Ősszel a tíz legígéretesebb forgatókönyvíró egyikének választotta a Variety a Pieces of a Woman miatt. Ennek kapcsán kérdezte a 24.hu Wéber Katát.
A kérdésre, voltak-e azóta külföldi megkeresései, az alkotó elmondta: “Nem mondhatom, hogy előtte ne lettek volna megkeresések, és azt sem, hogy a mostani felkérések között feltétlenül van olyan, amit valóra szeretnék váltani. Ez az elismerés nyilvánvalóan nagyon fontos momentum az életemben, nagyon sok ajtót kinyit, de ugyanolyan fontos az az út, ami ide vezetett, és én szeretnék azon maradni. (…) Az én válogatási szempontom egyszerű: vagy imádnom kell valamit, vagy azt kell érezzem, tanulhatok belőle. Ráadásul jelenleg nagyok sok a kötelezettségem, és van egy óvodás korú kislányom is, így muszáj beosztani az időm. (…) Ma már tudok nemet mondani arra, ami nem áll közel a szívemhez.”
2018-ban Varsóból kérték fel egy új színpadi mű megírására, így született először egy darab, majd annak a kibővítésével a Pieces of a Woman, aminek az első félórája kifejezetten sötét és nyomasztó. Arról szólva, megírni egy ilyen anyagot mennyire edzi meg az ember lelkét, számít-e az, hogy akkor már volt gyermeke, kifejtette: “Biztosan számít. Nyilván nem véletlenül kaptam fel a fejem akkoriban az olyan témákra, mint a lengyelországi abortusztörvény kérdése, vagy Geréb Ági pere Magyarországon. Mindkettő nagyon érzékenyen érintett, és ez talán összefügg azzal, hogy anya lettem. Azt biztosan éreztem, hogy ezekről a kérdésekről valamilyen módon beszélni kell. Tágabb értelemben ezek a témák összekapcsolódnak, összefüggnek, hiszen képtelenség beszélni róluk anélkül, hogy megkérdeznénk: ki birtokolja a női testet, kinek van joga döntenie a nőkkel kapcsolatos kérdésekben, vagy hogyan szól bele ebbe az állam, a társadalom, a jog, a politika vagy éppen a család. Mivel addigra már harmadszorra dolgoztam a TR Warszawa társulatával, volt egyfajta szabadságom a témaválasztást illetően, így nem féltem attól, hogy akár nagyon személyes témát vigyek oda.”
A Pieces of a Woman az első amerikai filmes produkciójuk Mundruczó Kornéllal, és a nemrég gyártási támogatást kapott Evolúció is részben külföldi színészekkel forog. Azt is elárulta, más érzés-e nem az anyanyelvén írni forgatókönyvet: “A külföldi színházaknál eltöltött évek alatt már kialakult, hogy mely nyelven milyen fordítókkal dolgozom. Nincs ez másképp a filmek esetében sem. Ez persze nem csupán azt jelenti, hogy átküldöm a szöveget és lefordítják, hanem összedolgozunk. Nagyon sok mindenre kell figyelni egy forgatókönyvnél, és sokszor más kvalitásokkal rendelkező fordítót kíván meg ez a munka, mint az irodalmi szövegek esetében. Persze minél bizalmasabb a viszony, annál könnyebb elengedni a fordító kezét, és belátni, hogy néha még jobb is, amit ő hozott ki a szövegből. A jó műfordítás során nemcsak a szövegre, hanem a ritmusra, adott ország aktuális nyelvi közegére, a kulturális referenciákra is figyelni kell. Az angol nyelvnél szerencsém van, mert meg tudom ítélni, ha valahol kicsit megakad a szöveg, vagy inkább más verziót szeretnék hallani.”
Az eddigi munkáiban nem foglalkozott a zsidó identitáskérdéssel, de most elkezdte érdekelni ez a téma: “Ódzkodtam tőle talán, igen, vagy inkább nem érdekelt igazán, nem éreztem, hogy mély, valódi közöm lenne hozzá. A traumaöröklődésben viszont nagyon megélem mindezt. Nagyon fontosnak tartom, valószínűleg azért, mert nevelek egy gyereket, és hirtelen kristálytisztán kiviláglik, hogy milyen sok köze van ezeknek a történeteknek ahhoz, hogy miként nevelünk egy következő generációt.”
Hosszú ideje dolgoznak együtt Mundruczó Kornéllal. Annak kapcsán, meg lehet-e unni egymást alkotópárosként, úgy vélekedett: “Biztosan. Szerintem mi nem unjuk egymást, de meg lehet egyébként – teljesen jogos –, és valószínűleg elkerülhetetlen is. Nekem mindig nagyobb kérdés volt az, mennyire befolyásoljuk egymást. Nekem nagy felelősség Kornél művészetére rátenni az én kézjegyemet, mert azt gondolom, hogy nélkülem is valid alkotó. Nem tudom, hogy ő is ezt gondolja-e rólam, hogy az ő kézjegye mennyire van az én munkáimon rajta, de számomra inkább az a fontos, hogy ez egy egészséges egyensúly legyen. Ezért mindketten dolgozunk másokkal is. De a színház is jó erre, mert még ha együtt is alkotunk ott, nagyon külön utakat járunk. Én a szövegen dolgozom a színészekkel, Kornél pedig velük. Így meg lehet élni külön alkotói utakat amellett, hogy egyébként számtalanszor együtt is dolgozunk.”