Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Színésze játssza az Anyát a Nobel-díjas norvég író, Jon Fosse Őszi álom című drámájában a kaposvári Csiky Gergely Színházban. A Bérczes László rendezte előadás főpróbája előtti szünetben beszélgetett a Nemzet Színészével Lőrincz Sándor a műről, a befogadó kaposvári társulatról és a színészlétről. Az interjú elsőként a Somogyi Hírlapban jelent meg.

– Bérczes László, a darab rendezője azt mondta, nem nagyon kellett kérlelnie a szerepre…

– Ez így igaz. Örömmel mondtam igent. Kaposváron többször vendégszerepeltem, s mindegyik előadás szeretetteli emlék maradt, remek volt együtt dolgozni a kollégákkal. Lacival így-úgy korábban is találkoztunk, de rendezőként még nem dolgoztam vele. Fosse pedig egészen különös alkotó; vele összeköltözni néhány hétre nagy élmény.

– Fosse drámája temetőben játszódik, s az idő, az idő múlása, az írói és a rendezői szándék szerint a darabban az emberi természet kiismerhetetlen gazdagsága jelenik meg. Mennyire Dorottyára szabott szerep ez az anyaszerep?

– Anyaként nyilván egy csomó azonos pontot találtam a mi életünkkel. Rám is jellemző, ami a darabban is érzékelhető: felnő egy kicsi gyermek, akire korábban minden percben vigyázni kellett. Hiába lett már akár negyvenéves, egy anya akkor is képes aggódni azon, vajon vett-e fel meleg ruhát a hidegben.

– Számos kiváló rendező instruálta. Bérczes kilóg a rendezők sorából?

– Sokféle munkamódszert alkalmazó rendezővel dolgoztam. Bérczes László sokat bíz a színészekre, ám ez nem jelenti azt, hogy a szereplők azt csinálhatnak, amit akarnak. A fő irányokat megbeszéljük, de a mi meglátásainkat is meghallgatja. Dolgoztam művészóriásokkal, köztük Jurij Ljubimovval, aki energikus és karizmatikus rendező volt, s rögtön tudta, milyen előadást szeretne látni a színpadon, de mint minden nagy rendező, ő is kíváncsi volt a színészek javaslataira. Egyébként Ascher is ilyen. Aztán olyan rendezővel is összehozott a sors, aki azt is meg akarta mondani, milyen beszédtempóval, milyen szünetekkel, s milyen hangerővel szólalhatok meg. Bevallom, ez a stílus egy kicsit távolabb áll a szívemtől. Azért, mert nem bízik a rendező abban, hogy a próbaidőszak elegendő arra, hogy megoldjam. Bérczes Laci nem ilyen. Nagy teret enged nekünk, és ezzel együtt sokat vár tőlünk. Bízik az önállóságunkban. Valóban szeretni való… 

– Korábban is láthattuk már a Csikyben; emlékezetes alakítást nyújtott Erzsébet királynőként, de játszott az Augusztus Oklahomában című „fekete komédiában” is amelyben a gyógyszerfüggő, családját mérgező Violet bőrébe bújt. A társulat tagjai miként fogadták akkor, hiszen mégiscsak egy ünnepelt sztár érkezett közéjük?

– Azt veszem észre, hogy a kiváló színházi közösségek nagy szeretettel és figyelemmel fordulnak a vendég felé. A kaposvári társulat ilyen, de ehhez nem kell ünnepelt sztárnak lenni. Semmiféle furcsaságot nem éreztem, hogy úgy vettek volna körül a kollégák, mint aki előtt hasra kellene esniük. Én ezt soha nem igényeltem és hálás vagyok, ha rövid időn belül a csapat tagjaként tekintenek rám. Amíg nem tudok mindent a rám osztott szerepről, ugyanolyan tébláboló, esetlen ember vagyok, mint bárki más. A készülő produkció megoldása ad értelmet a közös színpadi jelenlétnek. Így volt ez a korábbi két előadás kapcsán, és most is így van, ami nagy öröm számomra.

– S hogy tetszik a város? Jut némi idő arra, hogy sétáljon egyet?

– Sajnos nem nagyon maradt rá idő, pedig tudom, hogy egyre szebb Kaposvár. Az elmúlt hetet szövegkönyvvel a kezemben töltöttem a próbák közötti szünetekben is. Folyamatosan tanultam, gyakoroltam. Fosse szövege költőien szép, de nehéz. A Cseri parkot viszont már feltérképeztem a kutyáimmal, oda járunk rendszeresen kocogni. Remek a futópálya.

– Orvosnak, mi több boncorvosnak készült, de mégiscsak a Színművészetire adta be a felvételijét. Többször is. Aztán üstökösként robbant be a nagyok közé. Hogy viszonyult Törőcsik Mari, Major vagy a rendezők közül Kerényi Imre, Zsámbéki Gábor az ifjú tehetséghez?

– Harmadéves színművészetis hallgatóként játszhattam először a Téli rege című, Major-rendezte előadásban a Nemzeti Színházban Törőcsik Mari és Cserhalmi György partnereként. Találkozhattam Őze Lajossal, Tomanek Nándorral és a többi naggyal. Nem az volt az érdekes, hogy egy kezdő színésznő, tojáshéjjal a fenekén vajon mit akar itt, hanem a segítő figyelem, amit mindig tapasztaltam e nagyságoktól, de ezt a rendezőkről is elmondhatom. Hagytak időt arra, hogy bennem szülessen meg és keljen életre a szerep.  

– Nem túl gyakori a színészi pályán, hogy valaki 36 évesen Kossuth-díjat kap. Nem sokkolta a hír a kollégákat? 

– Ezt nem tudhatom. De az biztos, hogy alig tudtam felfogni, ami történt. Egy-két évnek el kellett telnie ahhoz, hogy feldolgozzam: a legkiválóbbak közé kerültem. 

– Honnan eredezteti a tehetségét? Nem gondolom, hogy maga a tény, hogy Udvaros Béla rendező és Dévay Camilla színésznő lányaként látta meg a napvilágot és színházi közegben nevelkedett, elegendő a sikeres pályához…

– Nehezet kérdez. Valóban színházi emberek között nevelkedtem, de ismerek olyan művészházaspárokat, akiknek a gyereke nem lépett e pályára, aztán olyanokat is, ahol színész lett a csemete, igaz, jóval halványabb a szüleinél. Szerintem az örökölt tehetség összeadódik, majd új formában rendeződik, ha szerencsés a csillagok állása, s ez jó. Anyai nagypapám például fogékony volt az irodalom és a művészetek iránt, amit én is örököltem. Szerintem orvosnak is jó lettem volna, csak egy kicsit több affinitásom mutatkozott volna a matekhoz…

– Nem lehet, hogy a Teremtő rendelkezett így? Ezért hagyta, hogy Thália elcsábítsa…

– Azt érzékelem a kollégák vagy valamely rokon területen dolgozó ismerősök között, hogy akkor lehetnek csak igazán jók a szakmában, ha a tehetség erős szorgalommal párosul. Így aztán ha a bemutatót követő előadásokhoz valami plusz is hozzáadódik – mondjuk a teremtő erő –, merthogy valami újat is meg szeretnének mutatni, egészen különös élmény születhet. Egy lépcső a tehetség, amit gondozni kell, különben elhalványul.  

– Egyszer úgy nyilatkozott: megeshet, hogy az ember a színpadon sokkal halványabb, mint az álmaiban. Ön hogy érzi, az Őszi álomban álmai szerint játszik?

– Nehéz erre válaszolni, csak remélem, mert a bemutató előtt beszélgetünk. Holnap találkozunk a közönséggel, akkor dől el minden. (Eldőlt; remek produkció született. A szerk.) A darab az 5. és a 10. előadás között „áll be”. Jó színészek esetében egy előadás soha nem áll meg, hanem estéről estére folyamatosan változik, főleg, ha egy ilyen lírai műről van szó, mint az Őszi álom…  

– Kilenc éve láttam a Mégis szép című, szabadtéren bemutatott önálló műsorát Balatonbogláron egy csillagfényes, szúnyogcsípéses estén. Ezüstróka boáját egy tonettszékre dobta, majd elkezdte igazgatni baloldalt combközépig felvágott, fekete estéjijét. Mi több, meg is magyarázta: csak a jólneveltsége miatt nem lett kihívóbb a ruhája… Sztori sztorit követett, s jöttek a remek dalok, tele szenvedéllyel. Most is dobol fülembenCseh Tamás-Bereményi dala: „Arcomba vág, úgy ébredek / A fény az izzadt ágyban / Ténfergek, csavargok nélküle / Tán erre vártam // Mit se kell már itt féltenem / Tán erre vártam, ez jó nekem / Kicsusszant belőlem hirtelen / A kígyó-hűtlen, kígyó jobbik részem / Az én jobbik részem.” Hogy érzi, 2024-ben mi jelenti a jobbik részt Udvaros Dorottyának?

– A ruha a történetekhez készült, s én nem vagyok költő, mint Bereményi Géza, aki ilyen csodás verssorokat ír, de hadd válaszoljak a folytatással: „Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok. / Én már nem leszek másik. / Matatni szeretek, álmodok. / Egész kipusztulásig…”

– Fájdalmasan szuggesztív a fiát (vissza)váró anya dalában is, amelyet önálló lemezén hallhatunk. Megtanulta már az elengedés művészetét?

– Tanulom folyamatosan, talán ezen a téren is fejlődöm.

– Máté még kaszkadőr?

– Igen. (…)

– Visszatérve az időhöz. Ön kerek évfordulót ült az idén, de egy hölgy korára férfinak utalni nem túl elegáns. Meg aztán Ön is kész a válasszal, hiszen amikor az egyik újságíró megkérdezte, hogy nem fél-e az öregedéstől, akkor így felelt: „Nem félek, innentől fogva férfiszerepeket fogok játszani…” Azóta jó pár év eltelt, s én nem is erről kérdezem, hanem arról, hogy elégedett-e az életével, a pályán töltött évtizedekkel?

– Igen. Szerencsére pozitív beállítottságú ember vagyok. Lehet, hogy bizonyos dolgok vonatkozásában elégedetlenkedem, de mindig megtalálom azt, hogy mi a jó. Ezek visznek előre, akkor érzem jól magamat a bőrömben, amikor környezetemben látok valami jót, bármilyen apróságot, aminek lehet örülni. Például egy jól sikerült próbának, kutyafuttatásnak, annak, hogy eláztunk az esőben, de mégis milyen jólesett… Szerencsés vagyok a tekintetben is, hogy soha nem voltak szerepálmaim, jó csapatokkal, tehetséges személyekkel szeretnék ezután is együttdolgozni.  

– Születnek új Ruttkaik Latinovitsok, Daykák, Garasok, Törőcsikek?

– Hiszem, hogy igen. Igaz, másmilyen ma az életünk, a színházi jelenlét, mint 30-40 évvel ezelőtt, de a közönség színházhoz való viszonya is. A nézői figyelem is más, hiszen túl sok hatás éri őket. Ruttkai Éva esetében nem érte a nézőket ennyi vizuális hatás, millió információ tévéből, internetről, a közösségi médiából. A színház személyes együttlétre épül, és mindig hordozza sajátos varázsát. Akik igényesek az ilyen fajta közösségi találkozásokra kortárs és klasszikus művekkel, színészekkel, azok szeretni fogják a színházat Budapesten éppúgy, mint Kaposváron.

Kaposvár után a Katonában lép fel

Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1954. augusztus 4-én született Budapesten. Számos emlékezetes színházi és filmszerep fűződik nevéhez, de CD-k és hangoskönyvek is őrzik alakításait, s több önálló lemezt is jegyez. A mi kis falunk című televíziós sorozatban sokak kedvence. Idén az Ők tudják, mi a szerelem című magyar játékfilmben forgatott, valamint a Futni mentem című romantikus vígjátékban. Következő bemutatója december 13-án a Katona József Színházban lesz Ferdinand von Schirac Nyílt tárgyalás című darabjában. 

Szerző: Lőrincz Sándor

Fotó: Memlaur Imre