110 éve született a sokoldalú kétszeres Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész, aki számtalan emlékezetes szereppel írta be magát színháztörténetünk legendái közé, és akinek intellektusát, humorát és humanizmusát azóta is szeretettel emlegetik. A Nemzeti Fotótér válogatása az ő alakját idézi meg.

A közönség nagy kedvence okos, művelt, közvetlen és őszinte asszony volt, aki több nyelven beszélt, műfordított, érdekelték a keleti filozófiák, a környezetvédelem és a világ dolgai. Az utolsó pillanatig a színpadon volt, élete végén is öt színdarabban játszott párhuzamosan, híresen jó memóriájával pályatársait is elkápráztatva.

A nézők rendszerint állva tapsoltak a Klárikának becézett színésznőnek, akit a közönség különleges szeretete kísért több mint hat évtizedes pályafutása során.

A két világháború közötti mozifilmek sztárja az 1940-es években írt tanulmányában lázadt a naiva szerepkörbe való beskatulyázás ellen, két évtizeddel később színházi lapban esdve kérte kedves közönségét, hogy „ne foglalkozzon annyit a színész magánéletével”.

Privát életének kudarcait bölcsen beismerve még nagyobb alázattal és lelkesedéssel szolgálta a színpadot és egyedülálló ívű pályájával hálálta meg a publikum feléje irányuló figyelmét.

„Mi marad egy színészből az utókornak? A költő tolla, a szobrász ujja és a festő ecsetvonása nyomán születő művek a halhatatlanság ígéretét hordozzák magukban, míg a színészet illékony dolog. Egy színpadi alkotás örökkévalóságáról beszélni annyi, mint üvegcsébe zárni a pillanatot, egy emberi gesztust, egy szemvillanást, egy mosolyt. Konzerválni a pillanat illanó varázsát. Tolnay Klári úgy vélte, hogy a színészt színpadi alkotása múlandóságáért az emberábrázolás kiváltsága kárpótolja. No meg az a közönséggel megteremtett személyes interakció, mely a színházat minden este különleges és egyedi élménnyé varázsolja színész és néző számára egyaránt. Amikor Tolnay Klári jelenségéről beszélünk, az egyéniség, az intellektus és a törékeny, apró testbe zárt sugárzás hármasáról szólunk. Olyan kisugárzásról, mely nagymamák és unokák, férfiak és kamasz fiúk kedvencévé tette és teszi ma is azt a színésznőt, aki a háború előtti sztárkorszakot követően is sztár maradt, végig hatvannégy éves pályafutása folyamán. Sztár a szó legnemesebb értelmében: valódi emberábrázoló művész csipetnyi huncutsággal, vagánysággal meghintett ösztönös eleganciával, tekintetén átsugárzó értelemmel és varázslatos mosollyal.” – írta róla pályájának kutatója, dr. Góg Laura Tolnay 100 című centenáriumi esszékötetében.

A Nemzeti Fotótár képeiből készült válogatással most néhány különleges pillanatot villantanak fel a feledhetetlen színésznő pályafutásából.