gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Zöld Csaba: „Borzasztóan hiányzik a színpad”

    2021. január 31., vasárnap 18:13

    Habár ősszel néhány hétre kinyithattak a színházak, jószerivel egy éve nem lépnek színpadra a művészek világszerte. Zöld Csabával a pandémia kapcsán beszélgetett Fidelio.hu.

    Zöld Csaba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

    A teljes interjú itt érhető el.

    Az elmúlt egy év a színészek életét is gyökeresen megváltoztatta. A kérdésre, hogyan élte meg ezt az időszakot: „Alapvetően mindig a pozitív energiákra próbálok koncentrálni, és ebből azért akad bőven, akár a gyerekeimre, akár a kollégákkal, barátokkal való találkozásokra gondolok, de bevallom: félelmetes ez az állapot, és borzasztóan hiányzik a színpad. De jó tartozni így is valahova.”

    Azt is elárulta, az anyagi nehézségek az elmúlt évben őt is próbára tették, de ha a szívére hallgat, esze ágában se lenne mást csinálni, mint színházban dolgozni.

    Egy-egy szerep mögött rengeteg munka van, ehhez pedig ezer módon kell kondícióban tartania magát. Arról szólva, hogyan „edzi” magát a csend időszakában: „Szerencsére erre a színház is lehetőséget ad. Hetente találkozunk, beszélgetünk, beszédtechnikázunk, énekelünk. Próbáljuk formában tartani magunkat. Mellette szinkronizálok, és a zeneszerzéssel is többet tudok foglalkozni, új hangszerekkel kísérletezem, illetve természetesen a „szerelmeimmel”, a három gyerekemmel is sokkal többet lehetek. Az az igazi feltöltődés.”

    A teljes interjú itt érhető el.

    (X)

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram