A Göncz Árpád-centenárium keretében, köztársasági elnöki beiktatása napján, augusztus 3-án mutatta be a Terminál Workhouse alkotócsapata Kerkay Rita rendezésében Göncz Árpád Mérleg című drámáját. A Férfit alakító Zsótér Sándorral beszélgetett a Fidelio a drámáról, rendezéseiről, színházról.

Egy kései újratalálkozás eleveníti fel egyetlen estére a Férfi és a Nő egykori szerelmét, a forradalmat, a menni vagy maradni kérdését. Első színészi szerepe, a Szerencsés Dániel valami nagyon hasonlóról szól. A kérdésre, ez felidéződött-e a próbák során, Zsótér Sándor elmondta:

„Göncz Árpád Mérleg című darabját most csináljuk, Varga Marival olvassuk, próbálunk beszélgetni: kérdezni, felelni. 1991-ben játszotta először és utoljára Oszter Sándor és Bánsági Ildikó. A séma, ’56 után huszonévvel újra találkozik a Férfi és a Nő, két hét szerelem volt ’56-ban. A Nő San Franciscóból jön látogatóba. Egy napszálltányi beszélgetés: ki, mit, miért csinált jól vagy rosszul, miért ment el a nő, miért maradt a férfi. A dráma kulcsa a szerelem, a férfi paraszti származású, értelmiségivé váló fiatalember, a zsidó származású nő apját a Dunába lőtték. Minden nagyon távoli, a gyökerük, a gondolkodásuk, az intelligenciájuk, az érzékenységeik, a munka során mi mégis sokkal több közöset találtunk bennük. Ezt érti meg ez a férfi is. Az utolsó mondatok egyike, hogy a nő úgy adott neki valamit, hogy nem is tudta, a szerelemtől kapta az egész életét. Ettől nem tételdarab, minden szóváltás, vita, humor arról szól, hogy megtaláltad azt, akivel le kellett volna élni az életed. De ezt akkor a férfi nem tudta, el kellett telni egy csomó időnek. Azt, amire figyelmeztette a nő, hogy mi fog történni Magyarországon, akkor ő nem érthette, a nő miatt jön rá arra is, hogy ide van kötve. Azért nem megy el, mert megtalálja a nő házának a falára felírt Szózatot, az valahogy megállítja. Roppant melodramatikus pillanat, de ez dönti el az életét.”

A Nagy kapituláció című előadás Pilinszky János Beszélgetések Sheryl Suttonnal című könyvét veszi alapul, amelyben játszótársa, Stork Natasa faggatja őt színházról és életről Kárpáti Péter rendezésében. Erről a darabról úgy nyilatkozott: „Nehéz volt előre elképzelni, hogy kilenc hónapon át, hetente egyszer sorról sorra olvassuk Pilinszky Beszélgetések Sheryl Suttonnal című, szűk körben divatos könyvét, és beszélgetünk. Péter beleállt a munkába. A saját színházát emberarcúnak nevezi, azaz: mindent együtt csinálni. Az enyémet farkaspofájúnak hívja, mert öntörvényű vagyok. Egy vele készült interjúban szembesültem vele, mennyi szeretet van benne. Egy évig figyelt, megóvott attól, hogy ne menjek túl egy határon, ne legyen önveszélyes a kitárulkozásom. (…) Kárpáti, aki rögzíti a beszélgetéseket, annyira meg tud húzódni, Natasa intelligensen és ravaszul hagyott beszélni, nem tettem lakatot a számra. Hatalmas anyag született a felvételekből, ezekből szerkesztette meg Péter a Trafó előadását.”

Az ország számos színházában rendez. Régóta nem kötődik egyetlen társulathoz sem. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Mindig otthontalan voltam. Az is átmeneti otthon, ha valahol, mint a kilencvenes években, megragadsz. De az megszűnt, azóta ez van. Nem mentem érte, hagytam. Azt sem gondoltam el, hogy a Főiskolán szeretnék tanítani. Nálam erősebb dolgok arra irányítottak, s megpróbáltam a legjobban csinálni.”

A kérdésre, a főiskola otthont jelentett-e, azt felelte: „Persze, de az én alkatomnak becsapós, mert nagyobb helyet foglal el az életből, mint szabadna. Függés. Ijesztően sok figyelmet adtam.”

Zsótér Sándor arról is beszélt, hogy régen Pesten is sokat dolgozott, de voltak konfliktusai és nem gondolt azzal, hogy ha elmegy a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színházba dolgozni, az mekkora port ver: „Majd a mai fiatalok egyszer talán mindezt higgadtan, történészként át fogják látni, ki, miért és mit tett, s hogyan szabadulhatott el a pokol totálisan értelmetlenül. Valószínűleg el kellett, olyan lett a világ. Díszletek között, disztópikus tébolyban élsz, s nem tudod, mi a túró van.”