Duda Éva táncművész, koreográfus a független alkotó ellehetetlenülése kapcsán ír arról, miben látja a helyzetre a megoldást.

Kiemelkedő társulatok munkáját sodorták kilátástalanságba a magyar színházi szféra pályázataink lenullázásával.

Vajon életszerű-e, hogy több száz pályázat, amit a független társulatok 2023-ban benyújtottak, köztük a mieink is, szinte egytől-egyig szakmailag érdektelenek lennének?

A kulturális élet egyik legizgalmasabb szegmense a független színházi közeg, ahol sokoldalú alkotói közösségek új formák kidolgozásán, innovatív szemlélettel, korszerű és reflektív módon dolgoznak produkciókon. Pont ezen a kortárs színházi területen elért sikerei és eredményei által lett például Bozsik Yvette, Juronics Tamás és Frenák Pál is Kossuth-díjas. Ha szeretnénk, hogy a jövőben is nagyszerű művészek bontakozhassanak ki, akkor esélyt és lehetőséget kell adni a működésükhöz. Ehhez pedig felelősen és szakszerűen kell értékelni pályázataikat. Ez egy kulturális közfeladatot ellátó nonprofit szektor, melyben nincsenek biznisz alapú vállalkozások.

Mit is lehet tudni a jelenlegi előadóművészeti pályázati döntések hátteréről? Meg nem nevezett emberek, ismeretlen szempontrendszer mentén döntöttek 1400 pályázat sorsáról. Máshol, demokratikus európai országokban szakmai testületek delegálnak közismert szakembereket, akiknek személye nyilvános, ahogy a meghatározott szempontrendszerek is, ezáltal pontozva, szakmai indoklással ellátva hozzák meg döntéseiket. A két verzió között óriási a különbség.

Én hiszek a tehetségben, az állhatatos munkában, az átütő előadásokban.

14 éve alapítottam a társulatom, és missziómnak tekintem ennek a csodálatos műfajnak a népszerűsítését. Fontos számomra, hogy a nézők úgy távozzanak, hogy érzelmekkel és gondolatokkal feltöltve újra a tánc univerzális nyelvére legyenek kíváncsiak.

14 év alatt sosem volt a helyzetünk ennél kiszolgáltatottabb, pedig a közelmúltban értük el legnagyobb sikereinket: évente 10 ezer nézőnek játszunk, rengeteg hazai és nemzetközi fesztivál megjelenésünk volt, itthon többek között felléptünk a Prima Primissima Díjátadó Gálán, a WMN Gálán, az Art Market Budapesten és a Csinibaba koncerten. Kevesen döngetik ezeket a csúcsokat.

Idén februárban hivatalos levélben kértem segítséget a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökségétől és a Táncbizottságtól. Sajnos nem kaptam érdemi választ.

De miért is olyan fontos ez az egész ügy? Mert elhivatott táncosokról, színészekről, bábosokról, írókról, zeneszerzőkről, fénytervezőkről és még számos színházi szakemberről van szó, akik ellehetetlenülnek. Nem szabadna őket elengedni. Így vagyok én is a saját csapatommal, a művészekkel és a háttérben dolgozó értékes emberekkel.

Sőt, szeretnék igazi perspektívát kínálni nekik.

„Én abban hiszek, hogy közelebb kellene kerülnünk egymáshoz” – mondta Pina Bausch, akinek a mondatát szeretném most kihangosítani.

A szélsőséges, egymástól eltávolodó gondolkodás helyett az őszinte kommunikációra és az egymás iránti tiszteletre volna szükség, igazi párbeszédre és valós szakmai alapokra helyezett hangsúlyokra. A társadalmi összefogásban, valamint átlátható és tervezhető rendszerek kialakításában látom a megoldást.

Duda Évakoreográfus, rendező, a Duda Éva Társulat művészeti vezetője