Zenével, tánccal, képzőművészettel teltek meg a budapesti terek – Elindult a Tavaszi Fesztivál

Április 29-én elindult a 42. Budapesti Tavaszi Fesztivál, ami Európa egyik legkomolyabb múltra visszatekintő, összművészeti seregszemléje. A programok egészen május 15-ig a személyes találkozás lehetőségét kínálják mintegy 100 helyszínen, közel 170 eseményen keresztül. Valódi városi fesztivál született idén, amelyet immár hét kerülettel közösen valósítottak meg a szervezők.

2022.04.30. Budapesti Fesztiválzenekar koncert megnyitó beszéd

Az idei Tavaszi Fesztivál a Tánc világnapján kezdődött, így az egész nyitóhétvégén kiemelt helyet kapott ez a műfaj. Április 29-én a város számos pontján tűntek fel flashmob-szerűen táncosok a Kolosy tértől a Teleki térig, a Fény utcai piactól Újpalotáig, este pedig a Duda Éva Társulat Golden Section / I Shall Be Free című dupla bemutatója avatta fel az egykori margitszigeti ásványvízpalackozóban megnyílt Kristály Színteret. A fiatal koreográfusok által létrehozott előadás előtt április 30-án Mozduljunk együtt! címmel egésznapos közösségi táncprogrammal készült a társulat, ahol táncórák, workshopok és buli is várta a családokat. Szombaton a Madách téren mutatkoztak be a legkülönfélébb műfajokban aktív tánciskolák közösségei. Volt többek között néptánc, tangó, swing és salsa – a Tavaszi TáncTéren bárki beszállhatott a közös táncba, majd esti örömzene zárta a napot.   

2022.04.30. Budapesti Fesztiválzenekar koncert megnyitó beszéd

Április 30-án a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye nyitotta meg hivatalosan a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatát, Klasszikus zene a 20. századi Amerikából címmel. A koncert az „afroamerikai szerzők doyenje”, a szimfonikus dzsessz egyik legnagyobbja, William Grant Still művével kezdődött, majd a Steve Reich utáni éra egyik legkiemelkedőbb komponistája, John Adams hegedűversenyével folytatódott. Olyan meghívott előadók tolmácsolásában csendültek fel a különleges dallamok, mint a szerzővel személyesen is dolgozó Leila Josefowicz hegedűművész és David Robertson karmester. A koncertet Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely ajánlotta a nézők figyelmébe.

Fotó: Barta Dorka

A zene és tánc mellett kiállításmegnyitó is szerepelt a nyitóprogramok között. Április 29-től már látható a Városháza Park új, ingyenes szabadtéri kiállítása. Milyennek lát minket egy svájci fotóművész? Lovasnemzet, paprika, matyóhímzés? Vagy valami mélyebbet ragadott meg a magyar néplélekből? Michael von Graffenried bejárta egész Magyarországot, hogy lencsevégre kapja, mi adja számára a magyarság esszenciáját. Érdemes tehát megnézni „A magyarok” című sorozatot, amelynek nagyméretű panorámaképeit szabadtéren, a Városháza Parkban, valamint május 2-án és 3-án a Bárczy István utcai pop-up kiállításon mutatják be a Tavaszi Fesztiválon.

Fotó: Barta Dorka

A május 15-ig tartó programsorozat korunk és környezetünk jelenségeit járja körül művészeti és kulturális eszköztárral, sok esemény lehetőséget nyújt a bekapcsolódásra, a közös tapasztalat megélésére, a formák kialakítására. Ettől igazán egyedi, izgalmas és kortárs ez a fesztivál. A nemes hagyományokat tiszteletben tartva, egyúttal bátran megújítva a BTF nemzetközi sztárok és helyi fiatal alkotók számára egyaránt bemutatkozási lehetőséget biztosít, műfajokon átívelően és folyamatosan építkezve, hogy együtt alakítsuk fővárosunk, egy kivételes adottságú európai metropolisz kulturális profilját. 

Fotó: Barta Dorka

Még több program a Budapesti Tavaszi Fesztiválon – ezen a héten:

Wéber Kata, Mundruczó Kornél: Pieces of a Woman, a Vígszínház színpadán (a TR Warszava előadása)
Saját szoba – színházkoncert Virginia Woolf esszéje nyomán 
Zsinór nélkül – független felnőtt bábfesztivál 
ESZME Fesztivál – kortárs színházi fesztivál kísérletezőknek és határátlépőknek
Alexander Vantournhout / Not standing(BE) Screws – a Trafó újcirkusz produkciója 
Anyacsak1 – színházi fesztivál a szülővé válásról 

A további részletes programok itt érhetőek el.