Wunderlich Józseffel az Erkel Színháznál találkozott Pifkó Szera, hogy még az aznapi Szöktetés a szerájból próbája előtt beszélgessenek. A színész mesélt a készülő előadásról és Mozarthoz fűződő különös kapcsolatáról, munkáról, zenéről, színházról a szinhazitizperc.blog.hu oldalán.
A teljes interjú ITT olvasható.
2020-ról szólva Wunderlich József úgy fogalmazott: „Abszolút pozitív irányba billen a mérleg. Azt gondolom, hogy nagyon hamar sikerült jól reagálnunk erre az új helyzetre. Nekem személyesen is és a családomnak is. Elég hamar megértettük, hogy ez az év valószínűleg ilyen lesz. Nem próbáltunk meg úgy csinálni, mintha minden rendben lenne és lehetne rendesen dolgozni. Egyáltalán nem volt minden rendben 2020-ban. Ezt ki kell mondani! Ezt el kellett fogadnunk! Azt érzem, hogy minden nap igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy tükörbe tudjak nézni, hogy úgy zárjam le a napomat, hogy én mindent megtettem, mint magánember és mint alkotó művész is. (…) Ha őszinte lehetek, akkor a legbiztosabb pont a mi életünkben, hogy nincsen biztos pont és én ezt szeretem. Úgy is lettem színész, hogy alólam éppen akkor kicsúszott a talaj. El kellett akkor engednem tizenhárom év kőkemény hegedűgyakorlást, amire gyakorlatilag kortársaimhoz képest a gyerekkorom ráment egy kicsit. Ugyanakkor nagyon szerettem csinálni, ezért nehéz volt elengedni. Át kellett magamon engednem azt az érzést, hogy lehet, hogy innentől kezdve nem fogok hegedülni, nem ezzel fogok foglalkozni. Az elképzelt jövőmnek egy nagyon-nagy részét el kellett engednem. Ez arra tanított engem, hogy a legnagyobb érték mindig ma van. Ha most egy kicsit kibújik a nap a felhők mögül, akkor most ez a legnagyobb érték.”
Arról szólva, hogy először játszott az Erkel Színházban, ahol Mozart: Szöktetés a szerájból című operájában, Szelim basa szerepét vállalta el, úgy fogalmazott: „Számomra (ez) a szó legnemesebb értelmében egy nagyon jó játék. Egyrészt Mozart zeneműve a Szöktetés a szerájból, talán a világ legjátékosabb operazenéje, amit el tudok képzelni. Színpadilag is az egyik legelvetemültebb és legabszurdabb az események alakulása szempontjából. Ezen belül aztán, ha mi még azt a kicsi fricskát, amit hozzá elképzelünk, azt meg tudjuk valósítani, akkor szerintem ez egy nagyon finom kis csemege lesz.”
A kérdésre, számára mit jelent a munka fogalma, azt felelte: „Dolgozni szerintem a világ legcsodálatosabb dolga. Úgy dolgozni, hogy abban élvezetedet leled, az az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Persze minden munkának vannak nehézségei és szépségei. A nehézségei jó értelemben kihívást jelentenek. Az, amikor izgulsz, rengeteg szöveget meg kell tanulnod, amikor fogalmad sincs, hogyan kell felépíteni a karaktert, vagy hogy hogyan fogsz boldogulni a rendezővel vagy a többi kollégával. Ez mind olyan dolog, ami iszonyatosan nagy kihívás és felelősség. Hogyan fogom tudni túllépni saját magamat és az előző alakításaimat ezzel a szereppel. Meg tudom-e lepni a közönséget újra és újra. Ezek a dolgok, egyrészről nagy terhet jelentenek, ugyanakkor minden új kihívás egyfajta bizsergéssel tölt el. Nekem ez abszolút zsigerileg működik. Nem kell külön ízesítőket, meg fűszereket kitalálnom hozzá, hogy mitől lesz ez érdekes és izgalmas. Akkor van az ember jó helyen, ha a munka nehéz részét jóféle bizsergető kihívásnak tudja érezni, a munkának a szép és pozitív részét, pedig az ember teljességében meg tudja élni. Nincs már utána bennem görcs, mert megcsináltam, mindent beletettem. És ha ez kihívás volt, engem ez érdekelt, és mindenemet beletettem, akkor teljes lényemmel tudok örülni annak, hogy megszületett egy új előadás, egy új csapat, egy új szerepformálás.”