1920. április 24-én született Salgóbányán, és 2006. július 30-án, 15 éve hunyt el Budapesten Zenthe Ferenc, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, Érdemes és Kiváló Művész.

Zenthe Ferenc pályájáról:

Zenthe Ferenc, eredeti nevén: Rameshofer Ferenc (Salgóbánya, 1920. április 24. – Budapest, 2006. július 30.) négy szemesztert végzett a közgazdaság-tudományi karon, de végül 1941-ben otthagyta a Színművészetiért. A háború miatt csak 1942-ben fejezte be tanulmányait. 1945-ben szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd két évad után a győri Kisfaludy Színház (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház), 1949-ben pedig a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja lett. 1952 óta a budapesti Madách Színház színművésze. Atmoszférateremtő képessége, humora jellemszerepekben kiválóan érvényesült.

Pályája kezdetétől a közönség szeretete övezte. „Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább” – nyilatkozta az MTI-nek 2005 januárjában, a Nemzet Színészévé választásakor.

A filmgyártás és a televízió is jobbnál jobb feladatokkal „kényeztette el”. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, ezt a Rákóczi hadnagyának főszerepe követte (előtte öttusázók megtanították lovagolni, aminek később még sok hasznát vette).

Ezután romantikus vígjátékok főszerepei következtek a sármos színész életében: a Kétszer kettő néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, a Fapados szerelem című filmekben. Később egyre inkább jellemszerepeket formált meg. 1983-ban készült az Oscar-díjra is jelölt magyar-NSZK koprodukció, a Jób lázadása, amelyben Zenthe Ferenc a Tisza-menti, módos falusi zsidó szerepében tűnt fel. Játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt, 2004-ben.

A Tenkes kapitánya után több tévésorozat következett: a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Princ, a katona, a Bors és legutóbb a Szomszédok. A tv-sorozatokban Zenthe mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály tetszését kiérdemelte. Népies, férfias, humoros karakterszínész volt. Számos filmben szerepelt, és szinkronhangként is bizonyított. Elképzelhetetlen például Jack Lemmon az ő szinkronhangja nélkül. De szinkronizált a Mekk Elek, Misi mókus kalandjai, Süsü a sárkány, Vuk, Szaffi, Macskafogó és Az erdő kapitánya rajzfilmekben is.

A Magyar Rádió híres, 1959-2007 között futó Szabó család című rádiós telenovellájában is közreműködött. Tibor, a zongorista szerepét játszotta, majd Kárpáti szerepét is megkapta. Hangját adta a Vuk és Az erdő kapitánya mesékhez is.

1987–1999 közt a Szomszédok című teleregény szereplője (Taki bácsija) lett. A sorozat 1999. december 30-án, a 331. résszel búcsúzott el a nézőktől. 2000. február óta a Színház az egész… című sorozat egyik főszereplője volt.

Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben, MSZOSZ-díjas 1993-ban. 1997-ben Kossuth-díjat adományoztak neki, szülővárosa, Salgótarján 2003-ban díszpolgárrá választotta. 2005-ben a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Örökség díjjal tüntette ki „sokoldalú emberábrázolásáért”.

Amikor 1997-ben Nógrád megye díszpolgárává választották, így nyilatkozott:

„Jószerivel nem is voltam magamnál. Izzadt a tenyerem, remegett a lábam. Nekem valahogy az énségemmel van baj. A színpadon csak szerepben érzem jól magam. Ha Zenthe Ferencnek Zenthe Ferencnek kell lennie, akkor olyan vagyok, mint mindenki más, aki először áll színpadon, közönség előtt. Vagy talán még rosszabb”.

2006. július 30-án hunyt el tüdőgyulladásban, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Zenthe Ferencről saját szavaival:

Kezdet: Fél éve jártam az Akadémiára, amikor a Palace moziban a Várlak című filmet vetítették Charles Boyer -val a főszerepben. Akkoriban Kiss Ferenc volt az akadémia igazgatója, aki – mint igazgató – nem nagyon járt be órát tartani. Így, amikor az ő órája következett, mint rendesen, az egész osztály levonult a moziba, ő meg bejött és csak az üres termet találta. Másnapra persze behívatott minket. Kijött a pedellus a lakásunkra, hogy átadja az üzenetet, s mondta is rögtön apámnak, legyek fél tízre a színiakadémián, mert hívat az igazgató. – De hát az én fiam a Közgazdasági egyetemre jár! – tiltakozott apám. – Dehogy kérem, hozzánk jár az akadémiára. Ezután jó pár nap mosolyszünet következett, apám nem szólt hozzám, aztán persze ő is belenyugodott.

Az én koromban: Az én koromban nem volt ekkora káosz az utakon. Akkor volt egy villamos, és azzal jártunk. A hátsó kocsiban volt egy szíj, amit akkor húztak meg, ha már mindenki felszállt. Soha nem felejtem el, a csengés után indult mindig a jármű. Szépen, lassan döcögött. Ezt a rohanást ennyi nyugodt év után az ember már nem tudja elviselni. Sokszor olyan érzésem van, mintha nem is ezen a bolygón nőttem volna fel. Minden más volt az én időmben. Még a színház is. Ott csak tehetség kellett ahhoz, hogy érvényesülni tudj, ma ki kell találnod valamit, hogy felhívd magadra a figyelmet. Nagy a könyöklés, hiszen hangos lett a világ. A szakma sem a régi már. Mi még tiszteltük, szerettük a másikat, és sokszor segítettünk is egymásnak. Manapság ennek az ellenkezőjét tapasztalom. A kultúráról meg jobb nem beszélni.

Idők: Az első feleségem halála után nem találtam a helyemet. Három keserves évig nem tudtam magammal mit kezdeni. Zűrös korszak volt, sok nehézséggel. Nagyon szerettem Katalint, akivel Debrecenben találkoztunk, fiatal színész koromban. 1983-ban halt meg, veszteségét nehezen dolgoztam fel. Éreztem, hogy mellettem van a kritikus időszakban, és figyel engem, de nem volt könnyű elviselni a hiányát. Három év elteltével küldte le nekem föntről Gizellát, aki a kezdetek óta a tenyerén hordoz. Nem szívesen beszélek erről, mert tényleg nagyon nehéz időszak volt. Persze az ember soha nem tudja kitörölni az emlékeket, és időnként akarva-akaratlanul beugranak a képek. Nem akarok most erre gondolni, mert a világban van amúgy is elég zaklatottság, amivel foglalkoznom kell. Nézd, nekünk meg kellett szoknunk azt a világot, nektek pedig meg kell szoknotok ezt. Ha megtalálod a helyed a világban, akkor nyolcvannégy évesen majd Te is ugyanígy fogsz ülni, és mosolyogva mesélsz a sikeres újságírói pályádról. Nekem sem volt könnyű a helyzetem, hiszen annak idején is ugyanolyan sok színész volt, mint amennyi újságíró van ma.

Film: A régi magyar filmeket szívesen nézem. A sajátjaimat nem szeretem, mert állandóan azt figyelem, mit rontottam el. Ma már sok mindent nem úgy csinálnék a filmjeimben, amit akkor rendezői utasításra el kellett játszanom. A Filmmúzeum egy időben sokat játszotta a Fapados szerelem című filmemet. Kétszer is megnéztem, de szinte semmire nem emlékeztem belőle. Sem a forgatásra, sem a jelenetekre, pedig én voltam a főszereplő. Furcsa, mert minden színházi és filmbeli szerepemre emlékszem, még a kisebbekre is. Ez valahogyan kiesett. Skizofrén dolog, mert magamat látom, de úgy érzem, mintha nem is én lennék.

Hit: A Szomszédokat tizenhárom év után egy tollvonással megszüntették. Jött Pongó. A Szabó családban is én vagyok már a legidősebb, a nyugdíjas újságíró. Úgy érzem, a Jóisten sokszor rám nézett a pályám során. Hiszek a sorsszerűségben. Az emberekben viszont már nem tudok hinni.

84: Csak akkor megyek a színházig autóval, ha nagyon esik. A tömegközlekedés során gyakran megszólítanak. Van, aki csak néz, hogy jé, ez hogy megöregedett, de olyan is előfordult már, hogy megsimogattak. Nem zavarnak ezek a természetes emberi megnyilvánulások, hiszen hozzátartoznak a mindennapjaimhoz. Sok kollégám nem érti, miért vagyok készséges az emberekkel. Hogyan haragudhatnék rájuk? Igenis szerénynek kell lenni nyolcvannégy évesen is!

Zenthe Ferenc színművészre, születésének századik évfordulóján, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet virtuális kiállítással emlékezik. A virtuális kiállítás ITT megtekinthető.

A tárlat rendhagyó megnyitójára Lengyel György rendezőt kértük fel, aki huszonkét esztendőt töltött együtt a Madách Színházban Zenthe Ferenccel. Az izgalmas, szakmai beszélgetés arra is lehetőséget adott, hogy felidézze a színész közvetlen, egyszerű, derűs alakját.A beszélgetést itt hallgathatják meg.

Forrás: Színház Online / Színház.hu, melyinterjuk.hu / szerző: Sándor András