Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 8., hétfő
    banner_bigBanner3

    80 ezer nézőnek játszott az Örkény Színház – Gálffi László visszatér

    2024. július 1., hétfő 12:06

    Június 29-én megtartotta évadzáró társulati ülését az Örkény István Színház.

    Mácsai Pál igazgató elmondta, hogy a 2023/2024-es évadban 5 új bemutatót tartottak, a színház látogatottsága 98%-os volt. Az évadban 451 alkalommal fogadtak közönséget, ebből 351 saját előadást, 42 befogadott előadást láthatott 80.000 néző.

    Az ÖrkényKÖZ műhely színházpedagógiai programjain kívül idén is megtartotta akkreditált tanári továbbképzését, és két új produkciót hozott létre – egy tantermi előadást, valamint egy közösségi színházi előadást, amelyek összesen 41 alkalommal kerültek színre, mindannyiszor telt ház előtt.  Az évadban a színház 12 produkciót streamelt, amit 3135 jegyvásárló néző kísért figyelemmel az online térben. Az egyéb rendezvények -könyvbemutatók, szakmai konferenciák, felolvasások- száma az évadban 17 volt, a színház 9 alkalommal vendégszerepelt az országhatáron belül.

    A színház kiemelt fontosságot tulajdonított az ősszel megrendezett Freeszemle találkozónak, ahol a Free SZFE Egyesület 18 előadását, láthatták a nézők az Örkényben, számos kísérő programmal.  A színház a találkozó jegybevételét az Egyesület munkájának támogatására fordította.

    Az évadban a legtöbb előadást Ficza István játszotta, 142 alkalommal lépett színpadra, a legtöbbet Kókai Tünde próbált, összesen 193 alkalommal.

    Márciustól folytatódott a WMN és az Örkény Színház közös műsora, a Nyílt lapokkal. A második évad az elsőhöz hasonlóan a Spektrum Home-on csatornaátlag feletti nézettséget produkált, és a magazin Youtube-csatornáján is jelentős sikert ért el, 20.000 fölötti átlagos nézettséggel.

    A hetedik kerülettel továbbra is szorosan együttműködve több közös rendezvény is megvalósult, így a hagyományos Örkény Kert, és a március 15-én megemlékezés, a költészet napján pedig a szintén hagyományos éneklést szervezték meg a Madách téren, mintegy ezer középiskolás diák részvételével, amelynek idén a Radnóti-évforduló adott apropót, vendégfellépője pedig Szabó Balázs volt.

    A Concerto Budapesttel együttműködésben a zenekar MÜPÁ-ban hallható előadásain az Örkény művészei adtak elő a zenei anyaghoz kapcsolódó irodalmi alkotásokat.

    A Kaposváron megrendezésre kerülő reOSZT Országos Színházi Találkozóra a The Black Rider előadást válogatták be. A fesztivált Az ajtó című produkció zárta, ami után a Csiky Gergely Színházzal közösen Pogány Juditot köszöntötték közelgő születésnapja alkalmából. A fesztiválon a Básti Lajos-díjat Zsigmond Emőke kapta.

    A színház művészei és dolgozói az évadban tizenöt különböző szakmai díjat vehettek át, valamint Pogány Juditot a Nemzet Színészei közé választották.

    A hagyományoknak megfelelően átadásra kerültek a társulati díjak is. A beérkezett nézői szavazatok alapján a Pünkösti Andor-díjat Ficza István kapta. A közönségdíj mellett átadták a doktor Varsányiné-díjat is, amit Oláh Attila fővilágosító vett át. A díjat a társulat belső szavazással ítéli oda annak a nem színész dolgozónak, aki a saját területén a legtöbbet tette a színház működéséért

    A társulathoz szerződik az idén diplomázó Szaplonczay Mária, akit a közönség már láthatott a Solness és a Bűn és bűnhődés című előadásokban, Gálffi László pedig visszatér alkotói szabadságáról. Az új évadban a színház tíz új bemutatót tart, az évad kiegészítő programjai pedig a színház alapításának huszadik évfordulójának jegyében kerülnek megszervezésre. Ezeket 2024. szeptember 7-én, a 13. évadindító Örkény Kerten hirdetik meg.

