eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 2., szerda

    Jótékonysági árverést tart a szatmárnémeti színház Kicsi Noel gyógykezelésének támogatására

    A Harag György Társulat idei, Költészetünk Ünnepe online műsorában egy Pilinszky-vers ihlette képzőművészeti alkotások születtek – ezeket árverezik el most.  Rendhagyó módon idén az interneten, egy online műsor formájában tartotta Költészetünk Ünnepe rendezvényét a Harag György Társulat. A hatodik alkalommal szervezett eseményt az internet adta lehetőségeknek köszönhetően több tízezren látták eddig, a színes műsorfolyamban a […]

    Koronavírus – Elmarad a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada 

    Elmarad a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada – jelentette be Herczeg Tamás igazgató csütörtökön a fesztivál honlapján. A közlemény szerint a döntés alapján, mely szerint a járványhelyzet miatt augusztus 15-ig 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet tartani, a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadának megrendezése ellehetetlenül. Az igazgató úgy fogalmazott, a döntés mindenkit megvisel, hiszen a […]

    Schilling Árpád

    Színészeit hiányolja a Csokonai Színház szelleme – Hajdu Imeldának üzent

    Színészeiért aggódik, őket hiányolja legújabb, immár harmadik levelében Cs. Sz, aki ezúttal Hajdu Imeldához juttatta el üzenetét. A Csokonai Színház rejtélyes üzeneteinek küldője így ír: „Minden pillanatban azt várom, hogy felbukkantok a színpadon, a színészbüfében, szembetalálkozunk a csigalépcsőn, a szűkös folyosókon. Annyira erős bennem ez a vágyódás, hogy szinte látlak is benneteket, ahogy siettek, többnyire […]

    Szép nyári nap – Film készülhet a Neoton-musicalből

    Fejlesztési támogatást nyert a Szép nyári nap című filmterv a Nemzeti Filmintézetnél. A megítélt támogatás a forgatókönyv-fejlesztésre szól, de a Szép nyári nap producerei néhány további részletet is elárultak a projektről a Fidelio.hu-nak. A film a Budapesti Operettszínházban nyolc éven át futó, a Neoton Família jól ismert dalait felvonultató sikerdarab (szerzői: Böhm György és Korcsmáros György) adaptációja. A készülő […]

    Márta István, Moravetz Levente: „Szeretnénk, ha nem múlna el ez az év sem POSZT nélkül”

    Már biztosan elmarad júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely hagyományosan a színházi évadot zárta.  Ezt a Fidelio.hu-nak erősítette meg Márta István és Moravetz Levente, a POSZT-ot szervező cég új ügyvezetői. A kérdésre, később meg tudják-e rendezni a színházi szemlét, azt válaszolták, jelen pillanatban is tanulmányozzák, elemzik a fesztivál szerkezeti, gazdasági helyzetét, finanszírozási lehetőségeit: „Nyilván szeretnénk, ha […]

    Hevér Gábor

    Hevér Gábor: „Változzon meg a színházi struktúra”

    A kísérletezőtől a vidéki színházon és a többféle korszakot megélt Nemzetin át a Vígszínházig, az Átriumig sokfelé tolta már Thália szekerét. Most éppen szabadúszó. Hevér Gábort Szentgyörgyi Rita kérdezte a Színház.net-en. A teljes interjút itt olvashatják. Arról, pozitív hozzáállású emberként hogyan bírja a színészi „ tétlenséget”, Hevér Gábor elmondta: “Kockásra játszottam volna magam, ehelyett most […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram