Wim Wenders egy japán filmdrámával került újra az Oscar-díj közelébe, miután a Tökéletes napok bekerült a kategória végső öt jelöltje közé. A német rendező a Zürichi Nemzetközi Filmfesztiválon adott exkluzív interjút a Népszavának.

Annak kapcsán, hogy két nagyon különböző produkcióval, az Anselm Kiefer festőművészről szóló dokumentumfilmmel, valamint a Tökéletes napok című japán nyelvű mozival vesz részt a cannes-i fesztiválon, kifejtette:

„Az Anselmen 2019-ben kezdtem el dolgozni. (…) Aztán 2022 karácsonyán jött egy megkeresés Tokióból, hogy elkészült tizenöt kis építészeti remekmű. Ez egy olyan projekt volt, ami még soha nem történt meg korábban a világon: hatalmas építészek építettek vécéket. Ez egy nyílt meghívás volt. Azt mondták, az is rendben van, ha nem tetszik, semmi kötelezettséggel nem jár, ha nem kezdek vele semmit, de akkor legalább élveztem Tokiót. Mondtam, szó sem lehet róla, éppen filmet vágok. Aztán Maxine Goedicke vágó azt mondta: két éve nem volt szabadságon, utazzak el Tokióba tíz napra, addig ő elmegy biciklizni. Szóval, elmentem megnézni a toaletteket. (…)

Templomi illemhelyek, mindegyik más miatt csodálatos. A japán kultúra legszebb dolgainak megtestesülése volt mind: a vendégszereteté, a részletek és az anyagok iránti érzéké, és hogy jól érezzük magunkat egy olyan helyen, amely igazán különleges és privát, ha az embernek történetesen a vécében van dolga. Szóval szerettem ezeket a vécéket, de rájöttem, erről a témáról sosem tudnék filmet készíteni. És nem is szeretnék időnként építészekről szóló kisfilmek sorozatát csinálni, mert ez egyszerűen nem az én világom. Ez épp a covid-lezárások feloldása után történt, és lenyűgöző volt látni, ahogy a japánok visszafoglalták a várost, de legfőképpen a parkokat, amelyekre tisztelettel vigyáznak. Németországban a kormány hagyott mindent lepusztulni. Berlinben a lakásomtól nem messze volt egy kis park. Megsemmisült, sivatag és holdbéli táj lett belőle, és ahelyett, hogy rendbe hoznák, egyszerűen csak elkerítették. Tehát azt mondtam a meghívóimnak: szeretném elmesélni azt a történetet, amely magában foglalja ezeket a parkokat és ezt a természetet Tokió városában, és megmutatná a szellemet, a közjó szellemét, amelyet az imént olyan gyönyörűen megéltem. A közjó sokat jelent számomra. Sajnálatos és fájdalmas, hogy az én hazámban a közjó a járvány áldozatává vált. Már senki sem törődik a közjóval, mindenki csak magáért van – és ez már az európai társadalom betegsége. Szóval mondtam, tudnék egy filmet csinálni, amelyben ezek a vécék a háttérben megjelennek, ha volna egy karakterem és egy történetem” – fejtette ki a rendező.

Az Európai Filmakadémia támogatásáról biztosította elnökét, Agnieszka Holland rendezőt, amikor A zöld határ című, migránsokról szóló filmje miatt jobboldali lengyel politikusok lenácizták, sőt életveszélyes fenyegetéseket kapott. Arról szólva, hogy ő mint korábbi elnök, mit gondol, miért éri egyre több atrocitás a művészeket, elmondta:

„Nincs ebben semmi meglepő: a nacionalizmus visszatérésének vagyunk a tanúi. A nacionalizmus minden szinten Európa borzalmas múltja és öröksége. (…) És a nacionalizmus célja mindig is a művészet irányítása volt, illetve annak manipulálása. Megmondani az embereknek, hogy mi a művészet, mit kell tennie a művészetnek, az adott népet vagy fajt pedig dicsőítenie kell. A nacionalizmus tehát a művészet ellensége, alapvetően a mi ellenségünk. A nők ellensége is, a nacionalizmus mindig is a férfiak játéka volt. A nők önmagukban nem nacionalisták, ez egy hatalmas dolog. A jövő az ő kezükben van.”