Bartók Béla, Lázár Dániel és Molnár Viktor zeneműveire koreografált három egyfelvonásos táncjátékot mutat be a Szegedi Kortárs Balett és a Szegedi Szimfonikus Zenekar november 26-án a szegedi Nagyszínházban.

A Bartók Béla Concerto című művére készült koreográfiát a Müpával koprodukcióban a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek záróelőadásaként játszotta első alkalommal a társulat és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Azóta egyetlen alkalommal láthatta élőben a publikum a darabot, a Szegedért Alapítvány Díjátadó Gáláján, a Szegedi Szimfonikusok kíséretében.

A Concerto üzenete szorosan összefügg a szerző New Yorkban 1943-ban, a mű keletkezésekor átélt élethelyzetével. A táncjáték a zeneszerző alakját szereplőként is megidézi, ismert színpadi figuráit pedig látomásként jeleníti meg: a Kékszakállút, a Mandarint, a Fából faragott királyfit. A Bartók Béla zenéjében megfogalmazott víziók megjelenítésére Juronics Tamás erős képi világot hozott létre Mojzes Dóra divattervezővel, akinek ez az első színházi munkája.

Lázár Dániel Együtt vagy egyedül című táncetűdjéről a zsűriben részt vevő Juronics Tamás elmondta, az egységes, ritmikailag kifejezetten jól táncolható, mintegy húszperces mű rögtön felkeltette a figyelmét. A másik alkotás Molnár Viktor Mars Mission című műve mindössze kilencperces, de annál összetettebb, erős, színpadiasan feszült, néha szinte horrorisztikus hangulatot ébresztő szerzemény.

amely magában hordozza, hogy egyfajta koncertről van szó. A zenekar – mindhárom darab esetében – az árok helyett a színpadon helyezkedik el, ettől a zene jelenléte emblematikusabb, a néző egyszerre kap koncertélményt és hozzá tartozó, a zenekar előtt látható történeteket, érzeteket: három táncjátékot.

A Lázár Dániel művére készült Vadak címet viselő darabban a rács mögött levő csoport állandó mozgásban, törzsi rítust idéző harci táncban mutatja magát a nézőknek. A „barbárszerű” közösség belső kohéziójából létrejövő erő fenyegetően hat a rács túloldalán levőkre. A két oldal közötti különbség drámaian kirajzolódik, a tánc ösztönös vadsága és a civilizált nézői attitűd egyre feszültebb távolságba sodródik egymástól. A táncosok attraktív tánca és a zenekar ritmikus játéka izzó feszültséget teremt a mozdulatlan nézőben is, a zsigeri érzékelést előtérbe helyezve az intellektuális befogadás helyett.

A hit keresése, jóságra való törekvés állandó küzdelemben áll az emberi gyarlósággal, a testből fakadó vágyakkal, a nemiséggel. A darab egy szexualitásából élő nő önmarcangolását, önigazolási vágyát mutatja meg, hogy tisztának, szentnek érezhesse magát. A Heim Boglárka táncolta egyszemélyes darab, az előadó különleges mozgáskarakterére és előadói létére épül. A színpadkép fekete-fehér dominanciája, a szakrális tárgyak jelenléte a sötét és a világos oldal harcát, a lelki üdvösség és a testi gyarlóság néha fájdalmas távolságát hivatottak hangsúlyozni. A zene és mozgás együtt – a balettszínpadoktól szokatlan módon – a pszichohorror hangulatát idézi.

Juronics Tamás koreográfiái a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában, Gyüdi Sándor karmester vezetésével csendülnek fel. A darabokat november 26-án és 27-én a Szegedi Nemzeti Színházban, a jövő tavasszal országos turnén, majd az ősz elején a Müpában játsszák.