    A 2024-2025 évadban A Plzeni és Stuttgarti nemzetközi színházi fesztiválokra kapott meghívást, illetve együttműködésben hoznak létre egy előadást a Theaterhaus Jena társulatával.

    A 2024/2025-ÖS ÉVAD ÚJ BEMUTATÓI

    Kovács D. Dániel-Závada Péter-Varga Zsófia
    [ESCAPE] – A DONKIHÓTE-PROJEKT
    Rendező: Kovács D. Dániel
    Bemutató: 2024. július, Városmajori Szabadtéri Színpad

    Bertolt Brecht GALILEI ÉLETE
    Rendező: Polgár Csaba
    Bemutató: 2024. október
    Játsszák: Borsi-Balogh Máté, Csuja Imre, Terhes Sándor, Gellért Dorka m.v., Takács Nóra Diána, Für Anikó, Ficza István, Hajduk Károly, Znamenák István, Józsa Bettina, Kerek Dávid m.v., Jéger Zsombor, Máthé Zsolt

    Aesopus-Dargay Marcell-Fábián Péter-Parti Nagy Lajos
    A NYÚL FÜLE
    Rendező: Fábián Péter
    Bemutató: 2024. december
    Játsszák: Znamenák István, Bíró Kriszta, Borsi-Balogh Máté, Cuhorka Emese m.v., Csákányi Eszter, Csuja Imre, Friedenthal Zoltán, Hajduk Károly, Jéger Zsombor, Józsa Bettina, Máthé Zsolt, Szandtner Anna, Szaplonczay Mária, Zsigmond Emőke

    Michael Haneke
    SZERELEM
    Rendező: Ördög Tamás
    Bemutató: 2025. március
    Játsszák: Gálffi László, Pogány Judit, Hámori Gabriella, Vajda Milán, Ficza István, Bíró Kriszta, Terhes Sándor, Kiss-Végh Emőke m.v., Brezovszky Dániel m.v.

    Füst Milán
    BOLDOGTALANOK
    Rendező: Bodó Viktor
    Bemutató: 2025. május
    Játsszák: Nagy Zsolt, Tenki Réka, Józsa Bettina, Csákányi Eszter, Hajduk Károly, Ficza István, Takács Nóra Diána, Terhes Sándor, Novkov Máté

    Stúdió:

    ROMANTIKA
    Írja és rendezi: Kiss-Végh Emőke
    Bemutató: 2024. október
    Játsszák: Brezovszky Dániel m.v., Kerekes Éva, Nagy Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Zsigmond Emőke

    Puskin
    ANYEGIN
    Rendező: Dohy Balázs
    Bemutató: 2024. december
    Játsszák: Für Anikó, Erdős Lili m.v., Kókai Tünde, Patkós Márton, Újvári Bors m.v., Vajda Milán

    Tompa Andrea
    SOKSZOR NEM HALUNK MEG
    Rendező: Gáspár Ildikó
    Bemutató: 2025. március
    Játsszák: Szandtner Anna, Takács Nóra Diána, Szaplonczay Mária, Friedenthal Zoltán, Ioana Nitulescu m.v. – Theaterhaus Jena, Lev Semenov m.v. – Theaterhaus Jena 

    OSTROMDRESSZ
    Színpadra alkalmazza és rendezi: Bíró Kriszta
    Játssza: Kókai Tünde
    Bemutató: egyeztetés alatt

    GÁLFFI LÁSZLÓ ÖNÁLLÓ ESTJE
    Bemutató: egyeztetés alatt

    Fotó: Horváth Judit

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram