eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 2., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    A Magyar Narancs is az Év Embere díjra jelölte a Színművészetiseket

    2021. január 1., péntek 09:45

    Az SzFE hallgatóit is jelölte a Magyar Narancs szerkesztőség az Év Embere díjra. Az elismerést hétköznapi hősök nyerhetik el, a jelöltek között – politikusok, szakemberek is megtalálhatók.

    „Kétség sem fér ahhoz a szomorú tényhez, hogy az idei év a koronavírus-járványról szólt, de bármennyire is úgy tűnik, az élet mégsem állt le, a különleges idők pedig különleges teljesítményekre is ösztönöztek” – fogalmaz a Magyar Narancs.

    „Az, hogy az ország egyik legkisebb egyetemének kormányzati lerohanásából a 2020-as magyar közélet forró témája lett hosszú hónapokon át, csak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai elszántságának, bátorságának, közösségi kiállásba vetett hitének, áldozat- és tettrekészségének köszönhető: az SZFE-s diákok egyszerűen azt mondták, hogy nem.”

    Szavazni ITT lehet:

    https://magyarnarancs.hu/…/akik-meghataroztak-2020-at…

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram