eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 2., szerda

    Átfogó vizsgálatot indít a színházak helyzetéről az Európai Bizottság

    A színházak helyzete az EU tagállamaiban címmel végez felmérést a PPMI és a KEA az Európai Bizottság Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatósága megbízásából. A felmérés során első alkalommal vizsgálják uniós szinten és összehasonlító módon az európai színházi ágazatot. Az online kérdőívre színházak, színházi szakemberek, oktatási intézmények, valamint az ágazatot képviselő egyéb intézmények és szakmai […]

    „A félelem az emberiség legnagyobb ellensége” – Új hangoskönyvvel jelentkezik Bandor Éva

    Megjelenés előtt áll Bandor Éva második hangoskönyve. A 2019-ben megjelent Könyv a temetőről után ezúttal Ladislav Fuks A hullaégető címűregényét olvassa fel a Jászai Mari-díjas színésznő.  „Egy  színházi kelléktárban találtam rá a könyvre, tíz évvel ezelőtt, mikor a Komáromi Jókai Színházzal játszottunk Debrecenben. Ott hevert egy asztalon, azt mondták, elvihetem, már kiselejtezték. Így ismerkedtünk meg. […]

    Rádiószínház – 12 dühös ember Básti Lajossal, Pécsi Sándorral és Sinkovits Imrével

    Magyaországon 1959-ben került színpadra először Várkonyi Zoltán rendezésében Reginald Rose híres drámája, a 12 dühös ember. Olyan színészek játszottak benne, mint Balázs Samu, Ascher Oszkár, Ungváry László, Básti Lajos, Pécsi Sándor, Sinkovits Imre… Az előadás történetéről Gardi Tamás írását olvashatják: Az 1956-os események után, 1957-től valamifajta enyhülés vette kezdetét a magyar társadalomban. Ez a színházakat […]

    Molnár Áron: „Attila, szépen kérlek, kérj bocsánatot a diákoktól, lépj hátra”

    Molnár Áron színész, aktivista a Szabad Európának nyilatkozott többek közt az SZFE ügyéről. A kérdésre, mit mondana Vidnyánszky Attilának, ha lenne vele két perce beszélgetni, Molnár Áron azt felelte: „Attila, óriási felelősséged volt abban, ami a színházban történt, abból te pártpolitikai ügyet csináltál. Ugyanis, amikor Eszenyi Enikőnek a története elindult, te azt mondtad, hogy azért […]

    Az SZFE diákjait befogadó egyetemekkel egyeztetne Szarka Gábor SZFA kancellár

    A Magyar Nemzet értesülése szerint levelet készül írni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja annak az öt külföldi egyetemnek, amelyek elvben készek átvenni az SZFE lázadó évfolyamait. A dokumentumban Szarka Gábor hangsúlyozza: hazug, pártpolitikai célú támadások érték az egyetem legitim, új vezetését. Sérti a Színház- és Filmművészeti Egyetem érdekeit és a hatályos magyar jogszabályokat […]

    Nagy Dénes filmrendező: „Az SZFE volt az otthonom, nagyon fájdalmas, hogy szétesik”

    Ezüst Medvét nyert az első játékfilmje a Berlinalén, mégis amatőrnek érzi magát a filmiparban. Nagy Dénes szerint beszélnünk kell kényes történelmi témákról, de ő második világháborús drámájával nem ítélkezni akar a magyar katonák felett. Dokumentumfilmek után kezdett hat éves filmforgatásba. A HVG-nek nyilatkozott Nagy Dénes. Az első nagyjátékfilmjében, a Természetes fényben is egy olyan témához nyúlt, amelyet […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram