„A tehetség elektromosságot hoz magával” – Virtuális kiállítás készült Major Tamásról
2020. május 23., szombat 06:02
Új virtuális kiállítás-sorozatot indított a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A kiállítás-sorozat egyes darabjai a Bajor Gizi Színészmúzeumban megrendezett, jelentős színházi egyéniségeket bemutató időszaki kiállítás anyagát teszik újra láthatóvá.
A kiállítás-sorozattal az OSZMI egyben a látogatók felvetéseinek, kéréseinek is eleget kíván tenni: a virtuális kiállítások – négy új, közönségszavazás alapján kiválasztott népszerű színművészről szóló virtuális válogatással kiegészülve, – egy a múzeumi térben elhelyezett kioszkban is megtekinthetők lesznek a későbbiek során.
A sorozat első darabja a Major Tamás arcai címmel, a művész születésének 100. évfordulójára rendezett időszaki tárlat anyagából mutat be válogatást. A kiállítás 2010 szeptembere és decembere között volt látogatható a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Kiemelkedő színész, meghatározó rendező, Mesterként tisztelt pedagógus, egyéni hangvételű versmondó, nagyszerű filmszínész, 17 éven át a Nemzeti Színház igazgatója, később főrendezője, a Katona József Színház alapító tagja, tragikus és komikus színész, intrikus és kabarétréfák felejthetetlen alakítója, politikus, színházújító:
„Színházat másképp csinálni nem lehet, mint harcos módon, ez pedig annyit jelent, hogy én minden előadásommal el akarok valamit érni.
Nem lehet kitűzni egy darabot úgy, hogy játsszuk most ezt, aztán még az is hiányzik a műsorból, akkor játsszuk azt is. Csak úgy lehet igazán jó előadást létrehozni és minden jó színház úgy érte el a sikereit, ha az előadás harci feladatot teljesít, mind társadalmi, mind színházi értelemben” – vallotta Major Tamás.
“A Nemzeti Színházban volt egy számomra emlékezetes konfliktusom Majorral. Egy próba után szóvá tette, hogy nem veszem elég komolyan a szerepem, én pedig nagyon magabiztosan azt feleltem: ez nem is szerep, csak statisztálás.
No, meg is kaptam ezért a magamét: különpróbán tanította meg nekem, hogy a legkisebb szerepet is komolyan kell venni.
Mindezek után megtiszteltetés volt, hogy vele játszhattam. Aztán megrendezte velem a Tartuffe-öt Miskolcon. Nagyon sokat tanultam tőle” – nyilatkozta korábban Major Tamásról Blaskó Péter.
„Fiatalabb éveiben Sztanyiszlavszkijt követte, majd jött a Brecht-korszaka és a cirkuszszínház. Brechtesítette Shakespeare-t, cirkuszosította Molière-t. Mindig új, járatlan utakat keresett. És tanított, tanított, tanított. Tanított a rendezéseivel: a nézőt nem elandalítani, hanem gondolkodó, alkotó részesévé tenni az előadásoknak. Tanított a szavalataival: versmondásában a dialektikát kereste és mutatta fel élvezettel, József Attilától látott felemelt mutatóujjával emelve ki a lényeget. És tanított a színészetével: ahogy a részeg, megengedő Puntila és a kijózanodott, kegyetlen, érdekeit néző Puntila között egyensúlyozott, az bámulatos demonstrációja volt mindannak, amit a brechti színjátszásról vallott. Amit látni akart színészeitől, amikor Brechtet rendezett.
Átélt volt és felmutató, hátborzongató és szánandó, nevetséges bohóc és torokszorító szörnyeteg.
Én a legjobb helyről néztem. A darab végén Matti dühében összetöri a berendezést és Puntila megmássza ezt az összedobált bútor hegyet, a Hatelma-hegyet. Egy biliárdasztal, melyre egy óraszekrény vezetett föl, a biliárdasztalon egy ruhásszekrény, azon egy asztal, melyen egy kisebb asztal állt. A kisasztal tetején egy tonettszék. Az egész építmény olyan négy méter magas lehetett, tehát veszélyes. Megkérte Székely Lacit, a díszlettervezőt, hogy a fenti kisasztal lapjába építsen bele egy billenőt: ha rálépek, itt majd a nézők fel fognak szisszenni – mondta, és kuncogott kajánul, mint egy vásott gyerek. Hatvanhét éves volt akkor, már többször műtötték a szemét” – emlékezett Major Tamásra Blaskó Péter.
„Sohasem fogom elfelejteni, ahogy előadásonként nekiindul a hegynek, bizonytalanul, keresve a következő lépést, egyre magasabbra, majd megbillen, a nézők felszisszennek,
ő meg lenéz rám cinkosan – Ugye megmondtam! –, majd felkapaszkodik a tetőn a székre, és lassan kiegyenesedve elkezdi énekelni rekedtes hangján a Hatelma-himnuszt.
Az Ő himnuszát, aki még soha nem játszott Brecht-szerepet, most diadalra vitte saját színészetével, tanítványa rendezésében azt a színházeszményt, amiben hitt, amiért szenvedélyesen harcolt, hogy így érdemes embernek és művésznek lenni, ilyen örömmel, ilyen kockázatosan, ilyen feltétlenül” – mesélte el Major Tamás sírjánál Blaskó Péter.
A kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, rendezőre április 13-án emlékeztünk. Múltidéző összeállításunkat itt olvashatja.
A kiállítás az alábbi linken érhető el:
https://embed.culturalspot.org/embed/exhibit/8wKi25Iik9gMLg…