A „nemzeti-keresztény” szókapcsolat rémisztő Visky András író szerint, aki a Kolozsvári Állami Magyar Színház aligazgatója és dramaturgja, valamint aktív református egyháztag. A direktorral az SZFE ügyéről is beszélgetett a 24.hu.

A teljes interjú ITT olvasható.

Még az SZFE-botrány kezdete táján elhangzott Vidnyánszky Attilától, hogy olyan értékeket akar látni a színházban, mint haza, magyarság, kereszténység – s például Karsai Györgynek hiába is magyarázná, hogy ezek mit jelentenek. Később bocsánatot kért, de a szavai nyomán kerekedett vitában sokan állították, hogy Vidnyánszky zsidózott. Erről szólva Visky András úgy fogalmazott: “Nem dobok követ Vidnyánszky Attilára a szerencsétlen mondatáért; sem az első követ, sem a sokadikat. A nyilvános térben, különösen felfokozott helyzetben akárkinek kiszaladhat a száján hasonló ügyetlenség. Az ördög nem alszik, Freud sem, persze. De ha valaki attól tart, hogy Karsai György klasszikafilológus professzornak, a görög tragédia legjobb ismerőjének nem tudja elmagyarázni a kereszténység mibenlétét, ne szalassza el annak az esélyét, hogy megkérje a legendásan kedves, a bibliai görögöt – meg hát a latint is – jól ismerő tudóst: beszéljen neki a kereszténységről. Én nem hagynám ki ezt az esélyt, ebből csak jól lehetne kijönni. Mint, egyébiránt, minden valódi beszélgetésből.”

Arról is faggatták, hogy amit csinál, mennyiben keresztény színházművészet: “(…) Én a színházban saját történeteket mondok el; ezek, ha szerencsém van – azaz, ha Isten ujja valahogy megérinti őket, és lelket lehel beléjük –, megszólalnak és megszólítanak. Persze, engem szólítanak meg elsőként, és mindenki előtt velem van elszámolnivalójuk. A színház közösségi művészet, akkor és ott történik velünk valami. Közösségi önreflexió: az éles fények és felismerések helye, mert a legbensőbb, legrejtettebb kérdéseinket hozza szóba. És ezek valahogy mindig összefüggésben vannak a bűnnel, Pilinszky János szerint a bűntudattal, az árulásainkkal, a gyávaságainkkal, és azzal, hogy megtisztulásra és megváltásra szorulunk. Ha pedig egy előadás rossz, hazug, öntetszelgő, akkor mindegy, mit üzen: egyszerűen csak rossz, és nem számít. Az úgynevezett keresztény színház vagy művészet, és bizony az ideológiailag militáns színház is nagyon gyakran menlevele az agresszív gondolattalanságnak és a giccsnek. Minél rosszabb egy előadás, annál többet prédikál bele mindenféle ideológiát a néző képébe.”

A felvetésre, miszerint Vidnyánszky ellenpólusaként Alföldi Róbertet szokás emlegetni, akinek például A sötétség hatalma című Tolsztoj-rendezése mély és megrázó keresztény hitvallás, Visky András kifejtette: „Nagyon nem szerencsés politikai oldalakra osztani a művészetet; persze aki nem vak, látja, hogy mégis ez történik. Nem is valamiféle politikai egyenlőség-játszma nevében mondom, de ha már a bibliai nézőpontot feszegetjük, akkor Ascher Tamás és Gáspár Ildikó József és testvérei című előadásánál nehezen tudok elképzelni biblikusabb darabot. (…)Attól tartok, leginkább az úgynevezett konzervatívok nem ismerik Vidnyánszky Attila színházát. Aki azt hiszi, hogy őt a magyarországi keresztények egymást letaposva rohantak pajzsra emelni, és szétverték a házakat, csakhogy láthassák az előadásait, súlyosan tévednek. A szószínházi vagy realista színházi hagyományokon felnőtt közönség számára bizony nagy megpróbáltatás az ő poétikus színháza, ami épp a magyar színházi hagyományba illeszthető nehezen. Aki viszont megnyílik előtte, és fölfedezi magának, mindegyre visszajár elmerülni ebben a mélyről áradó zenei-képi világban. És még valami: Vidnyánszky színházának legközelebbi párja a magyar színházi szcénában Jeles András színháza.”

Magyar iskola alapítása és fenntartása, magyar nyelvű könyvkiadás, nyári egyetem, művészeti projektek, városszéli református gyülekezeti tagság – ennek kapcsán Visky András úgy fogalmazott: „Mindez nem valami hősi küzdelem, hanem az életem. És élni jó. A sebek, nos igen, azok valóban elkerülhetetlenek, de arra törekszem, hogy én legalább ne sebezzek meg másokat. Nem sikerül, tudom, emberből vagyok, ügyetlen és figyelmetlen szellemi képződmény magam is. Hiszek a bocsánatkérés erejében és a megbocsátás valódi katarzisában. Nem törekszem tévedhetetlenségre, eszemben sincs. Nem akarok a tőlem különböző másik nélkül élni, mert akkor végem van. Magyarország, ha a közéletet figyelem, a tízmillió tévedhetetlen ember országának tűnik, állandó a háborús készültség. Lazítani kellene, örülni az életnek, az országnak, a lakóinak, annak, hogy együtt vagyunk gazdagok meg együtt szegények, és ami az ország, az mind mi vagyunk, nincs kivétel.”

Többek közt az SZFE-n is szerzett diplomát, az egyetem ügyéről szólva azt nyilatkozta: „Ami az egészben a legnehezebben elviselhető  számomra – talán mert vannak ilyen korú gyermekeim is –, az az ellenálló fiatalok infantilizálása, megalázása és kriminalizálása. Hogy ugyanis meg volnának vezetve, és nem a saját véleményüket képviselik. Ha ezt hangoztatjuk, akkor mi is a véleményünk, mondjuk, a náluk sokkal fiatalabb egykori pesti srácokról, ezekről a halni kész kamaszokról, akik a magyar szabadságot védelmezték? Őket ki vezette meg? Nem kellene büszkének lenni az SZFE diákjaira? Ez egy jó újrakezdés lehetett volna, sőt, akár nemzetegyesítő programnak sem lett volna rossz.”

Visky szerint Vidnyánszkynak abban igaza van, hogy a szakmában nincs párbeszéd: „Valóban nincs, ehelyett a gyanakvás szelleme uralkodik, a fiatalokat viszont nem vonnám be semmi szín alatt ebbe az ásatag és olykor kifejezetten kisstílű megosztottságba.”

„Az autonómia pedig nem deklarációk és politikai ígéretek kérdése, hanem az intézmény szerkezetéből származó garanciáké. Ha a szenátus jogkörét a kinevezett kuratórium megvonja, azzal egyszerűen megszünteti a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Márpedig nem lehet egyszerre megszüntetni valamit, meg el is várni, hogy működjön tovább, mintha mi sem történt volna. A shut down and restart menüpont a kultúra egyetlen területén sem működik” – szögezte le Visky András.

A teljes interjú ITT olvasható.