Teljes zűrzavart és értékzavart lát a magyar színházakban a hatvanöt társulat 107 előadását felsorakoztató Országos Színházi Találkozó egyik válogatója, Zalán Tibor. A költő-író-drámaíró-dramaturggal a Szabad Pécs újságírója készített interjút.

A kérdésre, lehet-e tudni, hogy ki egyezett ki a válogatók személyében, Zalán Tibor elárulta:

„Tényleg nem tudom, mert nem érdekel. Amikor hajdan a POSZT-tól felkértek, akkor sem kérdeztem meg, hogy ki a felhatalmazója a felkérésre Hegedűs D. Gézának és Mácsai Pálnak, akikkel akkor telefonon beszéltem. Akkor most Mészáros Tibort miért kérdeztem volna? A jeles színész a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetőjeként keresett meg. Őszintén szólva engem nagyon nem érdekel ez a része ennek a bulinak – sem. Ahogy az sem érdekelt, amikor elkezdődtek ezek a háborúk a POSZT körül, ki miért osztja az észt, mert a POSZT körül is mindig volt valami zűrzavar. Nem az én ügyem. Nekem az a dolgom, hogy a legjobb tudásom szerint és tisztességem teljes tudatában kiválogassam azokat a produkciókat, amelyeket javasolni tudok egy fesztiválra.”

Arról szólva, hogy zajlik most a szemlézés, kifejtette:

„Gyorsított munkamenetben, mert amíg a POSZT-ot Gulyás Gáborral egy éven keresztül ketten válogattuk, addig most négyen válogatjuk három hónap alatt az új fesztivált. Ez rettentő gyors tempó. Bán Teodórával, a margitszigeti színház ügyvezető igazgatójával, Lantos Anikóval, a Thália Színház fesztiváligazgatójával és Németh Ákos drámaíróval együtt teszünk javaslatot tíz nagyszínpadi és tíz kamaradarabra. A javaslataink közül hét-hét darabot választ a versenyprogramba a szervező színház művészeti tanácsa. Ez annyira nem érdekel – számomra ennél az a fontos, hogy semmit se tehetnek hozzá a kiválasztottakhoz. A függetlenek sem maradnak ki: a kritikusok céhét kérik meg arra, hogy jelöljenek egy nagyszínpadi és egy kamaradarabot, így kerül végül nyolc-nyolc előadás a versenyprogramba. Tehát két drámaíró és két menedzser válogat, szerencse, hogy sokféle érdeklődésű emberek vagyunk.”

Arról szólva, hogy az utolsó POSZT-os válogatása emlékeihez képest milyen állapotban van a magyar színházi élet, elmondta: „Csak ismételni tudom magamat. Amikor a POSZT-válogatás után volt egy nagy ankét a Katona József Színházban, akkor ugyanezt a kérdést tette föl Veiszer Alinda: Mit tapasztalt, milyen állapotban van a magyar színház?És én akkor azt mondtam, hogy nincs olyan rossz állapotban, mint ahogy azt gondoljuk, de nincs olyan állapota sem, mint azt gondolják maguk a színházak.”

„Most is azt látom, most is azok a produkciók igazán jók, ahol képzett rendezők és összeszokott, jó társulat működik. (…) Én annak örülnék, ha mindkét oldalon – beszéljünk oldalakról, mert mind a két oldalon vannak kitűnő szakemberek – lenne szándék a közeledésre, de ezek nem lépnek be egymás színházába, nem járnak, nem látják, nem írnak egymáshoz, egymást, egymásról. A színházi szaklapok is szétestek kétfelé, ők sem írnak egymás produkciójáról. Ez olyan, mintha kétfajta színház lenne Magyarországon, holott Magyarországon egyfajta színháznak kéne lennie: jó színháznak. Ahhoz pedig az kellene, hogy mindenféle merítést elvégezzenek a szakemberek, de a szakemberek is szétszakadtak, következésképpen teljes zűrzavar van, értékzavar támadt a magyar színházakban is, s lám, az irodalomban ugyanaz tapasztalható. Micsoda véletlenek – játszom el a kérdezőnek a naivat. Aki hozzánk tartozik, az jó vagy zseniális, aki nem tartozik hozzánk, azt legfeljebb elhallgatni kell, különösképp hogyha jó, vagy akkor még inkább. Na, ez a helyzet ma, ez a nagyon, de nagyon rossz gyakorlat a helyzet vagy helyzettelenség” – tette hozzá Zalán Tibor.

Azt is elmondta: „Úgy gondolom, nekem nem arra kell figyelnem, hogy ide-oda megfeleljek, és valahonnan simogassák meg a buksimat, hanem azt kell néznem, hogy hol csinálnak jó színházat.”