Március 3-án tartja legújabb bemutatóját a Harag György Társulat: a Petőfi-emlékév alkalmából a költő eposzparódiáját, A helység kalapácsa című művet vitte színre a társulat.

Petőfi A helység kalapácsában kora legkedveltebb irodalmi műfaját, az eposzt parodizálja: egyszerű helyszínt és banális problémákkal küzdő szereplőket választ, de mindvégig odafigyel a kellő pátoszra és az elengedhetetlen eposzi kellékekre. A történet nagyszerűsége épp az egyszerűségében rejlik, ugyanis a romantika korabeli magyar paraszti élet egy szeletét ragadja ki, és emeli hőskölteményi magasságokba: tulajdonképpen egy kocsmai verekedés hőstörténetét énekli meg, a történelem legnagyobb csatáit megörökítő hőseposzok emelkedett stílusában.

Az előadás rendezője két alkalommal dolgozott már együtt a Harag György Társulattal. Béres László nevéhez fűződik a Tél című stúdióelőadás, illetve a Falstaff című nagyszínpadi előadás rendezése is.

„A Harag György Társulat megalakulásának a 65. évfordulóját ünneplő rendezvényen itt voltunk a feleségemmel Szatmárnémetiben, akkor került szóba, hogy jó lenne visszatérni egy közös munkára. Bessenyei Gedő István társulatvezető arra kért, hogy nevezzek meg több darabot, amit szívesen színre vinnék a társulattal.Ezek között volt A helység kalapácsa is. A Petőfi-év kapcsán Bessenyei keresett meg,

hogy lenne-e kedven megrendezni a vígeposzt, így kerültem újra a szatmárnémeti színházhoz. Az elkészült előadásban műfajok keverednek minden szinten: zeneszerző barátomat, Cári Tibort, akivel lassan húsz éve együtt dolgozunk, arra kértem, hogy a Petőfi-szövegből az általam kijelölt szövegrészeket különböző stílusokban – musical, blues, operett, tangó – zenésítse meg. Ami nyilvánvalóan egy igazi zenei bravúr, hiszen nem könnyű erre a veretes szövegre – amely olykor hexameteres, máskor meg teljesen szabad versformábanvan megírva – dalokat komponálni ilyen sokféle stílusban. Ezt a játékosságot követi

a koreográfus, Bokor Attila munkája, akinek az a feladata, hogy ezeket a különböző stílusokat elevenítse meg a színpadon a koreográfiákban. Márton Erika díszlet- és jelmeztervező szintén ennek szellemében alakítja az előadás látványvilágát, hiszen a színpadkép egy sajátos átmenetet képez az eltúlzott népi motívumok és amonumentális giccs közötti. Mindezen eszközök használata a paródia irányába

mozdítja el az előadást” – mondja az előadás rendezője, Béres László.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Dinu Lipatti Filharmóniával együttműködésben létrehozott előadást a tervek szerint Szatmár megyében több helyszínen, illetve a közelben, ismert Petőfi-emlékhelyeken is elő fogják adni.

„Forradalmár-költőnket aligha kell bárkinek bemutatni. Sorait az anyatejjel (és anyanyelvvel) együtt szívja magába a gyermek is, népies költészete folklorizálódott. Petőfi nélkül elképzelhetetlen magyarnak lenni. Egy nehezen kivehető dagerotipiáról visszaköszönő, homályos képmásán kívül sosem láttuk az arcát, mégis ismerni véljük még a bajusza kanyarodását is, zsinóros mentéjét, éles kardjának villanását. Régi barátunk: ismerjük a humorát, tudjuk, milyen ha elérzékenyül, ha indulatos, ha lelkes, hogyan szól szerelméhez, édesanyjához, barátaihoz – életrajzi adatait pedig úgy fújja még a gyermek is, mint a Talpra magyart!

Mi, szatmáriak, régi ismerősünkként köszöntjük magukban: tudjuk, hogy Nagykárolyban ismerte meg élete szerelmét, Szendrey Júliát, és – ugyanazon a megyebálon – a későbbi barátot, a „vad grófot”, Teleki Sándort is (akinek koltói birtokán mézesheteiket töltötték utóbb a szerelmesek). Szomszédságunkban, Erdődön házasodtak, az egykori várkápolnában álló oltár előtt, amely ma a szatmári püspökök magánkápolnájának éke. Megfordult városunkban is néhányszor, ő írt először Szatmár ekkor még épülő, első kőszínházáról is… 

A Harag György Társulat alkotóközösségében úgy döntöttünk, mosolyogva, nevetve fogunk rá emlékezni, nézőinkkel közösen. A helység kalapácsa vérbő, elavulhatatlan humorát felidézve és újragondolva e törekvésből sodró előadás született, melyet örömmel osztunk meg közönségünkkel, abban a reményben, hogy halhatatlan (és immár 200 éves) költő-barátunk általa estéről estére újra meglátogatja városunkat – ha másért nem, hát azért, hogy a szatmári közönség önfeledt nevetésében gyönyörködhessen…” – írja az előadás műsorfüzetében Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

Az 1844-ben született „A helység kalapácsa” egyike a magyar irodalom legnagyobb nyelvi és stiláris teljesítményeinek. Petőfi hőskölteménynek nevezi, de valójában komikus eposz, sőt eposzparódia. A költő egy kocsmai verekedést úgy tár elénk, hogy minduntalan eszünkbe juttatja az eposzi gesztusokat, komikussá torzítva azokat. A mű nemcsak nyelvezetében és szerkezetében parodizál, hanem a történetben megelevenedő figurák cselekedeteivel is tükröt tart a mindenkori társadalmunknak: hiteles karikatúráját nyújtja az időtlen magyar civódásnak. Amennyiben az írott műben a szerző saját korának hőskölteményeit pellengérezi ki, a műfaj sajátos, cikornyás, dagályos stílusát, amely akkortájt nagyon elharapózott irodalmunkban – úgy a Béres László által létrehozott előadás korunk előadóművészetének visszáságaira mutat rá.

Az előadás szereplői: Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila, Keresztes Ágnes, Nagy Csongor Zsolt, Kovács Nikolett, Orbán Zsolt, Péter Attila Zsolt, Szabó János Szilárd és Gaál Gyula. A zenekar tagjai: Manfrédi Annamária (zenekarvezető, zongora), Cserey Csaba (dob), valamint a Dinu Lipatti Filharmónia zenészei: Domahidi Péter (hegedű), Budean Dávid (brácsa), Simó Péter (nagybőgő) és Lukács Zsolt (klarinét).

Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Márton Erika, koreográfusa Bokor Attila volt. A produkcióban elhangzó dalok szövegét és zenéjét Cári Tibor írta.