Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 27., vasárnap

    A neves Atelier Fesztiválon szerepel a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház előadása

    2022. június 8., szerda 11:46

    Idén is meghívást kapott a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház kettőse a neves Atelier Fesztiválra, melyet Nagybányán rendeznek meg.

    A tavalyi sikerek után, ahol Csokonai: Az Özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadással a Legjobb Rendezés díját (Tapasztó Ernő) és a Legjobb Férfi Alakítás díját (Gerner Csaba) zsebelték be, ebben az évben Tolsztoj: Az élő holttest című koprodukcióval állnak a zsűri elé, június 9-én.

    A nyári szereplések sora nem ér véget, hiszen június 29-én a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján lépnek színpadra (Tolsztoj: Az élő holttest), július 16-án az Esztergomi Várszínház (Tolsztoj: Az élő holttest), augusztus 5-én és 6-én a Gyulai Várszínház(Csokonai: Az Özvegy Karnyóné s két szeleburdiak; Kemény Henrik: Vitéz László és az elátkozott malom) keretén belül, szeptember 2-án pedig a Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában (Csokonai: Az Özvegy Karnyóné s két szeleburdiak) láthatja őket a közönség.

    Fotó: Az élő holttest / Kovács Ida Jusztina

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram