Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Winterreise – Mundruczó Kornél rendezése még kétszer látható idén

    2021. november 5., péntek 07:03

    A Proton Színház ezúttal két különleges Winterreise előadásra készül. Szemenyei János és Mocsári Károly duettjét Budapesten a Trafóban, illetve a Gyulai Várszínházban láthatja a közönség.

    Miért lesz különleges?

    Szemenyei János (énekes, színész) és Mocsári Károly (zongoraművész) WINTERREISE duettjét eddig csak Fischer Iván Lakásszínházában láthatta Magyarországon a közönség. November 12-én ezt a különleges, bensőséges hangulatot teremtjük meg a Trafóban, majd december 2-án a Gyulai Várszínház Kamaraszínpadán. 

    A Proton Színház előadását a szemszögváltás teszi különlegessé. A Winterreise az ember egzisztenciális fájdalmát mutatja be, a hang nélküliek méltóságát képviseli. Egy passiójellegű úton kísérjük végig Schubert magányos vándorát, aki konkrét cél és remény nélkül kel útra, akárcsak a mindenkori kivetettek és üldözöttek, mint korunk menekültjei.

    Mert egészen testközelből is lehetőségetek lesz nézni az előadást az új díszletnek köszönhetően.

    Mundruczó Kornél: „A Winterreise egy fiatalember drámája. Keveset tudunk meg a szövegből: van egy falu, egy szerelem, egy nő, és a szigorú mamája. Gondoljunk bele: a menekülők között is mennyire sok fiatal férfit, fiatal családokat látunk. Szemenyei János hozza azt a fiatalembert az előadásban, akit kerestem.”

    Időpontok:
    November 12. 20 óra – Trafó
    December 2. 19 óra – Gyulai Várszínház

    „Az előadás meglepetése a hang. Habár a magyar színész, Szemenyei János nem hivatásos operaénekes, mégis gondosan és precízen lesz úrrá egy idegen nyelv és egy eleinte idegen zene nehézségein. Inspirálóan sikeres elsajátítási folyamatot látunk, amely azonban tetten érhető marad. A művészet valóságához vezető keskeny út a forma elsajátításért tett erőfeszítéseken keresztül vezet.” (taz.de – Németország)

    További információk itt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram