Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, pedagógus és menedzser. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, aki mintegy 140 ember munkáját irányítja nap mint nap. Zsuráfszky Zoltánt kérdezte a Deszkavízió.
A teljes interjú ITT olvasható.
A Balettintézetben végzett. Arról szólva, hogy jut eszébe egy 14 éves fiatalembernek, hogy ezt az iskolát válassza, Zsuráfszky Zoltán elmondta: „Több út áll az ember előtt fiatalon, mindenki életében fontos kérdés a pályaválasztás. Gondoltam arra, hogy gépészeti szakközépiskolába menjek, de az is megfordult a fejemben, hogy tengerész leszek, mert nagyon vonzott az utazás. Ám végül a tánc iránti szeretetem győzött. Nagyon felkészültem a Magyar Állami Balettintézet felvételijére, ahová édesanyám segítségével mentem el. Kétezer-négyszáz jelölt közül kerültem be a felvételt nyert negyvennégy növendék közé. Amikor édesanyámmal hazamentünk Szikszóra, édesapámtól engedélyt kértem, hogy ebbe az iskolába járhassak, nem volt elragadtatva, de megengedte. Így kerültem Budapestre. Az első, legendás évfolyam növendéke voltam, ahol Györgyfalvai Katalin és Tímár Sándor voltak a mestereim. Nagyon kemény szakmai munka folyt négy éven át a Balettintézetben, ekkor indult el a táncházmozgalom is, és ebben a négy évben lettünk hivatásos táncművészek.”
Zsuráfszky Zoltánt elsősorban a zene, a tánc szeretetet, a mozdulatok varázsa, a mozgás szabadsága és az általa érzett öröm vonzotta a táncban: „Én néptánc tagozatra jelentkeztem, mert szerettem volna megismerni a magyar nyelvterületek táncait, és azáltal, hogy erre lehetőség adódott, csodálatos világok nyíltak meg előttem. Óriási erővel sodort a néptánctanulás és a népművészeti mozgalom. Egészen más volt a létforma Budapesten, mint egy vidéki mezővárosban, amit én nagyon élveztem.”
Azt is kifejtette, mit jelent számára a tánc: „A tánc számomra életfilozófia. Egyrészt jelenti a ránk hagyományozott autentikus magyar táncokat, másrészt a Bartóki szemléletet: a népek közötti egymásra figyelést, az egymást kiegészítő mozdulatok, ritmusok, a közös tapasztalatszerzés összességét, amelyekből építkezünk. Mindezeket pedig különböző művészeti ágakkal is lehet párosítani.”
Arról is beszélt, melyek azok a gondolatok, eszmék, amiket tovább szeretne adni a táncosainak: „A magyarság kérdését, a nemzeti identitásunkat nagyon fontosnak tartom megmutatni számukra. Azt, hogy megtanuljuk azon magyar emberek tánckultúráját, akik ránk hagyományozták a Kárpát-medence táncos örökségét, melyhez kapcsolódik a cigány, a zsidó, a román, a szlovák, a lengyel, vagy akár a balkáni folklór is. Az alkotói munka az, ami igazán lázba hoz engem: az ötleteket, a megvalósítást, a feladatokat én mutatom meg a táncosoknak. A gyakorlást sosem lehet abbahagynunk, valamint nagyon fontos a készenlét, a számonkérés, a kritikai önkép, az, hogy az ember mit lát magáról a tükörben gyakorlás közben, és ebből mit valósít meg a néző szemében. Ezeket a kérdéseket minden esetben fel kell tennie egy táncosnak. E gondolatokat, a táncszeretetünket, és a megszerzett gyakorlati tudásunkat próbáljuk meg nap mint nap átadni a feleségemmel a táncosainknak.”