gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 16., vasárnap
    banner_bigBanner3

    „Hiszek abban, hogy ha beszélünk a hajléktalanságról, az tud változást generálni” – Interjú Bot Ádám táncművésszel

    2023. június 5., hétfő 08:11

    A PLACCC Fesztivál harmadik alkalommal jelentkező táncfókuszú különkiadása, a PLACCC Dance keretében június 6-án láthatja a közönség Bot Ádám Viszlát odakint című köztéri alkotását, ami a hajléktalanság és az otthontalanság témájára kívánja irányítani a figyelmet. A performance-ta Fedél nélkül-ben megjelent versek és alkotások inspirálják.

    Egy korábbi interjúban azt mondtad, először a téma talál meg, utána jön a vízió és ezután következik a formába öntés. Ennek az előadásnak a kapcsán mi volt, ami izgatott? Mi volt “A” téma?

    Tavaly érkezett a felkérés Nánay Fannitól, a PLACCC főszervezőjétől, hogy az idei fesztiválra készítsek valamit. Több ötlet is megfogalmazódott bennem, ezek egyike volt, hogy a Fedél nélkül című lappal szeretnék valamiféle együttműködést, a másik pedig az élőszobor, mint előadói műfajjal való kísérletezés, amiben az foglalkoztat táncosként, hogy hogyan lehet mozdulatlanul, pusztán a jelenlétünkkel előadni. Ezt a kettőt gyúrtam végül össze.

    Miért pont a hajléktalanság, az otthontalanság kérdése foglalkoztatott?

    Amikor az utcán sétálva elhaladok egy földön fekvő vagy padon kuporgó „test” mellett, érzek magamban egy fajta közönyt, megszokást. „Tegnap is itt volt, ma is itt van”. Azt tapasztalom, hogy túlságosan is gyorsan szokunk hozzá a hajléktalan vagy kolduló emberek jelenlétéhez, mintha az természetes lenne, holott egyáltalán nem az. Ez egy húsba vágóan fontos és megoldatlan társadalmi probléma, amivel nem foglalkozunk kellőképpen. Természetesen nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy egyetlen ilyen vagy ehhez hasonló performance-szal meg lehetne váltani a világot. Inkább úgy gondolok rá, mint egy teleírt lapra, amin bizonyos sorokat most egy szövegkiemelővel kiemelek.

    Szeretném azt elérni, hogy azok, akik célzottan jönnek el bennünket megnézni, és azok is, akik véletlenszerűen fognak belénk botlani, emlékeztessék önmagukat, hogy ebben van, illetve kellene lennie egy közös felelősségvállalásnak. Hiszek abban, hogy ha beszélünk róla, és ha egyre többen beszélünk róla, az tud valamiféle változást generálni. Ebben a folyamatban én egy láncszemnek tekintem most magam.

    Hogyan fogtál neki a projekt megvalósításának? 

    Amióta megfogalmazódott bennem az elképzelés, más szemmel járok az utcán. Azt figyelem, hogyan vannak jelen a térben ezek az emberek, milyen a mozgásuk, a fizikalitásuk, milyen testhelyzetekben ülnek vagy épp fekszenek, mit viselnek. Felvettem a kapcsolatot a Fedél nélkül stábjával is, találkoztam Bencsik Pannával, akinek meséltem a koncepciómról, ő pedig ajánlott nekem több programot is, ami segítségemre lehet az előkészületekben. Ott lehettem az éves Fedél nélkül díjátadón, ahol a legjobb prózát, verset és képzőművészeti alkotást díjazzák. Ez azért volt fontos nekem, mert szerettem volna a projektemhez kapcsolni egy plusz elemet, valami elvihető gondolatot hozzátenni a performance-hoz, és arra jutottam, hogy egy-egy rövidebb verset vagy haikut adjunk a nézőknek – olyan dobozokban vagy poharakban elhelyezve, amikben az aprót gyűjtik -, mivel nem csak adhatunk, de kaphatunk, vagyis csak kaphatnánk tőlük. Szóval ezért lesznek kihelyezve a szövegek, amik mind hajléktalan művészek munkái.

    Bot Ádám / Fotó: Borovi Dániel

    Élethelyzeteket is felvillantasz, ami miatt ők utcára kerültek, vagy inkább azt a létezést és állapotot mutatod meg, ahogy ők jelen vannak ezekben a közegekben?

    Inkább az utóbbi. Egyrészt azért, mert bennem diszkomfort érzetet okoz, függetlenül attól, hogy egy padon vagy kapualjban fekve találkozom velük, vagy egy olyan valaki mellett sétálok el, akiről egyébként nem is gondolnám, csak miután megszólít derül ki, hogy súlyos anyagi problémával küzd és a mindennapi megélhetéséhez próbál némi pénzt kérni. Ezeknek az embereknek a történeteivel sokszor tudok azonosulni.

    Mióta megszűnt a családunk számára az a biztos pont, hogy ha más nincs, de legalább van egy otthon, ahova haza lehet menni érzés elveszítődött, devizahitel miatt, sokkal kiszolgáltatottabbnak élem meg a létezést. Van munkám és albérletem… még. De bárkivel, bármikor, bármi megtörténhet, és innen nagyon könnyű egy olyan vágányra átsodródni, amikor már nem én irányítok, hanem a körülmények, és nagyon gyorsan el lehet jutni egy olyan állapotig, amikor egyszer csak az utcán találja magát az ember.

    Tulajdonképpen ez a belső indikátora, amiért a témával foglalkozni kezdtem. De amit most megjelenítünk a performance során, az kifejezetten az, hogy hogyan vannak jelen ezek emberek a köztereken. 

    Mi fog történni a performance során?

    A Kálvin téren leszünk, ami egy rendkívül forgalmas csomópont. Szerettem volna meghagyni annak a lehetőségét, hogy aki nem kifejezetten miattunk lesz ott, hanem csak éppen akkor halad át a téren, lehet, hogy valóban nem veszi észre az akciót, vagy aki észreveszi, de nem akar vele különösebben foglalkozni, szintén tehessen úgy, hogy nem látja. Gyakran használjuk ezt a módszert akkor, amikor egy hajléktalan ember szólít meg bennünket, és még csak egy nemet sem akarunk válaszolni neki. Éppen ezért rendkívül statikus az egész előadás, hosszasan leszünk meghatározott pózokban, és itt kapcsolódik be az élőszobor, mint formanyelv. Mind a négyen (Bot Ádám, Kovács Emese, Mész Adrienn, Szilágyi Krisztián) egymással, illetve a térrel kialakítunk egy viszonyt, aztán időnként a Kálvin tér különböző tereiben kicsit szétszóródunk. Így egy nagyon lassú, de közben meg egy állandó mozgásban lévő dolog fog megszületni. Két póz között csak annyi történik, hogy A-ból B-be eljutunk. A ruhák, amiket viselünk, bronz szobor hatásúan lesznek megfestve, tehát abszolút elképzelhető, hogy valaki úgy megy majd el mellettünk, hogy tényleg szobornak érzékel bennünket. A testalkatunk is nagyon hasonló, mind a négyen magasak és nyúlánkak vagyunk, ez tovább erősíti szerintem ezt a szoborhatást, hiszen egy köztéri szobor általában kimagaslik a környezetéből.

    Azon kívül, hogy egy alkalommal előadjátok a PLACCC-on lesz folytatása a projektnek? Ez egy olyan utcai akció, amit a város szinte bármely pontján meg lehetne csinálni.

    Amikor elkezdtem a témával foglalkozni, még nem gondolkodtam a projekt utóéletében, de igen, nagyon kézenfekvő és igényem is van arra, hogy legyen folytatása. Mivel egyszerű és könnyen adaptálható, nem csak a fővároshoz lehet kötni, és a probléma országos, sőt globális szinten van jelen, így akár külföldi partnereket is meg lehetne keresni, akik nyitottak lehetnek ilyen együttműködésre. Tehát vannak már ilyen elképzeléseim is.

    Miért foglalkozik ma valaki kortárs tánccal Magyarországon? Mi hajt? Vagy jobb híján csinálod, mert ehhez értesz?

    Kicsit az utóbbi, de nem teljesen. Évek óta próbálom elengedni a táncot alkotóként és előadóként, de egyrészt van bennem egy erős vágy, hogy kifejezzem magam, másrészt valahogy mindig szembejön egy téma, amiről azt érzem, hogy erről vannak gondolataim, ezt szeretném feldolgozni. Mivel nem tudok írni, festeni, nincs énekhangom és nem tudok zenélni, csak a tánc és a mozgás nyelvén tudok kommunikálni. Az elmúlt időszakban megváltozott a belső szűrőm, és egyre inkább olyan projektek érdekelnek, amiknek látom valamiféle globálisabb hasznát, és így magamat is sokkal hasznosabbnak találom. Szerencsére van erre lehetőség és vannak partnerek, akikhez tudok csatlakozni.

    Hogy látod magad öt év múlva?

    Valamiért azt érzem, hogy ide van kötődésem, ehhez az országhoz. Ugyanakkor sosem tervezek előre, próbálok a jelenre koncentrálni és azt észrevenni, ami épp most történik. Persze célirányokat és irányvonalakat kijelölgetek, de nem érzem annyira markánsnak vagy megkerülhetetlennek őket, ahogy egyébként a tánccal való kapcsolatomat sem. Sosem készültem táncos pályára, kicsit azt érzem, sodródtam az árral. Igyekeztem felismerni a lehetőségeket és élni velük. Okkal nem hagytam még magam mögött a művészeti projekteket, és talán soha nem is fogom. Most van egy főállásom, ami színházhoz köt, de nem művészeti munka, és mellette beleférnek a táncos feladatok és azok a projektek, közös ügyek, amikhez szívvel-lélekkel tudok odaállni. Amíg érzem a motivációt és adottak hozzá a körülmények, addig szeretném is ezt csinálni.

    VISZLÁT ODAKINT
    Időpont: 
    2023. június 6. 18.00
    Helyszínek: 1091 Budapest, Kálvin tér a Ráday utcánál

    Ingyenes program!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram