KulisszaJózsef Attila SzínházHerczeg TamásSZFECrespo RodrigoHorgas PéterRadnai Márk
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 20., szerda

    Nem vállal új szerepet Molnár Piroska, a Nemzet Színésze

    2020. március 6., péntek 09:51

    A színművész a Magyar Hangnak nyilatkozott egyebek mellett arról, hogy bírja a munkát, a sok előadást.

    Molnár Piroska jelenleg Brunhilde Pomselt, Goebbels egykori titkárnőjét játssza az Orlai Produkciós Iroda Egy német sors című előadásában, de szavaiból úgy tűnik, már nem sokáig lép színpadra. A színművész interjút adott a MagyarHangnak, amelyben elárulta, hogy bírja a sok munkát.

    “Ezt az évadot még végigcsinálom, utána abbahagyom. Sokat járok majd színházba, de már csak nézőként” – nyilatkozta.

    A kérdésre, könnyen maga mögött tudja-e hagyni Goebbels titkárnőjének szerepét, ahogy lejön a színpadról, azt válaszolta: “Szükség van egy kis időre ahhoz, hogy a színész váltson, de megfelelő technikával ki tudunk lépni a szerepből. Egy ilyen darab jobban megviseli az embert, de az élet túl rövid ahhoz, hogy miután eljátszottam valamit, még egyszer átéljem.”

    Molnár Piroska / Fotó: Hegyi Júlia Lili

    Arról is beszélt, hogy magánemberként mit gondol a történetről: “(…) Brunhilde úgy fogalmaz, hogy bénultság szállta meg őt és az egész országot, senki sem látta, hogy Hitler mit szabadít rájuk. De azt is elmondja, hogy nem akarta tudni, nem akart a dolgok mélyére nézni, hagyta magát sodortatni az árral, szerette, ha mások gondolkoznak helyette. Ebbe a hibába ma is gyakran beleesünk. (…) Az emberek minden korban féltik az egzisztenciájukat, rettegnek attól, hogy ha nem igazodnak a hatalomhoz, akkor bántódásuk esik. Így anélkül, hogy észrevennék, önkéntelenül is beállnak a sorba.”

    Arról, hogy a színház segíthet-e ebben a helyzetben, úgy vélekedett:

    “A színház azért van, hogy felmutassa a kor visszásságait, hogy felnyissa az emberek szemét.

    Ha százból ketten elgondolkoznak azon, amit láttak, már nyert ügyünk van.”

    Az előadást Máté Gábor rendezte, akit komoly tűz alá vettek, zaklatószínháznak nevezve az általa vezetett Katona József Színházat. “Teljesen értelmetlen általánosítani, és megbélyegezni egy színházat. Nem irigylem Gábort és a társulatot, hogy folyamatosan védekezniük kell valami miatt, amit nem ők követtek el. Disznóság, hogy ilyesmire kényszerülnek” – szögezte le a Nemzet Színésze, aki szerint szomorú, ha egy színészt a politikai hovatartozása miatt szeretnek vagy utasítanak el.

    A támogatási rendszer átalakítása miatt a független társulatok működése veszélybe került. Arról, milyen hatással lehet ez a kulturális életre, Molnár Piroska kifejtette: “A függetleneknek valószínűleg a világ minden pontján nehéz. De ha arra gondolunk, hogy

    az újító gondolatok mindig az alternatívok műhelyében születnek meg,

    akkor biztosak lehetünk benne, hogy meg kell őrizni a független társulatokat. Ugyanolyan ez, mint az alapkutatás a tudomány világában.”

    További részletek a Magyar Hang nyomtatott kiadásában.

    Facebook oldalunkat itt érhetik el:
    www.facebook.com/szinhazonline

    - Színházi pillanatok az Instagramon -