Vlahovics Edit Kaszás Attila-díj jelölt: „Színházban a jó közösség hegyeket mozgathat”
2020. július 12., vasárnap 06:38
A Kaszás Attila-díj egyik idei jelöltjével, Vlahovics Edittel magamutogatásról, gyermekkori álmokról és színpadi virtuozitásról is beszélgetett a Kultúra.hu.
A teljes interjút ITT olvashatja.
„Én közösségekben vagyok otthon, nem szeretem, ha rólam szól a világ, azt szeretem, amikor rólunk szól” – mondja Vlahovics Edit.
Korábban mesélt arról, hogy Székely Gábor osztályfőnökként erősen beléjük plántálta, hogy soha ne legyenek teljesen elégedettek magukkal. A kérdésre, mit jelent ez az elégedetlenség, úgy fogalmazott: „Úton levést, keresgélést, törekvést arra, hogy jobbak legyünk. Hiszen egy jónak tűnő megoldásnál is mindig akadhat még jobb, ehhez viszont elengedhetetlen a kíváncsiság.”
A színművész szerint az ideális alkotói helyzet az, amikor a rendező éppúgy a csapat része. „Színházban a jó közösség hegyeket mozgathat, csodákat szülhet. A Kaszás Attila-díj is részben erről szól. A közösségen természetesen nem emberek halmazát értem. Barátom, kolléganőm, Alberti Zsófi anyukájának mondása, hogy minden ember másképp hülye. Közösséggé szerintem akkor válunk, amikor elfogadjuk egymás hülyeségét, sőt, ezzel együtt tudjuk kölcsönösen szeretni, de minimum elfogadni és tisztelni egymást” – fejtette ki Vlahovics Edit.
Saját bevallása szerint sokszor volt része ilyesmiben: „Már a főiskolai osztályunk is így működött. Szerencsés vagyok e tekintetben, mert a szakmai pályafutásom nagy részét ilyen közösségekben töltöttem: Szolnoktól Tatabányán át Szombathelyig. Vagy talán nem is szerencse kérdése, a hasonló a hasonlót vonzza. Én közösségekben vagyok otthon, nem szeretem, ha rólam szól a világ, azt szeretem, amikor rólunk szól. Aki ismer, pontosan tudja, hogy ez nem manír, egyszerűen ilyen vagyok. (…) Semennyire nem vagyok tipikus színésznő. Illetve nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán tipikus színésznő. Ezek a sztereotípiák ritkán működnek. Épp most olvastam lenyűgözve olyan kolléganőim interjúit, akikkel még nem sodort össze a pálya. Az egyetlen dolog, amiben hasonlóságot találtam köztük, hogy mennyire egyedülállóan gondolkodó és létező emberek.”