KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 18., hétfő

    Vízkereszt – Elérhető online a Katona régi előadása nagyszerű színészekkel

    2020. április 24., péntek 11:20

    A Katona József Színház 1989-es bemutatójának felvétele is elérhetővé vált az MTVA Archívum gyűjteményében.

    Az előadás ide kattintva tekinthető meg.

    Részlet Nánay István kritikájából:

    “ (…) Az előadás nagy meglepetése a nagyszámú főiskolás szerepeltetése s mindenekelőtt az, hogy az ikerpárt is fiatalok alakítják. Ez nemcsak praktikus okokból telitalálat – a húsz év körüliek hitelesíthetik leginkább a történetet-, hanem általánosabb és mélyebb szempontokból is. Az e fiatal színészek által is képviselt korosztály viselkedésére, mentalitására, öltözködésére egyaránt az uniszex a legjellemzőbb. A fiús lányok és a lányos fiúk tömeges jelenléte, a hagyományos nemi szerepek gyengülése, a társadalmi identitászavar ily módon is tetten érhető megtestesülése korjelenség. (Ezt a jelenséget nem minősítem, az okait sem részletezem, csak konstatálom.) Az, hogy Zsámbéki Söptei Andreát és Stohl Andrást választotta ki Viola és Sebastian szerepére, a tanítványaiba vetett művészi bizalomról éppen úgy tanúskodik, mint arról, hogy ezzel a darab és korunk viszonyait pontosan és együttesen tükröző megoldásra talált rá.

    Mindketten azt a nem könnyű feladatot oldják meg, hogy szerepjátszásuk úgy hat, mintha az a maguk mindennapi létezésmódja lenne. A rendező és a színész Sebastiant sodródó, a helyzeteket elfogadó fiatalembernek mutatja, olyannak, aki Antonio hajóskapitány (Gazdag Tibor f. h. finoman kidolgozott epizódja) vonzalmát éppúgy természetesnek tartja, mint néhány óra elteltével Olívia rajongását.

    Viola kulcsszerepét Söptei Andrea a világ legtermészetesebb módján éli. Mondhatnánk, nincsenek még elég érett színészi eszközei, ezért nem ábrázolja a figura kettősségét, hol női, hol felvett férfiúi vonásait stb. De nem erről van szó. A színésznőnek nincs szüksége a váltások külsődleges eszközökkel történő látványos bemutatására. Lényével, színpadi létezésmódjával, magától értetődő viselkedésével hitelesíti a helyzeteit. Lehet, hogy nem olyan teátrálisak a megoldásai, viszont csaknem mindig igazak. Nem az az érdekes, hogy fiúként vagy lányként szereti-e meg Olívia és Orsino Violát, hanem az, hogy van valami a lényében, ami szeretetet vált ki a partnereiből.

    A két testvér egymásra találása az előadás gyönyörű epizódja. A már említett kifeszített térbeli helyzetben látják meg egymást, a többiek álmélkodása, hitetlenkedése közepette közelednek egymáshoz, s amikor kiderül: semmi kétség, valóban testvérek, megszűnik körülöttük a világ, egymás arcát végigsimítva győződnek meg a valóságról, s csak beszélnek, beszélnek… Nem tudni, mit, csak sutyorognak, ömlik belőlük a szó, meg kell osztaniuk egymással azt a sok élményt, amit elválásuk óta átéltek. Hosszú, kitartott színpadi pillanat ez, sokkal több, mint egyszerű rendezői ötlet. Két ember mindennél szorosabb egymáshoz tartozásának kifejeződése, olyan kapcsolaté, amely a darab többi szereplője között soha nem jöhet létre.

    Az előadás utolsó jelenete teljes összetettségében sűríti magába mindazt, ami-ről a részletek külön-külön szólnak. Öszszerendeződnek a párok, de boldogságuk nem teljes. Egy cseppnyi zavarodottság észlelhető. Olívia Violára pillant, aztán Sebastianra, majd ismét a lányra. Maga sem tudja, melyik áll hozzá közelebb. Persze hogy szereti Sebastiant, de még inkább Violát. Sebastianban a férfit, Violában a… mit is, kit is? Az egyik a beteljesedett, a másik a beteljesületlen, az elérhetetlen, éppen ezért talán a legigazibb szerelmet jelenti számára. S ugyanígy Orsino is zavart; kapott ugyan feleséget, de nem tudja, erre vágyott-e valójában. Összezavarodtak a kapcsolatok, az érzel mek, senki nem tudja, ki is ő igazából, ki hez tartozik, s ki tartozik hozzá. Elbizonytalanodnak: az, amit önmagukról hittek, igaz-e, s úgy látják-e őket a többiek, ahogy ők saját magukat?

    Miután a Bohóc elmondja-elénekli az epilógust, a mellékszereplők távoznak, fények kihunynak, csak a háttér van meg világítva. A szereplők ellenfénybe kerül nek. A helyüket keresik. Viola hol a herceg, hol a grófnő mellé kerül. Időnkén Orsino és Olívia, illetve Viola és Sebastian talál egymásra. A gyengülő fényben már csak a sziluettek láthatók, s végképp nem tudni, ki kihez tartozik. A mozdulatok egyre tétovábbak. Es a többi: sötétség.”

    Folytatás és bővebb információ az előadásról itt található.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -