Balázs Péter tizennégy év után leköszönt a szolnok színház vezetéséről; az új háromfős igazgatóság tagjaival, Barabás Botond színésszel, Csiszár Imre rendezővel és Turczi István költővel beszélgetett a hvg színházról és politikáról.

A HVG-n megjelent cikk első felében Kovács Bálint felvázolja az igazgatóváltás politikai és szakmai előzményeit, melyet itt olvashatnak.

Az igazgatóválasztás körüli politikai feszültségről Barabás Botond, az új igazgató így nyilatkozott: „Látva a mostani sajtómegjelenéseket, úgy gondolom, a feszültségeket nem a színházi szakma generálja, hanem bizonyos szolnoki politikusok. Ha egyáltalán beszélünk ezekről a politikai támadásokról, azzal a politikusok már el is érik a céljukat. Pedig nem politikai ügyről van szó, amit a számok is bizonyítanak” – utal arra, hogy a szakmai bizottság minden tagja, támogatta az ő pályázatát a kinevezése előtt.

Csiszár Imre ehhez hozzáfűzi: „Ha valakit protekcionizmusból, érdemtelenül neveznek ki, és nem a tehetsége miatt, az rövid időn belül úgyis megbukik. Ha viszont az ellenkezője igaz, még az sem feltétlenül baj, ha valaki segít elnyerni egy olyan beosztást, ahol meg tud mutatkozni a tehetsége.” A rendező beszélt arról is, hogy miért vállalta el a művészeti vezető posztot: „Tizenhat évig vezettem színházat, utána pedig tettem egy fogadalmat, hogy soha többé. De Botonddal már korábban is dolgoztam együtt, és jó volt a munkakapcsolatunk, ráadásul Szolnokkal hosszú a közös történetem. Szívesen részt veszek egy olyan munkában, amely megpróbálja visszaidézni, újra megtalálni a Szigligeti legjobb, a magyar színháztörténet számára is jelentős korszakát. A legfontosabb színházakban soha nem a politikum dominált, de reflektáltak a közegre, amelyben léteztek. Ennek a fajta a színháznak a reneszánszát képzelem el Szolnokon.”

Az elmúlt 14 évről az új igazgató így nyilatkozott: „Nem szeretném véleményezni, ami itt zajlott, mert vannak, akik szeretik kiforgatni a gondolataimat erről a témáról. A számok úgyis beszélnek helyettem: ez egy 110 százalékos látogatottságú színház. Ez a legfontosabb örökségem.”

Turczi István hozzátette: „Mint minden értékképzés, a színházcsinálás is a megszüntetve megőrzés gesztusa. A Szolnokon meglévő hagyományok tiszteletben tartása mellett egy alapvetően nem igényt kiszolgáló, hanem igényt teremtő színházfelfogás mellett tesszük le a voksunkat. A nyitás a fiatalok felé az egyik jelszavunk.”

Csiszár Imre mindezt úgy summázta:

Szórakoztató intézmény a pókerklub vagy a nachtlokal, a színház viszont művészeti központ, és ezt komolyan vesszük.

„Hiszek abban, hogy ha hitelesen szólalunk meg, és elérjük a fiatalokat is, akkor a későbbiekben olyan közönségünk lesz, amely nem csak ezt a műfajt fogja igényelni. Ez hosszú folyamat, de már az első évben is az a célunk, hogy ha operettet is veszünk elő, akkor se a legolcsóbb szórakoztatásra törekedjünk”  – tette hozzá Barabás Botond.

Az igazgató pályázatában szerepel az is, hogy fiatalítani szeretné a társulatot: elmondása szerint ehhez „az összes hivatalos színészképző intézménnyel” felveszi majd a kapcsolatot Marosvásárhelytől Budapestig, és másodévtől figyelemmel követi majd a hallgatókat.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítására nem szeretne reagálni, mert mint mondja, mivel ő Marosvásárhelyen végzett, nem ismeri az intézményt, de leszögezi: „Nyitottan állunk minden egyetemhez. Nekünk a hallgatók kellenek, a csatákat nem szeretnénk átvenni.”

A teljes cikk itt olvasható.