Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Vidnyánszky Attila válasza Molnár Áronnak: „Semmilyen formában nem fogok neked lehetőséget adni”

    2021. augusztus 13., péntek 23:38

    Molnár Áron színművész Facebook oldalán tudatta, hogy Vidnyánszky Attila felhívta őt, miután egy videóban nyilvános vitára hívta.

    Videóban üzent Molnár Áron Vidnyánszky Attilának, miután szerinte a Nemzeti Színház igazgatója közvetetten megszólította és minősítette őt a színház egyik próbáján. A színész elmondása szerint Vidnyánszky azt kifogásolta vele kapcsolatban, hogy miért szerepel egy rendszerkritikus ember egy történelmi filmben. „A magyar filmek innentől kezdve a Fidesz privilégiumai?” – tette fel a kérdést Molnár Áron egy videóban, amelyben egyúttal nyilvános vitára hívta a Nemzeti Színház igazgatóját.

    Molnár Áron a találkozóra elvinné magával a Melegség és Megismerés program egyik aktivistáját, Sztraka Andreát, és a Család az Család mozgalom egyik alapítóját, Pál Marcit, hogy segítsenek eligazodni a homofób törvény körüli vitában, miután – tudomása szerint – Vidnyánszky elég szélsőségesen kikelt a homoszexualitás ellen.

    A színész most arról tett közzé videót, hogy Vidnyánszky Attila egy személyes beszélgetésre invitálta őt telefonon a saját irodájába, de a nyilvános beszélgetést nem vállalta.

    Továbbá azt közölte: „Semmilyen formában nem fogok neked lehetőséget adni, sem a barátaidnak, hogy azok a gondolatok, ideológiák, amelyek szétrohasztjàk Európát és Magyarországot az én színházamban ilyen formában teret kapjon”.

    Molnár elmondása szerint Vidnyánszky úgy fogalmazott: Molnár egy Európai Parlamenti képviselő, Guy Fernstadt embere, annak ideológiai harcostársa.

    „Szerinte Guy Fernstadt kisfiúkkal simogattatta a tökeit és én úgy csinálok, mintha ezt nem tudnám. Isten látja lelkem, utánanéztem ennek az állításnak, de sehol nem találtam erről szóló hírt vagy bizonyítást erre a döbbenetes gondlatra. Félelmetes, hogy összeesküvéselméletekre alapoz a Nemzeti Színház igazgatója ideológiákat” – mondta Molnár Áron.

    „A vendégeimről azt is mondta, hogy egy szűk társadalmi csoport érdekeit védik és őket nem tartja kompetensnek. Csak halkam kérdezem, hogy ki kompetensebb az LMBTQ témában, mint az érintettek? Kiderült az is, hogy 20 éve nem tudtunk olyan előadást csinálni, amivel idézem, “ki tudtatok volna nemzetközileg tisztességesen mozogni”. Amellett, hogy ez egy újabb tájékozatlanságból fakadó hamis állítás, hogy az elmúlt 20 évben nem volt nemzetközi fesztiválon magyar előadás, nem tudtam eldönteni, hogy ki az a “mi”. De megtudtam, hogy ez a liberálisokat fémjelzi. Végig ezt hallgattam, hogy “mi” és “ti”.

    Miért? Miért kell ez? Nem tudom, miért kell ez a háborús retorika és miért kell azt mondani, hogy Attilát idézzem, hogy a barikádokon találkozunk.

    Az Eszenyi-üggyel kapcsolatban a mai napig az a Nemzeti Színház igazgatójának álláspontja, hogy ha 2019 decemberében Eszenyi Enikő is elment volna a Madách téren zajlott színházi tüntetésre, akkor még mindig igazgató lenne. Hiába a vallomások fizikai és verbális abúzusokról. Őszintén szólva én rettegek. Rettegek attól, hogy fiatalemberek hallgatják ezeket a gondolatokat. Attól, hogy ebben szocializálódik egy generáció, hogy kamu hírek mentén alakulnak ideológiák” – fejtette ki a színész.

    „Nemzeti Színház fiataljai, kaposvári egyetemisták, Színház és Filmművészetért Alapítvány elsőévesei, Déryné Társulat fiataljai, biztos vagyok benne, hogy vagytok sokan, akik nem értetek egyet a szélsőségekkel. Kérlek, ne hallgassatok, kérlek titeket, hogy nézzetek utána ezeknek a kijelentéseknek, kérjétek számon és kutassátok a hivatkozásokat, ne fogadjátok el abszolút igazságként azt, amit egy vezető pozícióban lévő ember mond, pusztán azért, mert hangosan mondja. Legyetek kritikusak és mindig kérdőjelezzétek meg az igazságtartalmat, az enyémet is. Legyen mindig saját álláspontotok. Találkozzatok az érintettekkel, szakemberekkel, hallgassátok meg őket és kérdezzetek tőlük. Töröljétek el az előítéleteket. Ez egy kicsi ország, kicsi szakma, ha pletykát hallotok, keressétek fel az érintetteket.

    Én nem rettegni akarok, hanem szembe akarok nézni a barikádokkal és ledönteni azokat, hogy hidakat tudjunk építeni. Ez csak veletek együtt fog menni.

    Újra nekifutok Attila. A nyilvános vitára hívásom, amíg élek, élni fog. Kérlek, mutassuk meg a fiataloknak nyilvánosan, hogy képesek vagyunk leülni egymással beszélgetni. Hadd hallják ők is mindkettőnk érveit. Bizonyítsuk be, hogy lehet úgy szakmáról beszélgetni, hogy nem értünk egyet” – vetette fel Molnár Áron.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram