Az idei Budapesti Klasszikus Film Maratonra személyesen látogat el, 12 filmjét, köztük a Berlin felett az eget és a Párizs, Texast is felújított változatban vetítik szeptember végén több fővárosi helyszínen, például a Szt. István téren felállított szabadtéri vásznon. Wim Wenders-t új filmjének forgatása közepette, e-mailben érte utol a magyar.film.hu. Lapszemle.

A kérdésre, van-e konkrét módszere, ahogyan beleássa magát a különböző kultúrákba, Wim Wenders elmondta:

„Nem igazán van ilyen, legalábbis nem olyan, aminek a tudatában vagyok. Viszont a filmkészítés immerzív aktus, az én bevonódásomat pedig alapjában határozza meg a hely, ahol forgatok. Erős a kapcsolódásom különféle helyszínekhez – városokhoz és tájakhoz egyaránt, a filmjeim kiindulópontja mindig egy ilyen kapcsolat. Amikor otthon érzem magam egy helyen, akkor értem meg igazán a történetemet és a karaktereket. (…)

Megtanultam rábízni magam ezekre a helyszínekre, akár egy városról, akár sivatagról van szó, és ez vezet a filmek készítésekor. Sőt, azt is megtanultam, hogyan „hallgassak” a terekre, és ne gondold, hogy ez valami ezoterikus dolog. Ez egy alapvető emberi képesség, ami egykor a fajunk túlélésének a záloga volt, csak mostanra, a civilizált világban már kevésbé van rá szükségünk. Talán az segített megtanulni így közelíteni a különböző helyekhez, hogy egy olyan országba születtem, ami nem létezik többé… Azt hiszem, ezt már gyerekkoromban elsajátítottam” – mesélte Wim Wenders.

„Az említett filmeket tekintve pedig: amikor a Párizs, Texas-t forgattuk, már 6 éve éltem az USA-ban. Szerettem és jól ismertem az amerikai Nyugatot, de azt is tudtam, hogy igazából sosem válhatok amerikaivá, mert túlságosan „német romantikus” vagyok én ahhoz. És ez mind benne van a filmben. A Buena Vista Social Club előtt viszont sosem jártam Havannában, de mivel a kubai zenét ismertem és szerettem, ebből merítettem alkotói energiát. A Tökéletes napokat pedig erősen befolyásolta a mesterem, Ozu Jaszudzsiró filmjei iránt érzett mély szeretetem és a hozzájuk fűződő bensőséges kapcsolatom. Ez vezetett végig a filmen, valamint az, hogy régóta nagyon szeretem és elég jól ismerem Tokiót. A Tökéletes napok előtt háromszor is forgattam ott” – tette hozzá.

A Tökéletes napok nemcsak egy japán film, amit egy nem japán rendező készített, hanem egy zen alkotás is, ami önmagunk elfogadásáról (és persze Tokió futurisztikus közvécéiről) is szól. Arról szólva, a koncepció melyik része volt meg hamarabb, a tokiói közvécék szerzetesének motívuma vagy a zen-megközelítés az önelfogadásról, kifejtette:

„A kettő együtt jár. Ozu mester úgy élt, mint egy buddhista szerzetes, ami meg is magyarázza a filmjei spirituális vonatkozásait. Emellett mindig is csodáltam a japán kultúrát a közjó iránti elkötelezettség, az apró részletek szeretete, valamint az „itt és most”-tal kapcsolatos tudatosság miatt.”

„Nagyon igyekszem, hogy a filmjeim ne történetvezéreltek legyenek (sajnos ez nem mindig sikerült). A történet alapvetően egy mesterséges eszköz, ami a film minden más aspektusát le akarja uralni, legfőképp a karaktereket. A történetek gyakran megmondják a szereplőknek, hogy mit kellene tenniük. Én ezt nem szeretem. Azt szeretném, ha a történetek a karakterek életmódjából, az életükből születnének. Arra törekszem, hogy a figurák alakítói legyenek a sorsuknak és a történeteiknek, ne pedig az áldozatai” – fejtette ki a rendező.