eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. szeptember 30., hétfő
    Haley László / Fotó: Bruzák Noémi

    A gyertyák csonkig égnek – Helyey László főszereplésével lesz látható az Újszínház előadása

    Május 20-án 19:00 órától egy különleges színházi élménnyel lepi meg nézőit az Újszínház. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek című regényének színpadi adaptációját teszik közzé, az előadás  főszerepében Helyey László lesz látható, aki sajnos már nincsen  közöttünk. A Jászai Mari-díjas színművész a 2012. október 5-én tartott premier után  így nyilatkozott a darabról a Színház Online csapatának: […]

    Alkotó nyári táborokat szervez a Katona

    Nyáron két különösen izgalmas tematikával várják az alkotni vágyó 8-14 éves gyerekeket. A Katona József Színház felhívása: A 8-12 éveseknek a színházi háttérszakmákról mesélünk és a jelmeztervezés titkairól, a kicsit nagyobbaknak – 8-14 éves korig – pedig Marie Antoinette életéről. Táboraink 9-16 óráig tartanak, helyszín a Katona József Színház Haris közben lévő próbaterme, ebéd egy közeli […]

    Alkotói támogatás – Új pályázatot hirdet az NKA

    A Nemzeti Kulturális Alap Színházművészeti kollégiuma nyílt pályázatot írt ki színházi és bábszínházi alkotóknak. „A Színházművészet Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet színházi projekttervek, alkotói koncepciók kidolgozásának támogatására. Jelen felhívás elsősorban a COVID-19 vírus következtében kialakult helyzetben kíván olyan művészeknek, színházi alkotóknak, alkotócsoportoknak támogatást nyújtani, akik a koronavírus-veszélyhelyzet társadalmi-lélektani hatásaira reflektálnak, vagy on-line módon készítenek elő olyan […]

    Elhunyt Michel Piccoli, a francia színészlegenda

    94 éves korában meghalt Michel Piccoli, a francia filmtörténet meghatározó alakja. Michel Piccoli a nyolc évtizedes pályája során több mint 230 filmben szerepelt, olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jean-Luc Godard, Luis Buñuel, Claude Sautet, Marco Ferreri, Jean Renoir, Jacques Rivette, Jean-Pierre Melville és Alfred Hitchcock. „A felesége, Ludivine karjaiban és gyermekei, Inord és Missia körében […]

    Színház a társadalmi távolságtartás idején – Online beszélgetést szerveznek

    Hogyan lehetséges a színházcsinálás, ha a testi érintkezés és a túlzott közelség a színpadon veszélyes lehet a színésznők és színészek számára? Milyen új színházi formátumokkal érdemes kísérletezni, melyek a színház terén kívül is képesek lehetnek megragadni a közönséget? És milyen hatással van a járvány a színházi alkotók nemzetközi közösségére? Ezekre a kérdésekre keresi a választ […]

    Lebontják az Albán Nemzeti Színházat – Összecsapás Tiranában

    Elkezdték lebontani vasárnap hajnalban az Albán Nemzeti Színházat Tiranában. A munkát azután kezdték meg a markológépek, hogy a rendőrök több tiltakozó színészt és ellenzéki aktivistát elvittek a helyszínről – számolt be az Euronews. A sorozatos tüntetések ellenére tavaly az albán parlament megszavazta az 1939-ben épült színház lebontását, hogy a helyén magántőke bevonásával építsenek kulturális központot […]

    Kamarás Iván váltja Fenyő Ivánt a Mintaapák sorozatban

    A Mintaapák november 11-én indult a TV2-n és egészen április elejéig minden hétköznap láthattuk. A széria forgatása jelenleg a koronavírus-járvány miatt szünetel, de a TV2 már bejelentette, hogy tervezi a felvételek újraindítását. A SorozatWiki elsőként számolt be a produkcióval kapcsolatos egyik komoly változtatásról, mely szerint az egyik főszereplő, Fenyő Iván távozik a Mintaapákból. Szalay Géza […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram