Lőrinc Katalin táncművész leánya, Walters Lili a Trafó jegyszedőjeként kezdte. Ma már ismert színésznő és a szabad bölcsész diploma mellett hamarosan egy rendezői végzettséget igazoló oklevelet is magáénak tudhat. A Kultúra.hu kérdezte.

A Kultúra.hu interjújából:

A kérdésre, mit jelent számára, hogy félig angol, Walters Lili elmondta: “Sokat! Hároméves koromig két nyelven beszéltek hozzám. Ha kint vagyok, nincs sok probléma az akcentusommal. Hároméves koromtól a stewardess mellett ülve egyedül repkedtem a két ország között. Anya felrakott Ferihegyen, Jennie meg levett Londonban. (…) A színművészeti rendező szakos hallgatójaként legutóbb fél évet Erasmus-ösztöndíjjal Canterbury városában tanultam. Rég vártam, hogy kapjak egy zöld kártyát, amivel tovább tudok Angliában maradni. Ugyan rendszeresen, de eddig csak ünnepekkor, szünetekben utaztam oda egy-két hétre. Kell a levegőváltozás: kimegyek, felszívom magam, azután visszajövök, hiszen ez az anyanyelvem. Az angol szálon sok még a rejtély, amit fel akarok fejteni, és erre is jó volt ez a kintlét.”

A felvetésre, miszerint úgy tűnik, nagyon jó kapcsolatot ápol az édesanyjával,  kifejtette: “Ez mindegyik gyerekével így van. Sosem kellett lázadnom, anyu mindig mindenhova elengedett. Felnőttként kezelt mindhármunkat. Az egyetlen konfliktus köztünk az volt, hogy „anyu, miért nem mondtad meg nekem, hogy mit csináljak, merre menjek, mi lesz jó nekem?” Egyáltalán nem nyúlt bele az életembe, bármivel lehetett hozzá fordulni, de a te magánügyed volt, hogyan döntesz, egyikünket sem akart semmilyen irányba befolyásolni. Látom ennek az előnyeit, de volt egy olyan ösztönös válaszreakcióm, hogy a kisebb tesóimnak én már szóltam, hogy mit csináljanak. Persze más kurázsi volt bennük, szerintem a fiatalabbak mindig többet tudnak a világról. Úgy érzem, mintha én lennék a legkisebb, aki ott ragadtam a kétezres években.”

Walters Lili kezdetben diákmunkásként jegyet szedett a Trafóban és falta a kultúrát: “Imádtam! Egyik nap koncert, másik nap tánc, harmadik nap külföldi előadás. Voltam Katona-klubos is, részt vettem egy színházi nevelési programban. Többször nem sikerült a színész szakra bejutnom, végül a rendezőt is bejelöltem, és oda azonnal felvettek. Közben filmeztem: éjjel forgattam, nappal felvételiztem. Pokoli volt a harmadik rosta, nem is voltam magamnál, azt sem tudom, hogyan vettek fel. (…) Ahhoz, hogy jobban értsem, milyen utat járok be a szakmában, nekem sokat segített a rendező szak és az egyetemi közeg, és talán picit rá is tudok látni magamra.”

Azt is elárulta, nincs menedzsere: „Mázli, hogy ezek a filmes munkák megtaláltak, de gyakran elfáradtam, kikészültem, a rendezőszakot pedig nem lehet félvállról venni. A tanáraim azt ajánlották, most vagyok itt az egyetemen, nem kellene úgy gondolni vissza ezekre az évekre, hogy eltoltam. Ennek az egyensúlynak a megtalálása állandó feladat.”

A jövőről szólva úgy fogalmazott: „Több lábon kell állni. Azon kívül, hogy az embernek van munkája, kérdés, hogy mi lehet az új életpályamodell. Az vonz, hogy többlaki legyek, hogy nagyobb legyen a mozgásterem. Azok a tapasztalatok, amelyeket most szerzek, kiadják majd, hogy mi lesz az a küldetés, következő lépcsőfok, amerre tovább vezet az utam. Az orromig látnom kell, most be kell fejezni az egyetemet, ki kell menni a széléig, és aztán le kell szűrnöm a tanulságait, mindeközben felkészülni arra, ami utána vár rám. Ami ezerszer durvább menet” – szögezte le Walters Lili.

A teljes interjú itt olvasható.