100 éve született Polcz Alaine – Kisfilmmel, bloggal, könyvekkel idézik fel emlékét

A Jelenkor kampányt indít a 100 éve született pszichológus, író, tanatológus tiszteletére.

1922. október 7-én született Polcz Alaine író, pszichológus, a Magyar Hospice Mozgalom és Alapítvány létrehozója.

A kolozsvári születésű Polcz Alaine testközelből tapasztalta meg a II. világháború szörnyűségeit: 19 évesen olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy orvosoknak kellett újjáéleszteniük. Felépülése után az ELTE Bölcsészettudományi Karának pszichológia szakát végezte el, 1949-ben diplomázott.

Még ugyanebben az évben házasságot kötött Mészöly Miklós íróval, kapcsolatuk sokaknak szolgált példaként. Pályája kezdetén felnőtt elmebetegekkel folytatott művészterápiát, majd a gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával kezelte kis pácienseit.

Polcz Alaine korán felfigyelt arra, hogy a haldokló emberek és hozzátartozóik lelkivilágával senki sem törődik. A SOTE gyermekklinikáján csaknem ötven esztendőn keresztül azt a nehéz feladatot vállalta magára, hogy a haldokló gyermekek és szüleik erős támasza legyen. Számos könyve foglalkozik a halálra való felkészüléssel, a gyermekek haláltudatával, a gyász feldolgozásával és a betegek önrendelkezési jogával: A bábjáték alkalmazása a gyermek-pszichodiag-nosztikában és pszichoterápiában, A rend és rendetlenség az emberi cselekvésben, Ideje a meghalásnak vagy az Élet és halál titkai. A szakkönyvek és tudományos közlemények írása mellett folyamatosan képezte magát, és számos külföldi tanulmányúton is részt vett. Nagyszerű háziasszony is volt, aki az utóbbi idők talán legjobb, legegyszerűbb és leghasználhatóbb szakácskönyvét írta meg

1991-ben jelent meg első szépirodalmi műve, Asszony a fronton címmel, amely a következő esztendőben elnyerte az Év könyve díjat, majd csaknem tíz nyelvre fordították le. A könyvhöz saját élettapasztalatából merített: a háború alatt átélt borzalmakról, az őt ért megaláztatásokról, hozzátartozói sorsáról is beszámol.

Ugyancsak 1991-ben indította el a Magyar Hospice Mozgalmat, amely a humánus kezelést és az emberi méltóság megőrzését tűzte ki céljául, később a Magyar Hospice Alapítvány elnöki tisztét is betöltötte. Áldozatos munkájának elismeréseként 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Polcz Alaine 2007. szeptember 20-án halt meg.

A Jelenkor Kiadó a centenáriumra készítette el a Könyves Magazinnal együttműködésben a #polczalaine100 – „Elmentem – látszik” című kisfilmet, melyet a pszichológus, író, tanatológus születésnapján mutattak be, s amelyben Ablonczy Anna, Nádas Péter és Szigeti László mesél Polcz Alaine-hez fűződő viszonyáról.

(A premierre október 7-én 20 órától került sor a Jelenkor FB- és Instagram-oldalán, valamint a Polcz Alaine FB-oldalon.)

Az évforduló napján indult az a 10 napon át tartó #polczalaine100-kampány is, melynek keretében a szerző életművét gondozó Jelenkor Kiadó tíz ismert embert kért fel (Gubás Gabit, Halász Juditot, Koszta Gabriellát, Márton Lászlót, dr. Muszbek Katalint, Orvos-Tóth Noémit, Schäffer Erzsébetet, Szolláth Dávidot, Tóth Réka Ágnest és Ungvráy Rudolfot), írják meg, milyen kapcsolat fűzte, fűzi őket mindmáig Polcz Alaine-hez vagy az életművéhez.

„Nehezen hihető, de olyan nehézségekkel küzdött meg életében, amelyekről az ember azt gondolná, hogy lehetetlen. Mégis úgy állt fel, mint a legbámulatosabb mesehősök. Amikor mindenki azt gondolja, hogy ez már a vég, itt már mindenki feladja, akkor felépít egy olyan várat, amely országos ismertségre, sok-sok ember szeretetére, megbecsülésére magasítja fel” 

– olvasható Halász Judit visszaemlékezésében.

Visszaemlékezéseiket a Nyugati tér blog közli október 7. és 16. között.

Két könyv is a centenáriumra időzítve jelent meg – az Asszony a fronton különleges kiadása és egy fényképekkel gazdagon illusztrált emlékkönyv, a Magam világa került a boltokba. Mindkét kötet borítóját Tillai Tamás tervezte.

Az évfordulóhoz kapcsolódó minden további információt elolvashat Nyugati tér blogon, itt.

Forrás: Színház Online, Prae.hu