Zsigmond Emőke a Papageno interjújában arról is mesélt, hogy éli meg a vírushelyzetet, mit jelent számára társulati tagnak lenni és mit gondol az SZFE ügyéről.
A teljes beszélgetést ITT érhetik el.
Az elhúzódó vírushelyzetről szólva Zsigmond Emőke úgy fogalmazott: “Tulajdonképpen jól vagyok, az első karantén időszakát sokkal nehezebben éltem meg. (…) Most már inkább azon izgulok, hogyan tudom fenntartani azokat az új dolgokat, amik a vírushelyzet hatására alakultak ki az életemben. A barátaimmal, a családommal folyamatosan tartjuk egymásban a lelket. Pszichológussal is volt szerencsém találkozni. Valahol megnyugtató, ha az ember hallja és érzi, hogy a legtöbbször a másikban is ugyanazok a kérdések merülnek fel, és bizony nagyon hasonló hullámvölgyekkel küszködünk. Ebben a krízisben az összetartás ereje rendkívül inspiratív és erőt adó” – nyilatkozta a színésznő, aki 2016 óta az Örkény Színház tagja.
“(…) Számomra az Örkény folyamatos impulzusokat és kihívásokat jelent. Izgalmas egy társulat pulzáló mindennapjaiban részt venni. A sors fintora, hogy nagyon féltem a társulati léttől! Most meg egyenesen ünnepnap, amikor látjuk egymást a háttérmunkát végző kollégáimtól kezdve a művészekig. Az egyetem után kezdetben kicsit riasztott a gondolat, hogy vajon milyen lesz majd egyetlen egy csapathoz tartozni, és mindig ugyanazok között az emberek között alkotni. Idővel persze rájöttem, hogy ez nyilván a fiatalságom miatt merült fel, mert pontosan abban rejlik az igazi próbatétel, hogy meg tudok-e újulni, felismerem-e a potenciált konzekvensen a munkák során, ugyanabban a közegben. Ezt tulajdonképpen a párkapcsolathoz tudnám hasonlítani: van valaki, akit szeretsz, akit egyre jobban ismersz, ő is téged, mélyül a kapcsolat, pláne vitákon keresztül, és egyre jobban érzed és érted a kapcsolat dinamikáját. (…) Valódi párbeszéd és közös gondolkozásra törekszünk a társulatban. Ez sosem a könnyebbik út, de megéri” – mesélte Zsigmond Emőke.
Arról is kérdezték, hogy vélekedik az SZFE-ügyről: “Egy Mátyás királyos mesét juttat eszembe, amikor a bolond a ház építését a tetővel kezdte. Nagyon sokat nevettem rajta kiskoromban, élénken emlékszem a remegő lábú munkásokra. Tartották a tetőt, hogy a falat lassan aláépítsék. Meg kéne néznem újra, mert már elfelejtettem, de úgy emlékszem, hogy összedőlt. Biztos a gravitáció miatt. Nem vagyok építész, de én alulról kezdeném.”