A Voith – sokan egyszerűen csak így emlegetik, számukra ő a kaktusz virága meg Polly a Koldusoperában. Közel húsz évet töltött az egykori „száműzöttek színházában”, a József Attilában. Az Örkény Színház A nemzet özvegye című előadása kapcsán kérdezte a pályáról, sikerekről és csendekről Marton Éva a Fidelio oldalán.
A teljes interjú itt, a Fidelio oldalán olvasható.
A kérdésre, hogyan fogadta az Örkény Színház megkeresését, Voith Ági elárulta:
“Csodálatos, hogy felkértek a szerepre. Nagyra tartom az Örkényt, Mácsait, a művészeket. A műsorpolitikájuk is nagyon rendben van. Az előadás rendezője, Kelemen Kristóf hívott fel, a Bartók Béla út egyik cukrászdájában találkoztunk először. A szemközti házban laktunk, itt jártam általános iskolába 1956 szeptemberéig, amikor elköltöztünk a Ménesi útra. Elöntöttek a gyerekkori emlékek – szentimentális lélek vagyok. Az előadásban nem a forradalom feldolgozása, a politikai aspektusok érdekeltek, számomra színészileg volt végtelenül izgalmas munka. Fantasztikus volt ebben a csapatban dolgozni. (…) Nekem elsősorban a színház volt felemelő, és az, hogy újra játszhatok. Amikor jött a Covid, féltem visszamenni Kaposvárra, pedig szerettem ott lenni. Ezért is volt lélegzetvétel A nemzet özvegye előadás. Három karaktert formálok meg benne.”
Pályája kapcsán arról is faggatták, hogy édesanyja, Mészáros Ági fénye megnehezítette-e a dolgát:
“Soha nem akartam magam hozzá hasonlítani. Lehetetlen is lett volna. Csodálatos ember volt, de én külön tudtam választani a színészt és az anyát. Egész más karakter voltam már a pályám elején is: vagány, lezser. Az apám katonatiszt volt, zongoraművésznek nevelt, megőrültem, hogy állandóan gyakorolnom kellett. Boldog voltam, hogy színészként szabadon élhettem.”
Várkonyi osztályába járt a Főiskolán. Sokan kerültek utána a Vígszínházba. Arról szólva, hogy őt hívták-e, kifejtette: “Hosszú történet, ha egyszer megírom a könyvem, benne lesz. Én voltam a hibás, szörnyű csaj voltam. A salemi boszorkányok Abigéljét – óriási szerep – játszottam negyedévesként. De akkor a bulizással voltam inkább elfoglalva, élveztem a szabadságom, nem jártam rendesen próbára. A Várkonyinál! De talán politikai felhangja is lehetett, hogy végül a „száműzöttek színházába”, a József Attilába kerültem. Elképesztő csapat volt, Kállay Ilona, Szemes Mari, Szerencsi Éva, Darvas Iván. Margitai Ági, aki az egyik legjobb barátnőm volt, úgy hiányzik minden nap!”
Voith Ági arról is beszélt, a fájdalmairól, csalódásairól keveset beszél: “Mindig magamba fojtottam ezeket a dolgokat. Nem beszéltem róluk. Véletlen az is, ahogy most Kelemen Kristóf kirántott ebből a nihilből. Sok fájdalmam van, de nem szeretek ezekről beszélni. Érzek azért sok szeretetet is, ez az, amitől nem bánom az életemet.”