Madách SzínházKatonaArt SzíntérBenedek Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2023. szeptember 26., kedd

    “Ez egy olyan előadás, amelynek az SZFE-n kellett volna születnie” – Jön Az arab éjszaka

    Az arab éjszaka címmel készít közös hangszínházi előadást a Füge Produkció, a SzínMűhely Produkció és a Freeszfe Egyesület. Az előadás a VI. TITÁNium pályázat keretében valósul meg október 6-án és 7-én, a Jurányiban.

    Ad Teatrum Fesztivált szervez az SZFE – Bemutatkozik négy felsőbbéves osztály

    Bemutatkozik az SZFE négy felsőbbéves osztálya. Az Ad Teatrum Fesztivál a hallgatók, a nézők és a színházi szakemberek találkozásának lehetősége szeptember 22. és 25. között. A rendezvény célja hogy a hallgatókat “már az egyetemi évek alatt megismerjék a hazai színházi élet alkotói és vezetői” – írja az intézmény honlapja.

    Sepsi Enikő: “Az SZFE életét sok múltbéli sérelem terheli”

    Sepsi Enikő 2023. szeptember 6-tól hivatalosan is a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektora. Kinevezése alkalmából rövid nyilatkozatot kért tőle az Index arról, hogy milyen tervei vannak az egyetem élén. Elmondta: fő célja, hogy az egyetemen mindenki békésen tudjon egymással dolgozni, és az SZFE az ország és a régió nemzetközileg is elismert képzési helyévé és […]

    “Megérte a harc? A válasz: igen” – A Freeszfe közleménye az egyetemfoglalás évfordulóján

    “Három éve ezen a napon, 2020. augusztus 31-én az egyetemi autonómia felszámolása ellen tiltakozva, lemondott az akkor 155 éves SZFE szenátusa, majd éjfélkor a hallgatók elfoglalták az egyetemet. Hetvenegy napig álltak ellen a kormányzat által vezérelt, “modellváltásnak” hazudott hatalmi térfoglalásnak” – hívta fel a figyelmet a Freeszfe Egyesület.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram