Tarol a magyar mozikban Bernáth Szilárd első játékfilmje a Larry. A film kapcsán a címszereplővel, Vilmányi Benett-tel beszélgetett a remindmagazin.hu.

A teljes beszélgetés itt érhető el.

Vilmányi Bennett sokáig egyesületben focizott, volt saját zenekara, leszerződött a Radnóti Színházhoz, aztán hirtelen felmondott, belevetette magát a filmszínészetbe, de most már inkább írna és rendezne.

Most egújabb filmje, a Larry kapcsán került az érdeklődés központjába. A film címszereplője a többszörösen traumatizált, vidéki juhpásztor, Ádám, akinek édesanyja öngyilkos lett, alkoholista apja pedig rendszeresen és súlyosan bántalmazta fizikailag és lelkileg is. A film kezdetekor az apa (Thuróczy Szabolcs) már nem iszik, de Ádám lelki sebei még nem gyógyultak be, magányos, szorong, énképét súlyos dadogása is rombolja. Egyetlen kiutat zenei tehetsége jelenthet számára: baráti segítséggel ír egy rapszámot, ami előbb impozáns You Tube nézettséget generál, majd a huszonegy éves fiú egy zenei tehetségkutató műsorba is bekerül vele. A kérdés csak az, hogy Ádám
– művésznevén Larry – képes-e megragadni élete nagy lehetőségét.

A kérdésre, mi volt az, ami a leginkább megfogta a Larryben már első hallásra is, a színész elmondta: „Akkoriban még az volt a tervem, hogy színházban már nem szeretnék játszani, de filmezni még igen. Amellett, hogy a Szabadok jó élmény volt, és Szilárd jó fej, az is tetszett, hogy lehet rappelni, és én is részt vehetek a szövegírásban. Most is azt mondom, hogy ez az eddigi legfontosabb filmem, mert olyan élményeket adott, amelyeket előtte nem éltem még át forgatáson. Nagyon komolyan igénybe voltam véve fizikailag és mentálisan is, emiatt sokszor olyan állapotba kerültem, amilyenben színházban is csak kivételes esetekben voltam. Talán az egyetemen bemutatott Az éjszaka a nappal anyja, vagy még inkább a Cleansed című előadásban, amiket a barátom, Fehér András rendezett. Ott voltak olyan pillanataim, amik élményszámba mennek. Nem is feltétlenül szakmai értelemben véve, hanem emberileg. A Larry forgatása alatt is hasonlókat éltem meg.”

Arról szólva, mennyire terhelte meg a szerep, elárulta: „Éppen akkor kezdődött nálam egy nagyon nehéz időszak lelki értelemben, ami aztán egy évvel ezelőtt érte el a mélypontot. Nagyon feszített állapotban voltam, és szerintem ez látszik a vásznon is. Nekem a kényszerbetegség nehezíti meg az életemet. Ma már a pszichoterápia hatására sokkal jobban kezelem, de a forgatás alatt szenvedtem tőle. Nincs tapasztalatom abban, hogy milyen bántalmazottnak lenni, de ha egy olyan embert vesz a kamera, aki éppen attól szenved, hogy egy nehéz mentális állapotban van, az jelentést kap a vásznon is.”

Nemrég azt nyilatkozta, hogy csak olyan filmekben szeretne szerepelni, amelyek nagyon érdekelnek, amelyeken nem csak színészként dolgozik: „Inkább úgy mondanám, hogy az elvhatáraimon belül döntök. Például történelmi
filmben nem szerepelnék. Egyébként nem is választanának ki, mert már korábban is azt mondták a castingokon, hogy túl mai fejem van. Az a bajom az ilyen filmekkel, hogy általában azért jönnek létre, mert most ezt támogatják, és nem azért, mert az alkotók égnek a vágytól, hogy vászonra vigyék az adott történetet. Szerintem felügyelet alatt, keretek között nem lehet igazi művészetet létrehozni.”