Miért hallgatják máshogyan a történeteket a csíki gyerekek, mint az anyaországiak? Mit vár az SZFE új szemeszterétől? Hogyan lehet a néphagyományt ma átadni a közönségnek? Fabók Mariann színművész és bábos mesemondó a Mandinernek nyilatkozott.

Szeptembertől a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínészosztályát fogja tanítani. A kérdésre, meglepte-e a felkérés, Fabók Mariann elmondta:
„Korábban egy bábrendező szakos hallgató engem választott mentorának, és végigkövette A fekete kakas alkotófolyamat. Az előadás bemutatóját Zsámbékon és a budapesti Nemzeti Színházban már a teljes bábszínész- és bábrendezőosztály megnézte. Az ő kíváncsiságukat tolmácsolhatta volt osztályfőnököm, Meczner János, amikor felkért, hogy segítsem őket egy kurzus erejéig, amelyre végül a járvány miatt 2021 elején került sor. Remek élmény volt megtapasztalni a fiatalok új energiáit, friss erőit. Amikor Vidnyánszky Attila állást ajánlott a Színművészeti Egyetemen, elsőre megijedtem a feladattal járó kötöttségektől, de fiatalkorom művésztanárai abban erősítettek meg, hogy alkotóként nem érezhetjük úgy, hogy csak az alkotás a feladatunk, át is kell adnunk a tudást, amelyet megszerzünk, hogy a fiatalok útravalóként magukkal vihessék. Minden hivatás megmaradásának a záloga, hogy a szakmai tudást továbbadják. Bízom benne, hogy jó tanáruk tudok lenni. (…) Álmomban sem gondoltam, hogy ennyire fogom vágyni a tanítást és azt, hogy végre megkezdődhessen a hallgatókkal a közös munka.”

Arról is faggatták, tapasztalatai szerint mennyire fogékonyak a digitális világba született gyerekek és kiskamaszok a bábelőadásra: „Az előadások alkalmával érződik az, hogy milyen környezetben vagyunk. Amikor Erdélyben járunk, és ott is olyan területeken – például Csíkban -, ahol a történetek hallgatása még gyakorlat, egészen másként jut el az előadás a befogadókhoz, mint egy olyan közösségben, amelynek életét jobban átszövi a zaklatottság vagy a digitális világ. Azt hiszem, hogy nem az eszközök jelenléte a legnagyobb probléma, hanem hogy van-e más rajtuk kívül, és milyen mértékben van. Azokon a helyeken, ahol harmónia van a lelkekben, kiválóan sikerül a találkozás, és van, ahol kevésbé tudjuk áttörni a falat.”

A diploma megszerzése után 6 évig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, apránként spórolta össze az első önálló vásári játék bábjainak árát: „Az életemben mindig bebizonyosodott, hogy ha a célomért megpróbálom átlépni a határaimat, akkor annak gyümölcse lehet, úgyhogy érdemes megküzdenem a velem született önbizalomhiányommal.”

Azt is hozzátette: „A színházi világban a váratlanságnak nagy ereje van. Úgy érzékelem, hogy a közönséget az élettelen anyag váratlan fellelkesülése minden alkalommal meglepi, és elementáris erővel szívja magához a figyelmét. A mi színházunkban az egy plusz egy személyes játékban a maszkok, bábok segítségével óriási átváltozások szemtanúja lehet a közönség. Ez varázslat, de ami a rendezői énemet leginkább érdekli, az az, hogy a bábok jelenlétével egyetlen pillanat alatt a történetmesélés szimbolikussá válhat, ledobhatja magáról a realitás korlátait; a színpadon bármi megtörténhet.”

Fabók Mariann arról is beszélt, férjével és alkotótársával, Keresztes Nagy Árpád kobzos énekmondóval, népzenésszel Zsámbékon, a sokak által romtemplomként ismert műemlék közelében egy 100 fő befogadására alkalmas szabadtéri színpadot építenek: „Az építkezés zajlik, a megnyitót éppen egy év múlva, 2022. augusztus 15-ére tervezzük. (Nagyboldogasszony napjára, a szerk.) Árpáddal mindketten erősen érezzük a Szűzanya segítő jelenlétét az életünkben. S mivel a középkori egyházi helyszín ezt hívja elő belőlünk, nyitóelőadásként Mária-misztériumjátékkal készülünk. Most először előadótársakat is hívunk a játékhoz: egy zenész és egy népénekesnő csatlakozik hozzánk.”

A teljes interjú a Mandiner oldalán és a nyomtatott változatban olvasható.