédbe már nem szólok bele. A közös munka, a termékeny alkotás nem ilyen, így nem működik, ez egy összjáték, akkor jó.
(…)
Ahhoz rövid az élet, hogy csak kiszolgálj.”
Vilmányi Benett azt is hozzátette: „Halálra dolgozom magam, és lóf*szt sem keresek, közben amikor szabadidőm van, akkor készülök arra, aminek szerintem van értelme. Amiben látok valamit. Nem nagyzolás, ezek tények, nagyon sok pénzem lehetne, ha azokra a telefonhívásokra, amiket kapok, igent mondanék. Csak én ezt nem tudom megcsinálni. Nem megy. Történelmi filmre azonnal nemet mondok. Hiszen tudom, hogy nem azért készül, mert ég a vágytól a rendező, hogy ilyesmit csináljon, hanem mert ezt dotálják most, és ez nem jó. Erre mondta Gigor Attila a múltkori beszélgetésünk közben, hogy miért nem adok esélyt, hiszen vannak olyan emberek, akik felhasználják, kijátsszák vagy manipulálják azt, amit a fennálló kormány vagy a kulturális direktíva elvár, és abba bújtatva megcsinálják a saját sztorijukat. Én pedig cinikusan megkérdeztem tőle, hogy ezek kik most.”