Voith Ági: “Ha többé nem állhatnék színpadra, valószínűleg hamar meghalnék”

Gyerekként zongoraművésznek készült, egy véletlennek köszönheti, hogy a színészi pályára lépett. Saját bevallása szerint a humoros oldaláról igyekszik nézni az életet, de benne is van bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mit tartogat a jövő. Voith Ági válaszolt a Star magazinnak. Lapszemle.

Voith Ági / Fotó: Takács István / POSZT

Forrás: Star, 2022.11.03 – 10,11. oldal

Voith Ági jelenleg Örkény István Színház A nemzet özvegye című előadásában és az Édes-keserű című, diabetológiai témájú musicalben is látható. Lassan 60 éve színész. Legutóbbi interjújában ennek kapcsán arról kérdezték, voltak-e szerepálmai, de ő csak annyit mondott, mindig örül, ha hívják, és ha többé nem állhatna színpadra, “valószínűleg nagyon hamar meghalna”.

Édesanyjáról, a kétszeres Kossuth-díjas Mészáros Ágiról úgy fogalmazott: “Annak idején édesanyám az egyik leghíresebb színésznőnek számított itthon, az egész ország imádta, hiszen elképesztően tehetséges volt, a régi, Blaha Lujza téri Nemzeti Színházban játszott, ahová gyerekként rengetegszer elvitt magával”. Noha színházi közegben töltötte a gyerekkorát, mégis zongoraművésznek készült, azért döntött végül a pálya mellett, mert egy osztálytársnője mindenáron színésznő szeretett volna lenni, és azt gondolta, ha más meg meri próbálni, ő miért ne felvételizne a Színművészetire.

Voith Ági soha nem készült a főiskolára, mégis elsőre felvették, akkoriban háromezer jelentkezőből tizenkilencen kerültek be. Már korán szerepelhetett tévéfilmekben, de egy ideig feketelistás lett, ugyanis nemet mondott, amikor kapacitálták, hogy lépjen be a pártba:
“Édesanyám tíz évig szilenciumon volt, mert az 1956-os forradalom alatt az egyik rádióbeszédben kijelentette: addig nem hajlandó színpadra állni, míg a szovjet csapatok el nem hagyják hazánkat. Sosem lett kimondva, hogy nem szerepelhetek, de egészen 1984-ig a József Attila Színházban játszottam, ahova a politikailag vétkes színészek kerültek. Bár nem szerepeltem a listán, édesanyám révén én is megfigyelés alatt álltam, és bár akkor még nem tudtam, most már tisztában vagyok azzal, kik azok, akik rólam és a családomról jelentettek. A Kádár-korszak későbbi időszakában, amikor mi voltunk a legvidámabb barakk a béketáborban, már jóval szabadabbak voltunk. A rendszert leszámítva visszasírom azokat az időket, hiszen akkoriban szerettük és tiszteltük egymást, nem gyűlölködtünk. Persze nem volt gazdagság, de mindenkinek volt munkája, volt lehetősége nyaralni menni, nem éheztek az emberek, és normális életet élhetett az ország, de mostanra minden drasztikusan megváltozott” – nyilatkozta a színésznő.

Voith Ági arról is beszélt, hogy manapság mindenki anyai gondokkal küzd, mindenkinek nehéz befizetni a gázszámlát: “Mindig azt mondtam, az életet a humoros oldaláról kell nézni, de eljutottam oda; hogy rettegek” – mondta.

A beszélgetés során a díjai is szóba kerülnek, hiszen már kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével és Jászai Mari-díjjal is, 2013 óta érdemes művész. Egyetért azokkal, akik szerint már járt volna neki a Kossuth-díj: “De ehhez hozzátartozik, hogy szabadszájú vagyok, egyetlen elismerésért sem vagyok hajlandó beállni sehova” – szögezte le Voith Ági.

Forrás: Star, 2022.11.03 – 10,11. oldal